Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Pázmány vagy Károli BTK?

Pázmány vagy Károli BTK?

Figyelt kérdés
Igazából a szak mindegy, a karokról való véleményetekre lennék kíváncsi. Épület (állapota), közösség, oktatók, színvonal, ösztöndíjak, bármi pozitívum és negatívum egyaránt.

2022. júl. 4. 01:10
 1/4 anonim ***** válasza:
35%

Én a KRE BTK-ra jártam egy évet, a Kálvin téri épületbe, szabad bölcsész BA-ra. A színházi specializáció miatt mentem, ami később kiderült, hogy nem úgy megy, ahogy a Felvin meghirdették.


Számomra a legnagyobb negatívum az volt, hogy kötelező vallásos tárgyakat teljesíteni az első félévben akkor is, ha a szakodnak semmi köze a valláshoz. Ezen túl sokszor volt olyan teremben óránk, ahol nem voltak asztalok, így a lábunkon jegyzeteltünk, ami eléggé fájdalmas volt a gerincünknek a nap végére. A tanárok egy része mélyen vallásos vagy akár lelkész, így nem lehet elkerülni, hogy a tananyagba is állandóan bele akarják erőltetni a keresztény hittételeket. Ha valaki vallásos, akkor nyilván ezzel semmi gond nincs, gondolom. Pozitívumként tudom említeni az őszi és tavaszi szünet előtti hetet, amikor a kötelező órák helyett jönnek előadók máshonnan és érdekes előadásokat vagy foglalkozásokat tartanak. Azokat a heteket szerettük.


Végül azért jöttem el onnan, mert kiderült, hogy a Felvi-n rosszul volt meghirdetve a specializáció a szakhoz. Azt írták, hogy lehet választani a színházas spec.-et, de a suliban kiderült, hogy nem, hanem a szak saját spec.-én felül tudjuk csak felvenni a színházas tárgyakat. Pedig a csoport fele a színházas spec. miatt jött. Így ez elég nagy csalódás volt számunkra.

2022. júl. 4. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
83%

1. Amit írsz, csak részben felel meg a valóságnak. Ott tanultam 6 évig tanárszakon. 1 Egyházismeret tárgy volt, amit mindenkinek teljesíteni kell és nem csak az első félévben lehet. Megjegyzem a legkönnyebb tárgy sz egyetemen és akár angolul is lehet teljesíteni. Soha nem volt vallásos szemlélet az oktatásban, nem igaz, amit írsz. Lelkész is csak ezt az 1 tárgyat tanította, nem véletlenül. Ami a termeket illeti, az igaz, a szabad bölcsészet szakra nincs rálátásom.

Egyházi vonatkozású kötelező tárgy van a Pázmányon is sőt 1 féléves holokauszt is.

Neked maga a szak nem jött be, egyházi iskolában meg magától értetődően van ilyen jellegű tárgy. Nem kell odajárni, ha nem akarsz, nem lőnek főbe.

2022. júl. 4. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Az eddigi válaszokat, értékes meglátásokat mindkettőtöknek köszönöm!
2022. júl. 4. 17:50
 4/4 anonim ***** válasza:
Azért szerintem fontos, hogy melyik szakról van szó. Én más egyetemre jártam, de karon belül is hatalmas eltérések voltak, mert mások a tanárok, tanterv stb. Melyik szak(ok) érdekelnek?:) Úgy talán könnyebb segíteni.
2022. júl. 5. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!