Melyik az a szakma amit érdemes tanulni?
Lassan el kéne dönteni, hogy mit is szeretnék csinálni felnőttként. Ha nem olyan szakközépiskolát választottam volna ahol a képzési idő 5 év akkor már jövőre érettségiznék. De még van 2 évem. A sulim infós, de rájöttem, hogy nem igazán szeretnék már számítógépekkel foglalkozni, még ha jól is keresnék vele.
Mindenképpen valami olyan állást szeretnék majd magamnak amivel külföldön is el lehetne helyezkedni(ha nagyon muszáj, vagy érdemesebb) meg ahol rendesen megfizetnek és a hónap végén nem kell sakkozni a pénzzel, hogy mire mennyit..Sajnos mi pont így élünk semmire nincs pénz, de most nem ez a lényeg.
Először elterveztem hogy légiutas kísérő leszek, de utánaolvastam hogy nehéz elhelyezkedni meg van elég sok olyan feltétel aminek nem felelnék meg.
Aztán jött az ötlet hogy pilóta kéne lenni.Szintén utánaolvastam, és megtudtam hogy milliókba kerül a képzés valamint nagyon sok a munkanélküli.
Tényleg nagyon tanácstalan vagyok, nem tudom mi lenne a legjobb.Nem akarok úgy dolgozni, hogy amíg nyugdíjba megyek utálom amit csinálok és olyan vagyok mint valami rabszolga.
(azt viszont tudom, hogy ügyvéd, orvos és ehhez hasonló munkák nem vonzanak.)
Melyik tantárgyak érdekelnek?
Az orvost akartam javasolni, de látom akkor az anatómia és a jog nem érdekel.
Esetleg kémia? Lehetnél vegyész, vagy matematikával és kézügyességgel építészmérnök. Vagy akár gépészmérnök, mezőgazdasági mérnök. Ezek mind hasznos végzettségek és nem szívsz vele az életben, szóval nem szabadbölcsész végzettség (elnézést attól, aki esetleg ezt végezte és sikeresen elhelyezkedett)-
én pont az a nehéz eset kategória vagyok.
kémiát nem szeretem mert pl az egyszerű reakcióegyenleteket se tudom felfogni.
a matek meg nehezen megy.
sajnos nem valami hű de okos aggyal áldott meg a sors.
a vegyészhez gondolom kell a kémia, a mérnökhöz meg a matek.
Mondjuk érdekelne hogy ezekhez a szakmákhoz a matekon meg a kémián belül mégis mit kell tudni mit szoktak tanítani.
A földrajz az ami úgymond "bejön"
A mérnökből is gondolom van több fajta(gondolom én)?
Utolsó hozzászóló Te milyen mérnök vagy?
Akkor menj földrajz szakra.
Minden mérnöki képzéshez kell a matek, deriválás meg minden isten átka ... :D
14:24
Én rendszerfejlesztőnek tanulok, viszont a mérnöki pályára kell a matek, fizika, csak reál tantárgyak vannak. Ha nagyon jó vagy földrajzból, akkor menj olyan ágra, amihez az kell pl.turisztika, menj idegenvezetőnek vagy tolmácsnak. Ezekkel el lehet helyezkedni külföldön is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!