Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Szakdolgozatot csak a neptun-b...

Szakdolgozatot csak a neptun-ban tudok felvenni?

Figyelt kérdés

Történet a következő:

Kiválasztottam egy témát, tanárral beszéltem e-mail-ben, hogy nekem az szimpatikus, majd konzultáltunk és kiderült, hogy a téma nem úgy néz ki, ahogy én elképzeltem. Annyiban maradtunk, hogy még átgondolom, ha úgy döntök, hogy nem akkor választok mást (nem nála).


Ez meg is történt, találtam mást (másik tanárnál) közben egy új munkahelyre felvettek dolgozni és annyira igyekeztem (azóta is), hogy kb. csak arra koncentráltam. Lényeg a lényeg, hogy a neptun-ban és felvettem az "új témát" amit kiválasztottam és az első tanárnak nem szóltam vissza, ami eléggé bánt engem. Aztán a témák között észrevettem, hogy az a téma amit legelőször szerettem volna betelt. Amivel nem is lenne gond, csak nem tudom, hogy a tanár számolt e velem. Órám nincs vele, a suliban sem szoktam látni és így 1,5 hónap távlatából elég gáz lenne írni, hogy elnézést elfelejtettem jelezni, hogy nem tartok igényt a témára. Nagyon bánom, hogy nem jeleztem neki, amikor az új témát felvettem, nem szoktam ilyet csinálni, nagyon gyorsan jöttek az események.


Lényeg a lényeg, ha a neptun-on keresztül nem vettem fel a témát (csak szó volt róla levélben/ konzultáción) akkor nem lehet nálam az adott téma?


nov. 16. 15:47
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!