A "Holokauszt Magyarországon" tételről mit lehet mondani?

A haláltáborok:

Lengyelországban és a Szovjetunió megszállt területein csoportosan végezték ki a zsidókat, és elkezdték a

haláltáborok felépítését. Auschwitz, Buchenwald, Treblinka és más táborok szögesdrótjai mögé Európa minden

megszállt országából, majd később a csatlós országokból is szállítottak zsidókat, cigányokat, politikai elítélteket. Az

utazást túlélő foglyokat embertelen körülmények között dolgoztatták, biológiai kísérleteket végeztek rajtuk, és ha

valaki ezeket is túlélte, gázkamrában végeztek vele. A fenyegetettség gyakorlatilag a kontinentális Európában élő 2

valamennyi zsidóra kiterjedt. A haláltáborokba egészen 1944 végéig rendre befutottak a halálraítéltekkel megrakott

vonatok. A népirtás változó hatékonysággal és rendkívül eltérő feltételek mellett valósul meg a

különbözőországokban, attól függően, milyen volt a viszonyuk a Német Birodalommal, tehát mennyire voltak

alárendelt, vagy kiszolgáltatott helyzetben. A megszállt vagy német vazallussá tett országokban a deportálások

gépezete a haláltáborok felállításakor nyomban beindult. A holttesteket krematóriumokban égették el, vagy több

száz fős tömegsírokba temették. A világháború után többen is próbálták megbecsülni a zsidó áldozatok számát,

manapság az 5-6 millió fő az általánosan elfogadott szám, de emellett több százezer cigány, szláv, Jehova tanúi,

fogyatékos, homoszexuális és szabadkőműves áldozat is volt.

Holokauszt Magyarországon:

A magyarországi holokauszt gyakorlatilag 1920-ban, a numerus claususszal kezdődött. Előírta, hogy az egyetemen

tanuló fiatalok összetételének meg kell felelnie az egyes felekezetek, illetve népcsoportok össznépességen belüli

arányának, azaz a zsidók esetében 6%-nak. Ugyan a törvényt később enyhítették, mégis csökkent az izraelita

vallásúak aránya az egyetemeken. 1938-ban bevezették az I. zsidótörvényt, amely még vallási alapon állt, és 20%-ban

maximalizálta az értelmiségi pályákon a zsidók számát. Az 1939-es II. zsidótörvény, már faji alapon, tovább

csökkentette a különböző pályákon foglalkoztatott zsidók arányát. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek

legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. Az 1941-es III. zsidótörvény a nürnbergi

törvényekhez hasonlóan megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és az azon kívüli nemi kapcsolatot

is. Az 1942-es IV: zsidótörvény korlátozta a zsidók földtulajdon-szerzési jogát, megtiltotta számukra mezőgazdasági

ingatlan vásárlását, kötelessé tette őket birtokaik átengedésére állami kártalanítás fejében. A folyamat következő

lépése az úgynevezett verbális pogrom, vagyis különböző beszédekkel hergelték az embereket a zsidóság ellen. Ezek

után a fizikai bántalmazások, a gettósítás, a külső jelekkel való megkülönböztetés és a vagyonelkobzás már nem is

döbbentették meg a magyar embereket. Szép lassan mindenki elhitte, hogy a zsidók tulajdonképpen nem is

emberek, és megérdemlik a rájuk váró sorsot. Magyarország német megszállása, 1944. március 19 után nem sokkal

megkezdődött a zsidóság szervezett megsemmisítése. 1944. március 31-én kiadtak egy rendeletet, mely szerint

1944. április 5-től, minden hat év feletti zsidó köteles sárga csillagot hordani a szíve fölött, később pedig a

járműhasználattól is eltiltották a zsidókat. Az első gettót 1944. április 16-án állították fel Kárpátalján, ez lett a magyar

holokauszt napja. Itt és Észak-Erdélyben gyűjtőtáborokat állítottak fel, melynek költségeit az elkobzott zsidó

vagyonból fedezték. A különböző intézkedéseket, így a zsidók begyűjtését is, a Sonderkommando hajtotta végre.

Néhány helyen, például Hódmezővásárhelyen, Esztergomban, Kaposváron nem gyűjtötték be a zsidókat. A tömeges

deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. A gyűjtőtáborokból vonaton szállították a zsidókat a haláltáborokba,

elsősorban Auschwitz-Birkenauba, Kassán keresztül. A deportálásokat Vitéz Baki László és Vitéz Endre László

szervezték, végrehajtói pedig a német irányítással dolgozó magyar csendőrök voltak. Először a visszacsatolt területek

zsidóságát vitték el, majd a Tiszántúl, a Dunántúl és Budapest zsidó lakosai következtek. A budapesti zsidók

deportálását azonban Horthy leállíttatta 1944. július 6-án, mert sok személyes ismerősét és a gazdasági élet több

vezetőjét érintették a deportálások, a pápa és a svéd király hevesen tiltakozott, kelet felől megindultak a szovjetetek,

a szövetségesek pedig azzal fenyegették, hogy háborús bűnösként elítélik őt. Az aszemita Szálasi Ferenc és a nyilasok

a zsidómentes Magyarország filozófiáját vallották. Mivel a bombázások során tönkrement a vasút, amin keresztül

deportálták a zsidókat, Szálasi kénytelen volt létrehozni a Dohány utca környékén lévő nagy budapesti gettót 1944.

november 2-án, ahová kezdetben 60000 zsidót zsúfoltak be. Létrehozta a valamivel kisebb, 35000 főt befogadó

nemzetközi gettót is, mely a Margit hídtól a Szent István parkig terjedt ki. 1944. november 6-án megindultak az első

halálmenetek is, melyek során 50000-70000 zsidót indítottak el gyalogmenetben a Német Birodalom irányába. Az

ostromlott Budapesten nyilas csoportok az utcákon és a Duna-parton tömeges kivégzéseket hajtottak végre. Több

tízezerre becsülik a fővárosban bujkáló zsidók számát. Friedrich Born, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője,

valamint diplomaták, például Angelo Rotta pápai nuncius, Carl Lutz svájci konzul és Raoul Wallenberg svéd követségi

titkár több ezer személynek nyújtottak diplomáciai mentességet. 1944 karácsonyának napjaiban a szovjet hadsereg

bezárta a gyűrűt Budapest körül, és a főváros elfoglalásáért folytatott heves ostrom csak 1945. február 13-án zárult

le. Márciusban lemondatták Szálasit, akit később halálra ítéltek és kivégeztek, áprilisban pedig az utolsó német

csapatok is elhagyták Magyarországot. A magyar holokauszt ezzel véget ért, a magyarországi zsidóság második

világháborús vesztesége a becslések szerint 550000-560000 fő az akkori, 250000-300000 ezer a trianoni

országterületén, a nem zsidó polgári lakosság vesztesége 60000-100000 ember, míg 340000-360000 magyar katona

halt meg. Az Országgyűlés 2000. évi döntése alapján 2001-től minden évben április 16-án, a Holokauszt Napján

emlékszik meg az ország az áldozatokról. A dátum oka az 1944-es magyar zsidóság gettózása a Kárpátaljára. A

világban ismert Holokauszt Emléknap, a Jom Hásoá a pusztítás gyásznapja Izraelben.

Mond meg a tanárodnak, hogy adja vissza a diplomáját. Magyarországon soha nem volt haláltábor. Magyarország segített a legtöbb Zsidónak elmenekülni, Magyarországon bujkált a legtöbb Zsidó. Magyarországon a nácik kezdték meg a Zsidóság deportálását, amit az akkori politikai elit és mindenki akinek köze volt hozzá akadályozott és igyekezett meghiúsítani.

Ha valamit akarsz írni a Magyarországi Zsidóüldözésről, akkor kérdezd meg nagyszüleidet, biztos tudnak mesélni a bujtatásról. Én nagymamám testvére is bujtatott egész háború alatt zsidókat. Mamámék etették őket.

Angliában élek. Nem egy zsidóval találkoztam már aki kérdezte honnan vagyok. Mondtam magyarország. Erre megörült és elmesélte hogy szüleit, nagyszüleit hogy segítették a menekülésben a magyarok. Hogy a deportáló vagon lakatjai nem voltak rendesen lezárva meg rosszak voltak. A vonat pedig sokszor a kukoricás meg erdők közelébe lelassított és sokan leugrottak a vonatról. Mire a német őrök észrevették visszagyorsított...

Több ezer Zsidó él Angliában akik magyaroknak köszönhetik életüket. És ezt a ma legkisebb 10 éves gyereknek is megtanítják.

Magyarországon nem volt holokauszt, aki ilyet állít az tudatlan, naív, buta...

Azért lehetne itt a munkaszolgálatról is beszélni

(ld. Radnóti Miklós) stb. Oda is csak a zsidó származásúakat hívták be