Miért akarnak ennyien szociális szakokra menni?

Anno nekem is megfordult a fejemben ez a pálya, csupán csak azért mert valami iszonyatos segíteni akarást éreztem magamban és ahhoz úgy gondoltam hogy ez a szakma illik leginkább. Édesanyám próbálta felnyitni a szememet egy-két dologgal kapcsolatban. Azt mondta, hogy szép hogy segíteni akarok, de azt bármilyen más területen is megtehetem, akár meló mellett, önkéntesként is. Nem sokat kellett győzködnie, hogy belássam igaza van. Végig gondoltam, hogy valóban ezzel akarok-e az életben foglalkozni. A válasz egyértelműen megfogalmazódott bennem... IGEN!!, de nem főállásban, csak is hobbiként.

Jelenleg teljesen más irányon tanulok, imádom és az életcélom az lett, hogy amellett, hogy a munkámban majd legalább 98%-osan teljesítsek, élhessek egy olyan kórház környékén, ahova heti 1-2 alkalommal be tudok menni önkéntesként akár csak beszélgetni, párnákat felrázni, otthonról hozott evőeszközöket elmosogatni, stb. Egyszóval embernek lenni egy embertelen helyzetbe került emberrel. :)

Lehet, hogy sokaknak tényleg parkolópályát jelent és kényszerből választják ezt, hogy mégis tanuljanak valamit.

Én szociális munkásnak tanulok és ma már a ponthatár nem olyan alacsony erre a szakra. Vsan egy másik szakmám és annak az elvégzése után jött a 360 fokos fordulás a szociális munka fel.

Annyi biztos, hogy ehhez a szakmához tényleg elhivatottság kell, mert nagyon gyakorlatorientált és már az elején sokan kihullanak, de aki tényleg igazán ezt szeretné csinálni, annak hajrá. Én nem bántam meg, hogy váltottam, mert ebben képzelem el a jövőt. Meggazdagodni ebből tényleg nem lehet, de nem is ez motivál.