Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Jogosan hívta fel a matek...

Jogosan hívta fel a matek tanár anyámat?

Figyelt kérdés

3.-os gimis vagyok. Nem mentem be matek dogára, mert 'elaludtam' (2. órám volt a matek). Anyámnak szóltam, hogy nem megyek be, mert egyik óráról a másikra jelentette be, ráadásul tanárhoz sem tudtam menni, mert nem ért rám a külön tanár.

Elég nehezen megy a matek, előző tanévvégére épphogy megvolt a kettes.


Anyámat ma délelőtt felhívta a tanár, hogy nem mentem be (rajtam kívül több, mint 10-en), és milyen rossz vagyok órán, hogy beszélgetek, nevetgélek, és különben is mi az, hogy azt mondom neki, hogy a külön tanárommal átveszek mindent.


Már félév előtt elültem a nevetős, beszélgetős társaságból, hogy figyeljek órán. Annak ellenére, hogy odafigyelek, és próbálok otthon gyakorolni, elég nehezen megy, és csak külön tanárral értem meg. Volt, hogy segítséget kértem az órai tanáról, de annyira leordított, hogy nem kérdezek tőle már semmit. Volt, hogy kihívott a táblához, mondtam, hogy nem megyek ki, mert nem tudom. Máskor meg azt mondta, hogy 'remélem a külön tanárod kisajtolta belőled a kettest.'


Úgy derült ki, hogy tanárhoz járok, hogy egyszer elakarta kérni a füzetemet, és nem adtam oda, mert pont az nap délután mentem tanárhoz, és azóta mindig a fejemhez vágja.


2012. márc. 23. 17:10
 1/1 anonim ***** válasza:

Hát itt sok dolog közrejátszik xD

Pl a társaságod, a te hozzáállásod, a tanáré, a szüleidé, a kobakodé :D

Amit leírtál nekem úgy tűnik próbálnál előrelépni, ez jó pont.

Tanár helyzet érdekes. Nem tudom eddig milyen viszonyotok volt vagy valami, amit leírtál belőle nem tűnik túl jófejnek :D

Amúgy is ilyen kis kötekedő vagy csak veled?

2012. márc. 24. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!