Mi a teendő ilyenkor?
Egy igen komoly nyolcosztályos gimnáziumba járunk, immár 5. éve, de ilyen még soha nem volt. Csütörtökön volt a háromnegyed évi értékelés, és az osztály háromnegyede bukásra áll fizikából. Egy dolgozatot írtunk még anno, de abba is olyan feladatokat rakott a tanár, amiket még nem is vettünk(a legjobb is 3-as lett, mert kipuskázta netről). Már év elején megmondta a tanár, hogy mindenkit megfog buktatni, mert túl sokan vagyunk az iskolában, és nekünk semmi keresni valónk sincs itt(én még szépen mondtam). Oké, mi ezt elfogadtuk, ám amikor megkérdezzük, hogy mikor lehetne javítani, elkezd kiabálni, hogy nincs szükségünk javítani, így is épp elég hülyék vagyunk, nem kell bemutatni.
Itthon már hónapok óta veszekedés megy emiatt, mert senki nem hiszi el, hogy nem enged javítani. Illetve, nem is azt vesszük ami a könyvben van.
Mit tehetnénk? Eddig mindig megvolt a 3-asom,de most csak egy 1-esem van. Mint mindenki másnak az osztályban. A legjobb tanuló, mint mondtam 3-as.
Vedd fel diktafonnal vagy más alkalmas hangrögzítő eszközzel az ilyen mondásait (ha kell, provokáld egy kicsit, a lényeg az, hogy egyértelműen, érthető hangminőségben legyen rajta az, hogy sorozatosan hülyéz titeket, kijelenti, hogy mindenkit megbuktat, vagy egyéb dolog, ami egy tanártól elfogadhatatlan).
Ennek birtokában utána lehet az igazgatónál panaszt tenni. Ha ott nem megy, akkor a KLIK-nél. (Persze panaszt akármikor tehetsz, de ha nincs bizonyítékod, jó eséllyel el fogják süllyeszteni a bürokrácia mocsarában, vagy élből visszadobni. Főleg, ha a KLIK-hez jut el a dolog, mert ők aztán olyan inkompetensek, hogy attól besírsz.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!