Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Miért a mérhetetlen alkoholizá...

Miért a mérhetetlen alkoholizálás az egyetem hivatalos kezdete?

Figyelt kérdés
A lányom most került az egyik legnevesebb budapesti egyetem tudományos szakára. Soha életében nem ivott, nem ilyen példát látott otthon sem, párszor volt társasággal a gimis évek alatt, mert konszolidált gimibe járt, keményen készült az emelt színtű érettségikre, hihetetlen magas ponttal jutott be az egyetemre. Az egyetem gólyatábora már a végtelen alkoholizásáról szólt, megértem, utánanéztem, ilyen a gólyatábor, feloldódnak az egyetemisták, ismerkednek, buliznak hajnalig pár napig és isznak. De itt az egyete első hete, ahol indul egy évnyitóval, utána este egy egyetemi klubban a gólyáknak ismerkedés végtelen ivászattal. A következő napok mindegyike ilyen volt. Valami egyetemi program, kampusz bemutatás, konyvtári túraák stb, de utána kivétel nélkül kocsmatúra az egyetem környékén késő éjjelig (szó szerinte minden nap, és ez az egyetem programja, (vagy inkább a felsősök szervezése, de hivatalos). Aztán a következő nap megint valami ilyen késő éjszakáig az egyetemi program után, aztán megint, aztán megint. Vagy valami egyetemi klubban, vagy egy másik egyetemi klubban, vagy a kolesz klubjában vagy valami parkban és mindez a "gólyák szocializálására". És tényleg sokan vannak, nagy társaság gyűlik össze és a lányom kissé ittasan hajnalfelé elkerül. Egész héten ez ment, mert az érdemi oktatás csak jövő héten kezdődik. Én soha életében nem csinálta ezt. Miért része az egyetemi kultúrának ez? Máshol is ezt csinálják, tudom, de hogyan alakult ki ez és mi az érdetlem és milyen szörnyű káros hozadéka lesz? A lányom szorongott nagyon az egyetemtől, ebben most feloldást nyer, láthatólag jól érzi magát, de kialakult pár nap alatt egy attutűd, ami nem olyan, mint amilyen ő szokott lenni. Tiltsam meg? A mindjárt 19 éves lányomnak? Az a legbiztosabb út, hogy méginkább ezt csinálja majd. Tartsak neki erről kiselőadást, mikor több tucat gólya van az összes ilyenen és az egész tudományos évfolyam kannásborban fetrengett a gólyatáborban? Ébresszek benne bűntudatot? Teremtsek vitákat, amik azzal a végszóval érnek majd véget, hogy "19 éves vagyok, tudom, mit csinálok!!!!" Minden prédikációmat egy anakronisztukus hülyeségnek fogja tartani ezzel kapcsolatban. Persze - ha lesz válaszadó egyáltalán - mondja majd, hogy biztos mi neveltük rosszul, mert napaság így illik reagálni sokak részéről, de ez nem igaz. Két héttel ezelőttig semmi gond nem volt, és most sincs igazán. Nem őt hibáztatom, megértem, mert nem akar lemaradni, fél, hogy akkor majd esetleg kinézik. És az a döbbenet, hogy szinte mindenki megy. A fő kérdésem persze nem ez, hanem ami a címben van. Miért csinálják ezt az egyetemek? Hogyan lett az egyetemi lét kezdetének fő része (a gólyatábor után is) a végtelen ivászat? Mi lesz azokkal az egyetemistákkal, akik ilyen közekben kezdenek tudományos tanulmányokat??? Mire jó ez az egész? Én is jártam egyetemre, (erre az egyetemre... csak más szakirányra) és m is néha fárasztó napok után megittunk egy sört, vagy egy hónapban egyszer egyszer összejöttünk egy sörözőben, de ennek, ami most megy, nyoma sem volt.
2014. szept. 5. 11:27
 1/6 anonim ***** válasza:
Semmilyen káros hozadéka nem lesz, az egész egy hétig tart, és nem kötelező inni. Nekem is elegem lett gólyatábor alatt, úgyhogy az első héten már csak egy-egy sört ittam max.
2014. szept. 5. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Ő sem viszi túlzásba, nem fekvehányva jön haza, el is meséli (mert meg szoktam várni..), hogy kb mi volt. Az egyik alkalommal ittak kicsit többet. Meg is botlott, a bokáját is kificamította enyhén. De nem az a baj, hogy sokat iszik, mert ne iszik sokat, csak a jelenséget nem értem, hogy hogy lett ez az egyetemi időszak elejének része a kultúrában. A jelenséget nem értem. Őszintén remélem, hogy tényleg nem lesz hozadéda. De az okát nem értem.
2014. szept. 5. 12:02
 3/6 anonim ***** válasza:

Pont az olyan zarkózott,gátlasos embereknek szól mint a lányod


Amúgy nem kötelező elmenni meg inni sem.

2014. szept. 5. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem szimplán csak amolyan "beavatás" féle. Sokkal rosszabb dolgok is történhetnének, ezt pedig ki lehet valahogy bírni. :)
2014. szept. 5. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Ez igaz.
2014. szept. 5. 13:05
 6/6 anonim ***** válasza:

Hogy miért alakult ki? Jó kérdés. Gondolom azért, mert alkohol hatására azok az emberek is kicsit megnyílnak, akik egyébként zárkózottak, csendesek, nem tudnak társaságban feloldódni. Emellett ittasan mindig sikerül valami extra vicceset csinálni, amiről később lehet beszélni.


Szerintem ha alapvetően értelmes a lányod, nem kell félteni. Nekünk is az ivásról szólt a gólyatábor és az első hét, akkor ittam is, de ennyi volt. Attól, hogy most kicsit iszik, hogy könnyebben beilleszkedjen, még nem lesz alkoholista. Persze vannak olyanok, akiknek az egész egyetem az ivásról szól, és minden héten legalább egyszer hulla részegre isszák magukat, de nem kell követni a példájukat és kész.

Majd lecseng a dolog, aztán ugyanúgy fognak tenni, ahogy anno te: néha elmennek meginni egy-egy sört/bort és kész. A legtöbb ember úgy is hozzá hasonlóakat keres, ha vki nem egy nagy ivós, akkor nem a legnagyobb partyarcokkal fog összehaverkodni.

2014. szept. 5. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!