Magyar érettségire készülők! Akik az érvelő esszét tervezik választani, van kedvetek egy kicsit összedolgozni?

Bocsi, hogy csak most írok, emberek. XD Találtam egy kis segítséget megoldókulcsokban. Itt van (Aki még tud valamit, szóljon):

Lehetséges utalások nőalakokra:

– a népmesékből (tündérek, boszorkányok, királylányok, „hamupipőkék” stb.)

– a mitológiából (istennők)

– különböző korszakok példázatos nőalakjai (antikvitás: pl. Pénelopé, Kalüpszó; Antigoné, Iszméné; középkori trubadúrlíra hölgyei; Izolda, Beatrice)

– nőtípusok, női szerepek, magatartásformák: a hű (Pénelopé), az önfeláldozó (Antigoné), a lélekmentő (Szonja), a lázadó feleség és a (hős) anya (Baradlayné), a mítikus gonosz (Mirigy), Tünde és Ilma mint két lehetséges női magatartás, a házasságtörő (Anna Karenina, Bovaryné, Ágnes asszony), a lélekvezető (Beatrice), „figyelmeztető” (Kurázsi mama leánya stb.)

– női szerepek dramaturgiai szerepe szerint: a tragika (Antigoné, Gertrudis), a naiva (Ophélia, Melinda, Iluska, Zách Klára, Noémi, Ágika (Örkény: Tóték), a cseles komorna (Dorina), a vágyakozó és vergődő hősnők (Csehov nőalakjai)

– a társadalmi hierarchiában betöltött szerep (Gertrudis, Édes Anna, Vizyné, Mathilde, Bovaryné, Tóth Mari)

– a férfi–nő viszonyban betöltött szerep: Éva arcai (Az ember tragédiája), Júlia, Nóra, Móricz nőalakjai (a „Boldogasszony és a Szépasszony); a perdita (Reviczky, Ady, Baudelaire), Tóth Mari „szerepváltása”, a „szingli (pl. Bridget Jones).

A cím és a mű kapcsolata:

– a cím a főhős/ök nevére utal (a neve révén kerül a regény élére): Cervantes: Don Quijote; Voltaire: Candide, Jókai M.: Rab Ráby, Flaubert: Bovaryné, Tolsztoj: Anna Karenina, Kosztolányi D.: Édes Anna, Mészöly M.: Saulus, vagy a főhősnek a regényen belüli elnevezésére, „becenevére”, amely a mű olvasása során telik meg jelentéssel: Dosztojevszkij: A félkegyelmű, Kosztolányi D.: Pacsirta, Milne: Micimackó, Rejtő J.: Piszkos Fred, a kapitány, Háy J.: Gézagyerek, Esterházy P.: Fancsikó és Pinta;

– a főhős/ök egy azonosító jellemzőjét közli: Kemény Zs.: Özvegy és leánya, Eötvös J.: A falu jegyzője, Móricz Zs.: Árvácska;

– a főhősök valamely közös jellemzőjére (eredetére, attribútumaira) utal: Jókai M.: A kőszívű emberi fiai, Molnár F.: A Pál utcai fiúk;

– a történeti témájú regények gyakran egy közismert nevet vagy helyszínt, valamint annak egyik időbeli-térbeli jellemzőjét jelölik meg címként: Gárdonyi G.: Egri csillagok, Móricz Zs.: Rózsa Sándor, (definiáló eligazítással) Kosztolányi D.: Nero, a véres költő, Mikszáth K.: A fekete város, Móricz Zs.: Erdély;

– A cím fókuszálhat a regény egy kulcsjelenetére, utalva egyik lehetséges átfogó jelentésére: Móricz Zs.: Úri muri, Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül;

– A cím megnevezhet egy konkrét tárgyat, ezáltal (is) metonímiaként utalhat a regény cselekményvezetésében kulcsszerepet játszó elemre: Mikszáth K.: Szent Péter esernyője, Závada P.: Jadviga párnája;

Jövőképek:

- a végítélet vízióját a Bibliában a Jelenések könyve tartalmazza;

- az apokalipszis képei jelennek meg Petőfi forradalmi látomásköltészetében (pl. Levél Várady Antalhoz, Az ítélet, Egy gondolat bánt engemet);

- a 20. századi ember apokaliptikus látomása Pilinszky János Apokrif című költeménye;

- a jövő vízióját tárja elénk Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének 12. és 14. színe;

- az eljövendő boldog és igazságos jövő feltételeit sorolják a 19. század magyar lírájának programversei (pl. Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba; Petőfi Sándor: A XIX. század költői; Vajda János: Credo);

- az utópiák az eszményi társadalom rajzát adják (pl. Platón: Az állam; Morus Tamás: Utópia; Campanella: Napváros);

- az ellenutópiák a megvalósult vagy lehetséges társadalmi torzulásokat vetítik a jövőbe, a képzelet világába (pl. Swift: Gulliver; Orwell: 1984, Állatfarm; Zamjatyin: Mi; Bradbury: Marsbéli krónikák);

- az antiutópiák másik változata a technika, az ipari állam mindenhatóságának rémképét festi (pl. Huxley: Szép új világ);

- a tudományos-fantasztikus regények, a sci-fik a technika lehetséges új vívmányait vetítik a jövőbe (pl. Jókai, Verne, Asimov, Lem, Hoyle, Clarke regényei, Spielberg és mások filmjei, regényadaptációi); - filmes antiutópiák (pl. 1984, 451º Fahrenheit);

- filmes jövő-képek (pl. 2041, Werckmeister-harmóniák, Mátrix).

Biblia hatása:

- A bibliai jelenetek, alakok megörökítése és interpretációja napjainkig végigkíséri a különböző művészeti ágak (pl. irodalom, zene, festészet, szobrászat, színház) történetét.

- A bibliai történetek, motívumok egyéni és történelmi sorsszituációt modellezhetnek (pl. bűnbeesés, passió, végítélet

– Vörösmarty, Petőfi, Madách, Ady, Babits, Pilinszky; Thomas Mann, Golding).

- Az egyes bibliai műfajok napjainkig továbbélnek (pl. zsoltár, példázat, apokalipszis).

- A Bibliából ihletett magatartásformák vállalható művészi szereppé alakulhatnak (pl. Petőfi, Ady, Babits, Radnóti).

- Az új médiumok (pl. a film, musical) is merítenek a bibliai történetekből (pl. Griffith: Türelmetlenség; W. Wyler: Ben Hur; Pasolini: Máté evangéliuma; Webber-Rice: Jézus Krisztus szupersztár; Scorsese: Jézus utolsó megkísértése; Mel Gibson: Passió, Andy és Larry Wachowski: Matrix).

Antik görög-római kultúra továbbélése:

- A szövegalkotás és előadás, a fogalmazás és a nyilvános beszéd szabályai már az antikvitásban kialakultak (retorikák: pl. Cicero, Arisztotelész, Quintilianus).

- Az esztétikai gondolkodás alapvetései (pl. mimézis, katarzis, szépség, harmónia) máig továbbélnek, sokakat vitára ingerelnek (Platón, Arisztotelész, Horatius).

- Az antik mitológia és mondakörök kimeríthetetlen forrásai a legkülönbözőbb művészeti ágaknak (pl. irodalom, festészet, szobrászat, színház, építészet).

- Az új médiumok (pl. film) is merítenek az antik eredetű témákból (pl. Wolfgang Petersen: Trója).

- Az irodalom műnemei és műfajai szinte kivétel nélkül antik eredetűek, továbbélésük eleven kapcsot jelent a múlt és a jelen irodalma között.

- Antik alkotók meghatározó szerepet játszanak egyes későbbi író-költő életművében (pl. Dante–Vergilius; Csokonai–Anakreón; Berzsenyi–Horatius; Radnóti–Vergilius).

- Egyes művek állandó újragondolásra vagy parafrázisra késztetnek (pl. Homérosz: Odüsszeia

– Joyce: Ulysses; Kavafisz: Ithaka; Márai Sándor: Béke Ithakában; Ovidius: Átváltozások

– Kafka: Átváltozás; G, B. Shaw: Pygmalion; F. Loewe: My fair lady; George Cukor: My fair lady).

- Az utópiák és aranykor-mítoszok antik eredetűek (pl. Platón: Az állam; Hésziodosz: Munkák és napok; Ovidius: Átváltozások).

- Antik eredetű szófordulatok és szállóigék beépültek a nyelvhasználatba (pl. jöttem, láttam, győztem; jaj a legyőzötteknek; gyűlölök és szeretek; mindent legyőz a szerelem; minden dolgok mértéke az ember; van mérték a dolgokban; arany középút).

- A XX. századi pszichológia az új emberkép leírásához az antik mítoszokhoz, mondakörökhöz fordul (pl. Freud: Ödipusz-komplexus; Jung archetípus-fogalma).

- A római jog (a köz- és magánjog) máig alapja az európai típusú ítélkezésnek és jogrendnek.

- A mai versenysport eredete a görög olimpiai játékokig nyúlik vissza.

- A mai tömegkultúra és -szórakoztatás elődje a görögöknél és rómaiaknál egyaránt megtalálható (pl. Dionüszia; színházi versenyek, olimpiai játékok, cirkusz, gladiátorviadalok).

Tér, környezet jelentősége:

- Az új tér létrehozását és belakását teremtésként élheti meg az ember („otthonteremtés” a teremtéstörténetek mintájára); a létrehozott tér egy eszményi világ megtestesülése – pl. a romantika elvágyódástörténeteiben (Jókai: Az arany ember); ezzel szemben a tér, környezet kiüresedése, hiánya a lét lefokozásának eszköze – pl. Móricz parasztnovelláiban, vagy az abszurd drámákban.

• A tér berendezésével a beszélő a térhez, a térrel metonimizált fogalomhoz való viszonyát fogalmazza meg (Petőfi Sándor tájlírája, József Attila külvárosi versei).

• Az eltérő értékrendet, gondolkodást elkülönített terek, eltérő minőségű környezet jelzik – a környezetből való kiszakadás, a különböző környezetek közötti döntés értékrend- és életforma-választást is jelent (pl. Ady: A Hortobágy poétája, A Tisza-parton; Jókai: Az arany ember, Mikszáth: Beszterce ostroma).

• A tér, a környezet alakítása az elkülönülés, az egyénítés jelzése (Ottlik: Iskola a határon).

• Tárgyak, színek, alakzatok emblematikus, szimbolikus tartalmat vehetnek fel (totem, kabala) – pl. a mű színtere gyakorta egy-egy emblematikus tárggyal jellemez helyzetet, kort, személyt (a piramis vagy a guillotine – Madách: Az ember tragédiája; dobozok – Örkény: Tóték).

• A megváltozott élethelyzet az átértékelt, megváltozó, átalakított környezeten keresztül tudatosodik a szereplőkben (Kafka: Az átváltozás, Örkény: Tóték).

• A tér, a környezet tárgyai érzést, hangulatot, emléket kiváltó élménnyé lesznek (természetleíró líra, Proust: Az eltűnt idő nyomában, Krúdy Szindbád-novellái).

• A tereket, környezetet minősítő fogalomkörök gyakran jelennek meg a benne élő személy jellemzéseként, értékminősítésként – pl. rendes és rendetlen, gazdag és szegényes, életteli és sivár stb.

• A hétköznapi élet jellegzetes terei, környezete a műalkotásokban térbeli toposszá válhatnak (út, kert, sziget, iskola, hegy, kint és bent stb.).

• A műalkotásban ritkán előfordul, hogy a térnek, környezetnek nincs meghatározó szerepe, jelentősége – pl. görög drámák

Heroizmus:

-Homérosz: Odüsszeia (Odüsszeusz mint Akhilleusz ellentéte)

-Ibsen: A vadkacsa (Gregers Werle mint negatív alak)

-Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

-Beckett: Godot-ra várva

-Hašek: Svejk

Ottlik Géza: Iskola a határon

Örkény István: Tóték; Pisti a vérzivatarban

Hrabal: Sörgyári capriccio

Utazás, vándorlás:

– görög mitológia (argonauták az aranygyapjúért; Héraklész az aranyalmákért; alvilágba vezető út Kharón ladikján)

– archetípus: Homérosz: Odüsszeia (Odüsszeusz – akadályok sora és hazatérés, Télemakhosz – beavatódás); Vergilius: Aeneis (Aeneas – új hazára találás);

– Gilgames (a halhatatlanság füve, az örök élet elnyerése);

– Biblia: zsidók vándorlása, új haza keresése (Ígéret földje); menekülés

– hazatérés (Jákob); Saul megtérése a damaszkuszi úton (pálfordulás);

– magyar hagyomány: Tejút (Hadak útja) – a földi és égi összekötője;

– keresztes hadjáratok, zarándoklatok – a Grál keresése;

– Dante: Isteni színjáték (út: a tudatlanságból a tudásba);

– bármely regénysémában meghatározó elem lehet (próbatételes kalandregény, köznapi kalandregény, fiktív életrajz, fejlődésregény);

– lovag-, fejlődés-, pikareszk-, kalandregények: legyőzni az akadályokat, teljesíteni a feladatot, ez pl. fogadás, menekülés, bosszú, haszonszerzés (Cervantes: Don Quijote; Victor Hugo, Dumas, Defoe: Robinson Crusoe, Verne regényei, pl. Nyolcvan nap alatt a Föld körül; Gogol: Holt lelkek), Fielding: Tom Jones

– szentimentális, romantikus regények, elbeszélő költemények, drámai költemény: önmegvalósítás, boldogságkeresés (Goethe: Werther; Byron: Childe Harold; Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; Jókai: Az arany ember, A kőszívű ember fiai); valaminek, valakinek a keresése (Mikszáth: Szent Péter esernyője);

– filozófiai regény, tézisregény, államregény: utazás ürügyén társadalmi berendezkedések, filozófiai tételek bemutatása (Swift: Gulliver; Voltaire: Candide);

– emlékkeresés, múltidézés (Krúdy: Szindbád – utazás mint létforma);

– életrajzi regények, útleírások: nem fikciós utazások, de a megismerés vágya, a személyiség kiteljesítése ok az indulásra (Kassák Lajos: A ló meghal, a madarak kirepülnek; Egy ember élete) – szimbolikus utazás, az emberi lét mint „úton levés”, a megérkezés mint a lét lezáródása

alá-fölérendeltségi viszony

(főnök-beosztott; gazda-szolga stb., pl. Arany János: Toldi / Toldi és Bence; Tolsztoj: Iván Iljics halála / Iván Iljics és Geraszim stb.); szülő-gyerek, testvéri, útitársi vagy vetélytársi kapcsolat (pl. Szophoklész: Antigoné / Antigoné és Iszméné; Goethe: Werther / Werther és Albert)

barátság:

- az iskolában, kollégiumban játszódó, különféle műfajú regények példái; ifjúsági regények gyermekcsoportjainak kapcsolatai (pl. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Szabó Magda: Abigél; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai, Golding: A legyek ura, Rowling: Harry Potter-sorozat stb.);

- kalandregények példái (pl. Dumas: A három testőr),

továbbá

Homérosz: Íliász (Akhilleusz és Patroklosz)

Gilgames-eposz (Gilgames és Enkidu)

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (Baradlay Ödön és Ramiroff Leonin)

Jókai Mór: És mégis mozog a föld (Jenőy Kálmán kapcsolatai)

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (Juranics és Radivoj)

Shakespeare: Hamlet (Hamlet és Horatio)

Shakespeare: Romeo és Júlia (Romeo és Mercutio)

Stendhal: Vörös és fekete (Julien Sorel és Fouqué fakereskedő)

Balzac: Goriot apó (Rastignac és Bianchon)

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Raszkolnyikov és Razumihin)

Tolsztoj: Háború és béke (Pierre Bezuhov és Andrej Bolkonszkij)

Jane Austen: Büszkeség és balítélet (Darcy és Bingley)

Ibsen: A vadkacsa (Gregers Werle és Hjalmar Ekdal)

Thomas Mann: Tonio Kröger (Tonio és Hans Hansen)

Puskin: Anyegin (Anyegin és Lenszkij)

Gárdonyi Géza: Egri csillagok (Bornemisza Gergely kapcsolatai)

Ottlik Géza: Iskola a határon (Both Benedek, Medve Gábor, Szeredy)

Szigligeti Ede: Liliomfi (Liliomfi és Szellemfi)