Karinthy Frigyes A cirkusz című novellájából kell megfogalmaznom, hogy milyen metaforikus jelentéseket hordoznak a mű függőleges térsíkjai?

Ha én kaptam volna ezt a feladatot, akkor ezt adtam volna be (szabadon felhasználható amúgy):

Hát először is a "függőleges térsík" az a fal, márpedig a novella főhőse sok mindenen mászik lépcsőtől a létrán keresztül a póznáig, de falon pont nem.

Másrészt szerintem Karinthy semmiféle metaforákat nem használ ebben a művében.

Annyit illik tudni a szerzőről, hogy sok kortársához hasonlóan nem a szigorú napirend szerint végzett rendszeres munka híve volt, hanem ideje nagy részét éttermekben, kávéházakban töltötte, ahol hasonszőrűekkel cseverészett, adomázott, kávézgatott, iszogatott. Ha közben felcsipegetett egy-egy új poént, mókás szituációt, vagy meglátott egy-egy viccesen viselkedő alakot, akkor ezeket gyorsan feljegyezte a noteszébe.

(Ezt a noteszt halála után ki is adták "Karinthy Frigyes notesze" címen.)

Amikor aztán a főpincér nem hitelezett neki tovább, vagy a háziúr követelte az elmaradt lakbért, akkor előkapta a noteszét, zseniálisan összedobott belőle valamilyen ütős írást, amit aztán küldönc vitt el valamelyik haver lapkiadóhoz, hogy még lapzárta előtt bekerülhessen a másnapi újságba, neki pedig hamar küldtek érte valami pénzt, ami éppen kihúzta a csávából.

Nem állítom, hogy az összes írása így született, de biztos, hogy legtöbbször az alkotói folyamat hasonlóképpen zajlott. Talán nem véletlen, hogy a műben megfogalmazott gondolat ("vagyunk-e amik lehetnénk") oly sokszor előkerült nála (pl. Találkozás egy fiatalemberrel). Nyilván ő maga is érezte, hogy elforgácsolta a tehetségét.

Az újságokba nyilván előre meg volt beszélve, hogy hány flekk terjedelmű szöveg kell. Amikor pedig "kötetbe" készült a mű, akkor is célszerű volt terjengősebben fogalmazni, hogy ne csak a mondanivaló legyen ütős, de "kilóra" is hamar összejöjjön az anyag: nyilván ezért kerülhettek sok műbe fárasztó, gyakran semmitmondó, vagy teljesen öncélú részek is. Karinthy elég nagy név volt már ahhoz, hogy ezt megtehette.

Meggyőződésem, hogy ebben a műben sincs mélyebb, rejtett mondanivaló.

Eleve stílusában sem férne össze ekkora komolyság az öncélú hülyeségekkel (ifjú bajtárs elmebeteg, a hegedülés parallelepipedon, császári és királyi garmada, stb.) Másfelől később sem utal rá semmi, hogy ezek a térsíkok(?) valamit is jelentenének önmagukon kívül. Minden ilyesminek a feltételezése csak utólagos belemagyarázás.

Persze a bölcsészkaron alap az ehhez hasonló elméleti szőrszálhasogatás, és kifizetődő is, hiszen a szerző kb. 80 éve halott, így már nem tud tiltakozni, hogy "gondolta a fene". Büntetlenül születhetnek tonnaszám a minden alátámasztást nélkülöző agymenések. Elférnek az irodalomtörténeti gyűjteményekben, irodalomtudományi kiadványokban, azok meg jól fizetnek

a szerzőknek; hol van hát itt a probléma?

Nos, ott, hogy efféle hülyeségekkel szívatni a tanuló fiatalságot több mint hiba: bűn! Ugyanis a hasonló, hajánál fogva előrángatott pocsék feladatokkal nem csak az a baj, hogy az ebből íratott dolgozatra teljesen ártatlanul is alacsony érdemjegyeket fognak kapni a bölcsészi vénával kevésbé megáldott, urambocsá esetleg reál gondolkodású diákok; de ha sok

ilyen értelmetlen akadállyal vesszük el az életkedvüket, akkor irodalomtanítás helyett irodalomtalanítást végeztünk: kineveltünk egy (sok) osztálynyi olyan emberkét, aki az iskola (illetve az érettségi) leküzdése után soha a büdös életben nem fog többé szépirodalmat a kezébe venni, egy színielőadásra jegyet venni, egy múzeumot önként meglátogatni.

De érdekel ez valakit "odafönn", a magas kultúrában?