Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Hogy vagy hol lehet feljelente...

Hogy vagy hol lehet feljelenteni az iskolát?

Figyelt kérdés

Egy alapítvány iskolába járok és azért szeretném feljelenteni, mivel az borzalom ami ott folyik.

Tehát sok hiányzásom volt, de orvosi igazolással igazoltam és az iskolába az első órára nem értem be soha, mert 8:20-ra ért be a buszom, de ezzel a feltétellel is iratkoztam be és az igazgató elfogadta. Második félévbe jogszerűtlenül leváltották az igazgatót és az új Pesti igazgató azt mondta ilyen nincs, hogy első órára nem érek be, de mondta, hogy írassak anyukámmal egy kérvényt írattam is, de nem kaptam választ.

Egyébként akit leváltottak első igazgatót beperelte a másodikat, és nagy valószínűséggel meg is nyeri a pert a tanárok elmondása szerint.

Akkor olyanok is vannak az iskolába, hogy az osztálytársamnak 100 valahány igazolatlanja volt és arra hivatkozott, hogy nekik családi vállalkozásuk van és íratott az anyukájával kérvényt és elfogadta az igazgató és igazoltnak tekintette az mulasztásokat, a másik 3 osztálytársam a hambalkó autóiskolából hozott igazolást azt is elfogadta.. És én úgy tudom hatósági, orvosi igazolást fogadhatnak el. És ráadásul nekem úgy küldtek ki 67 órai hiányzást, hogy előtte nem értesítették a szüleimet, hogy " hogy vigyázzon a kisfiával, mert már 10 fölött van a hiányzása" Nem pedig már 67-nél küldenek igazolást ez is törvénytelen. A most érettségizőket a tanár saját szájával mondta 100 valahány igazolatlannal engedte érettségizni és pedig nem felel meg az érettségi követelményeinek, mert ugye 30 óránál kirúgnak. Ez is mi akkor? Az iskola 90%-ának több mint 30 igazolatlanja van akkor ennyi erővel az egész iskolát szinte kirúghatnák.

És tegnap a vizsgán az egyik osztálytársamnak a matek vizsgáját (mert az igazgatóiba írtuk a vizsgáinkat) kivitte az egyik tanár és vissza hozta neki úgy, hogy meg van oldva?


Milyen illetékeseknek tudnék szólni e ügyben kapcsolatban?

Nagyon aggódom és az osztályfőnököm sem vitte be a megszabott időn belül a leadott igazolásaimat a rendszerbe és nem tudom, hogy jött össze nem is tudom mennyi sok igazolatlan.


Várom mielőbbi válaszukat! Köszönöm, hogy időt szántak rám.



2016. jún. 15. 19:03
 1/2 anonim ***** válasza:
40%
És mégis minek akarod feljelenteni őket? Ez az iskola egy vicc, és az is vicc, aki odajár. Inkább rendes iskolát kellene keresned.
2016. jún. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Igen, egy vicc.iskolát szeretnék váltani, de nem hátrányal szeretném, hanem úgy, hogy meglegyen az évem!
2016. jún. 15. 22:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!