Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Szlovákiai pedagógusi diplomáv...

Szlovákiai pedagógusi diplomával lehet natívan Magyarországon is tanítani, vagy kell hozzá valami vizsga MO-n is?

Figyelt kérdés

Csak mert, ha minden jól megy történelem-informatika szakos tanár leszek, és mivel felénk az informatika még csak-csak, de a történelem annyira nem keresett tantárgy.

Ezért gondoltam, hogy, mivel közel lakom Magyarországhoz, ezért ott próbálnék szerencsét, mivel ott az informatika is, de a történelem is elég jelentős módon keresett, révén, hogy kötelező érettségi tantárgy - ellentétben SK-val, ahol gimiben három, szakközépben két évig van töri.


Engem mondjuk jobban is érdekel a történelem, szeretnék vele egyetem után komolyabban is foglalkozni a tanítás mellett, de abból kiindulva, hogy középiskolán (szakközépiskola volt), volt két történelem szakos tanár, de gyakorlatilag mindegyiknek kellett más órát is vinni, mivel pusztán törivel nem tudták volna kitölteni az órarendjüket - holott "nagy" iskola voltunk, 650 diákkal.


Alapsulin is hasonló volt a helyzet, ott 400 diák volt, de csak egy történelem szakos, aki szintén vitt mást is. :-\


2012. aug. 6. 00:15
 1/9 anonim ***** válasza:
Megkockáztatom (sőt, szinte biztos vagyok benne), hogy honosíttatni kell, de remélem ír valaki olyan is, aki nálam jártasabb ebben.
2012. aug. 6. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

" de a történelem annyira nem keresett tantárgy. "


Az itt sem. Egyébként a képzés teljesen más. A magyar történelem tanítása a képzési tananyag legalább 50%-a .

A Felvidéken meg ilyet szerintem nem igazán tanultatok.


Egyébként meg az itt végzett tanároknak sincs munkája, ilyen helyen.

(iskolabezárások, csökkenő tanulói létszám, pénzhiány stb.) Sőt nemhogy felvétel inkább leépítés várható.

2012. aug. 6. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Hoppá! SK helyett Felvidéket írtam, na mindegy ez nálam ösztönös. :) Amúgy benneteket zavar ez?
2012. aug. 6. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Nekünk éppen ennyivel van plusz, mert apró eltérésekkel talán, de vesszük pontosan ugyan azt az anyagot, amit a magyarországiak. :)


1918-ig lényegében ugyan azt vesszük, és innentől osztódik szét két külön álló anyagra (de ez alap és középiskolán is így van): Magyarország és (Cseh)szlovákia a bizonyos időszakokban (plusz ugye a világtöri). :)

2012. aug. 6. 10:06
 5/9 anonim ***** válasza:

2. vagyok.


Csak azt tudom mondani, hogy ha meghírdetnek egy ilyen állást akkor arra már eleve megvan az ember, "utcáról" nem igazán vesznek fel. Matek, fizika, idegennyelv szakok a keresettek.


Tényleg amúgy az egyetemes történelem ("világtörténelem")mellett Szlovákiában konkrétan mit tanítanak, lévén az igen csekély idejű szlovák államiságra?


Úgyanúgy tanítják az Árpád- házi királyokat, az Erdélyi Fejedelemséget, meg a nándorfehérvári csatát?

Mert ott a szlovákok nem igazán szerepeltek.


Vagy csak ez a magyar nemzetiségű iskolákban van így?

2012. aug. 6. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
3. : Én jobban szeretem, hogyha Szlovákiát mondanak, az semleges érzelemre utal. a Felvidék kifejezésben van valami... tudod mire gondolok. :)
2012. aug. 6. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Másrészt a mai Felvidék kifejezés nem egyezik meg a Nagy-Magyarország idejében használt Felvidék kifejezéssel. Régen a mai Borsod, Nógrád, Észak-Pest, és Heves megye dombság-hegyvidéki részeit is így hívták, viszont a mai Dél-Nyugat-Szlovákiát, a Kisalföld szlovákiai részét nem nevezték Felvidéknek. Tehát a régi Felvidék kifejezés nem egyenlő a mai Szlovákiával. De sokan így használják. Nógrád megyére meg senki nem mondja már.
2012. aug. 6. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

A szlovák nemzetiségű iskolák tanmenetét nem ismerem, tehát nem tudom, hogy mit és hogyan oktatnak. Annyi biztos, hogy náluk nincs objektivitás, tehát a szlovákok mindig "jók".


Minden esetre meg kell hagyni, Gašparovič (államelnök) honlapja szerint a Nagymorva Birodalmat az "ó-szlovákok" alapították. Remélem azért ennyi felelősség van a tankönyv írókban, hogy ekkora sületlenséget nem írnak a könyvekbe, a tanárok pedig nem oktatják ezt.


(Bár, akinek nem tűnik fel a _morva_ és az _ó-szlovák_ szavak közti hatalmas különbség és elhiszi, az amúgy is reménytelen.)


De, én ezzel nem bántani akarom a szlovák történelem oktatást, mivel sem a tanárok, sem a diákok, nem a szlovák nem tehetnek arról, hogy ezzel sulykoljál őket, hanem egyedül a soviniszta vezetésünk.


De, nem akarok itt politizálni, nem ez volt a kérdésem. :)


De, a Felvidék témához is hozzászólva: inkább maradok a Szlovákia megnevezésnél, mert, ahogy felettem már említették, a Felvidék szó mögött egy eszme bújik, ami ránk, szlovákiai magyarokra inkább van káros hatással, mint jóval. :)

2012. aug. 6. 19:29
 9/9 anonim ***** válasza:
Én is így gondolom. És szegény szlovákokat nem kell elítélni. Nem ők találják ki a hülyeségeket, hanem, ahogy a kérdező is említette a soviniszta vezetés.
2012. aug. 6. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!