Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Pályavásztás előtt: Tanárszak...

Pályavásztás előtt: Tanárszak helyett?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Harmadéves gimnazista vagyok, hivatalosan angol szakon tanulok, azonban már tavaly leérettségiztem belőle. A szívem a humán felé húz – a nyelvek, az irodalom mindig is kedvenceim voltak, és érdekel minden ami az emberiséghez kapcsolódik (pszichológia, szociológia, antropológia stb.) viszont a magolás nehezemre esik, a matekot általában tanulás nélkül megértem (még ha osztályelső nem is vagyok). A természeti tantárgyakból világéletemben rossz voltam, bár ez főleg a tanáraimnak köszönhető. Alapjáraton mindenből 4-5-ös vagyok egy középerős gimiben, mégsem érzem úgy, hogy az angolon kívül bármi kimondottan jól menne.


Ezidáig a tanár illetve a gyógypedagógia szakok érdekeltek, főleg az utóbbi, borzasztóan szerelmes vagyok az ötletbe és úgy érzem, személyiségileg teljesen illenek hozzám. Azonban, hogy szépen fogalmazzak, eléggé értekelem a fizetésem. Emelett fontos tudni, hogy külföldön szeretnék élni illetve dolgozni, lehetőleg angol nyelvterületen. Így olyan pályát szeretnék választani, amit külföldön is értékesíteni tudok.


Egyéb infó: Nem bánom a rutinos, ülős munkát, valamilyen szinten érdekel az informatika, de főleg az excel és word használat, nem különösebben a programozás. Fizikai munkák teljesen kizárva.


Tudom, ez most rengeteg információ, és nem várom el hogy néhány idegen az interneten megoldja a krízisemet – Ennek ellenére borzasztó hálás lennék bármilyen tanácsért! Mit ajánlanátok egy ilyen beállítottságú embernek?



2023. jan. 3. 17:09
 1/8 anonim ***** válasza:
95%
A gyogypedagogia szakkal meg lehet elni kulfoldon ("nyugaton") egeszen normalisan. Ha az tetszik, akkor vegezd el. Biztos, hogy lesz allasod, es nem olyan fizetesed lesz, mint amilyen itthon lenne. Orulj neki, hogy talaltal valamit, ami erdekel, es ugy erzed, hogy illene hozzad. Akkor te mar sokkal elorebb vagy, mint sokan masok a kortarsaid kozul. Az angollal foglalkozz meg. Ha angol nyelvteruletre szeretnel koltozni, ebben az esetben nem eleg, ha mar leerettsegiztel belole, fenn kellene tartani a szintet. Viszont ha nincs ra idod, kesobb is vissza lehet razodni. A gyogypedagogus kulfoldon keresett szakma. Nem agyonfizetett, de megfizetett. Ne mondj le rola! Meg egy otlet a konduktor. A vilag minden tajan keresett szakma. (Peto Intezet, vilagszinvonal)
2023. jan. 3. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

A szociológia nagyon jó szak, ha megnyomod a statisztika / adatelemzés részét. Utána pedig elte survey statisztika mesterszak. Egy kis kedvcsináló: [link]


Szociológiából az eltét vagy a károlit javaslom.

2023. jan. 3. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

1-es: Nagyon köszönöm, ez most kicsit feldobott:) Igazából főleg azért aggódok, mert kimenni nem olcsó mulatság, ott élni, lakást keresni. Reménykedek hogy ott van esélyem összeszedni magam.


2-es: Tudom hogy a szociológiát mindenki büfézi, úgyhogy nagyon érdekel, hogy ha azon végeztél, mit dolgozol jelenleg, hogyan tudtad hasznosítani? A statisztika egyébként érdekel, bár fogalmam sincs milyen nehéz egyetemi szinten.

2023. jan. 3. 22:36
 4/8 anonim ***** válasza:
84%
Igazából külföldi élet szempontjából csak a kétkezi szakmunka, egészségügy (főleg ápoló) és a programozó, ami biztos elhelyezkedést és jó fizetést, megbecsülést jelentene. Valamiért én kételkedek, hogy a magyar gyógypedagógus diploma sokat érne nyugaton, különösen angol nyelvterületen. Ettől függetlenül természetesen minden lehetséges DE én azt javaslom, hogy kérdezz utána gyógypedagógusoktól, külföldi HR-esektől, külföldi álláskereső FB csoportokban, hogy ők miket hallottak.
2023. jan. 4. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
88%

Semmit sem ér a magyar pedagógusdiploma külföldön.


Nem én vagyok itt (Németország) az egyetlen, aki tanári diplomával takarít. De még ez is jobb, mint otthon tanárként éhen dögleni.

2023. jan. 4. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
91%
A gyógypedagógus mondjuk azért egy kicsit más tál káposzta, az a diploma a sérült gyerekekkel való foglalkozásra készít fel, ezek olyan skillek, amik azért nyelvtudás birtokában külföldön is kelendőek ÉS ott is hiány van belőlük.
2023. jan. 5. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

5

A tanár diploma valóban nem, de azt hiszem valami 2 éves ráképzéssel azt is akkreditáltatni lehet, nem kell az egészet újra csinálni.

A gyógypedagógiát viszont azonnal el lehet ismertetni, ahogy a legtöbb szakmát is.

A jog még olyan különc, hogy nem fogadják el.

2023. jan. 10. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 NTBS ***** válasza:
Legyél gyógypedagógus. Azzal itthon is jól el boldogulsz.
2023. jan. 11. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!