Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Van okom félni a gimnáziumtól,...

Van okom félni a gimnáziumtól, illetve a gólyatábortól? Milyen lesz? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Közeleg a tanév kezdete, a gólyatábor pedig már ma reggel elkezdődik. Egész eddig nem foglalkoztam igazából vele, viszont a tegnapi nap folyamán realizálódott bennem, hogy a nyakamban van már a szeptember. Mondhatni, eléggé izgulós vagyok, és általában stresszelni szoktam a megpróbáltatások, valamint az új, szokatlan helyzetek előtt, most sincs ez másként, eléggé izgulok. Nem vagyok egy nyitott, erőteljesen extrovertált személyiség, inkább vagyok introvertált, bár a barátaimmal, családommal, tanárimmal, ismerőseimmel jól szoktam érezni magam, ugyanakkor visszahúzódó vagyok. Nem szoktam ismerkedni, sok ember közé járni, inkább beszélgetek a barátaimmal, de kedvelt elfoglaltságaim közé tartozik a tanulás is, főként egyedül, általában könyvekből. Holnap be fogok kerülni egy olyan közegbe, ahol sok embert nem is ismerek... Eléggé aggódom emiatt.


Ezenkívül magától a gimnáziumtól is félek, mind a tanulmányok, mind a közösség szempontjából. Általános iskola felső tagozatában szinte végig kitűnő voltam, 8.-ban is kitűnő voltam egy csomó dicsérettel, illetve versenyeredményeim is vannak, egyébként egy erős általános iskolában, mégis tartok attól, hogy nagyon nehéz lesz (a gimnázium, ahol tovább fogok tanulni szintén erős). Még úgy is tartok tőle, hogy a régi tanítóim szerint nem lesz megerőltető számomra. Az általános iskolai oktatóim nagyon szerettem, valamint rendkívül tiszteltem őket, nagy tudásuk, illetve elhivatottságuk miatt. Most nem igazán tudom, hogy milyen viszonyom lesz a tanáraimmal, bár a szüleim szerint mindegyik nagy tudású, kedves személy.


A jövendőbeli osztálytársaim közül egy csomót nem ismerek, akiket meg igen, azokkal sem volt baráti viszonyunk, hanem leginkább semleges. A jövendőbeli osztályomban sok lány is lesz, pedig én nem igazán szoktam keresni a társaságukat, nekem mindig is fiú barátaim voltak többségében. Az önbizalmam sincs a toppon, így nyilván az önértékelésem, önismeretem sem a legtisztább, illetve sokszor vissza is tart...


Én egyébként nagyon szívesen maradtam volna még néhány évet az általános iskolában. Kedveltem a tanáraim, az osztálytársaimmal is nagy általánosságban jól kijöttem, megszokott volt a környezet stb.


Van okom félni a gimnáziumtól? Milyen lesz? Mit tegyek? Kérlek titeket, segítsetek!



2022. aug. 30. 00:55
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Egy kedves barátom egyszer azt mondta: "ne gondolkodj, hanem csináld".


Ez igaz az élet minden területére, mindegy, ki mennyi idős. Ha félek valamitől, új kihivás előtt állok, akkor mindig a barátom szavaira gondolok és megyek az árral.

2022. aug. 30. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
67%
Igen, van okod parázni. De nem kell, megszokod. Egyszer egy tanárom azt mondta "semmit sem muszály, csak megh@lni". Szóval, ha nem akarod, akkor ne menj oda.
2022. aug. 30. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Én is ugyanígy éreztem. Nálunk mondjuk nem volt gólyatábor, így amiatt nem aggódtam. És azt is csak utólag tudtam meg, hogy valakik nyár végén szerveztek valami előtalit gimi előtt az osztálynak, szóval gondolhatod... 3x annyian voltunk az osztályban, mint általánosban, és csak 2 embert ismertem, de velük sem voltam baráti viszonyban. Nekem kb az első 2 hét volt "kellemetlen", amikor csak így csapódtam a többiekhez. Nyilván voltak olyanok, akik 5en 6an jöttek egy általánosból. Én inkább azokkal barátkoztam, akik szintén egyedül voltak, mint én. Eleinte még az is nehéz volt, hogy megjegyezzem az arcokat és tudjam, hogy jó órán ülök bent (mert volt csoportbontás). De ezen túl kell esni, ilyen helyzetek mindig lesznek az életben. Októberben már úgy voltam, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy abba a gimibe mentem :)) Elég klisésnek hangzik, de tényleg olyan jó kis társaságom lett (úgy, hogy baromi introvertált vagyok!!!), hogy utána már végig szívesen mentem, bármennyi dolgozatot is írtunk aznap. A tanulmányok tekintetében meg hát nyilván nehezebb lesz. Én itt tanultam meg, hogy néhány dolgot el kell engedni. Általánosban én is az a "mindenbőliskitűnő" típus voltam. Na ezt már gimiben nem tudtam tartani, pl amikor kémia, töri meg matek dolgozat is volt egy nap, hát akkor súlyozni kell, mi a fontosabb. Kicsit erről szól a gimnázium, el kell kezdeni magunknak döntéseket hozni. Akár csak annyit, hogy éppen melyik dolgozatra tanulok, vagy hogy milyen programon veszek részt. Itt már a tanárok nem fognak könyörögni, hogy csináld meg ezt meg azt, gyere el ide vagy oda. Te döntesz, aztán vagy élsz a lehetőségekkel, vagy nem. Persze még mindig egy védettebb környezetben leszel, nem olyan mint az egyetem, ahol gyakorlatilag azt csinálsz amit akarsz. Bátran fordulhatsz a tanáraidhoz segítségért, sőt általában szeretik is, ha így teszel. Illetve még egy másik dolog, amit megtanultam a gimi alatt az hogy: ha el tudod intézni magadnak, akkor intézd el. Ne várj a többiekre, hogy vmit együtt csináljatok vagy együtt menjetek. Itt már elkezded építgetni a jövődet, még ha nem is tudod biztosan az irányt, és nem számít, hogy mások mit akarnak, hanem hogy te mit szeretnél.

Szóval ne aggódj, sokan jártunk hasonló cipőben és éreztünk így. Túl fogod élni. És amúgy is, kettőt pislantasz és már vége az évnek, és arra fogsz gondolni, hogy "basszus de gyorsan eltelt, mennyire izgultam tavaly augusztusban, de minek?!" :)))

2022. aug. 30. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
0%
Ha majd pár hosszú körmű csaj megfog és megkur és a körmét alulra teszi be neked,akkor elmondhatod a velemenyed,milyen jok is a magyar fiatal csajok!
2022. aug. 30. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!