Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Inkább Pázmány jog állami,...

Inkább Pázmány jog állami, vagy ELTE jog fizetős?

Figyelt kérdés

Második diplomámat tervezem elkezdeni (már elkezdtem egy alapképzést), elsősorban az ELTE jogra szeretnék bekerülni állami ösztöndíjasként, bár az állami félévek elhasználása miatt a képzési idő második felét mindenképp ki kell fizetnem. Valószínűleg épp le fogok csúszni az ELTE állami ponthatárról, de arra látok reális esélyt, hogy a Pázmány államira felvegyenek, talán épp a ponthatár körül leszek, az ELTE fizetősre pedig biztos felvesznek. Úgy tudom, hogy az ELTE nívósabb diplomát ad, ki is tudnánk fizetni a tandíjat, de szerintetek hagyjam veszni államis lehetőséget azért, hogy az ELTE-n tanulhassak? (Bár a képzési idő felét mindenképp ki kellene fizetnem.)

Párhuzamosan végezném egy alapképzéssel együtt, és az is szempont lenne, hogy végig tudjam csinálni. Az ELTE-ről azt hallottam, hogy nehezebb, a Pázmányon viszont a katolikus tárgyak (pl. kánonjog több éven át) lehet, hogy több időt elvennének, mint az ELTE.



2020. jún. 25. 14:19
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Állami mindenképp, nem éri meg a 300ezres tandíjat az ELTE, ha államis lehetnél a Pázmányon. A Pázmány ugyanolyan színvonalas, nem ad rosszabb diplomát, mint az ELTE. Milyen ponthatárokra számítasz?
2020. jún. 26. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Viccesnek találom ezt az Elte magasztalást még mindig, csak azért mert híresebb egyetem:DDD Én mindenképp a Pázmányra mennék, ha újra is jelentkeznék.
2020. dec. 25. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!