Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Ti járnátok egy ilyen gimnáziu...

Ti járnátok egy ilyen gimnáziumba?

Figyelt kérdés

Több éve járok ebbe a gimnáziumba (a nevét nem mondom meg, mert nem a neve lenne a lényeg). Azóta számos olyan probléma előjött, ami, hogy is fogalmazzak nem épp a legjobb arra nézve, hogy többszörös kitűnő bizonyítvánnyal választottam (mert akkor még nem tudtam, hogy milyen is valójában).

Ilyen dolgok történnek például:

- az osztály 'elűzi' a jó tanulókat, mert szerintük a jó tanulók, ha tanulni szeretnének válasszanak másik gimnáziumot (ezt a bukott és 2-es diákok jelentették ki)

- szinte minden órán olyan nagy a hangzavar, hogy én a második padban ülők (előről) és nem hallom, amit a tanár éppenséggel nekem magyaráz

- néhány személy olyat meg mer tenni, hogy kiugrik az ablakon, az osztálytársa alól kihúzza a széket, úgy, hogy az a fejét szinte betöri

- a portás/biztonsági őr számítógépes játékot játszik és videójátékozik, mialatt a tanáriból nagyobb mennyiségű pénzt lopnak el diákok a tanároktól óra alatt

- a tanár az órán a nemi életéről tart előadást

- az igazgató tesz az egészre, nem törődik vele, ha szólnak neki, ezt válaszolja: "Én nem tudok ezzel semmit tenni"

Még egyszer hozzátenném, hogy egy gimnáziumról van szó!!!



2013. okt. 11. 19:10
1 2
 1/13 piriiiiii ***** válasza:
Ha tényleg ez a helyzet, az gáz, durva. Így most még jobban imádom az én iskolámat, ami egyébként is jó suli.
2013. okt. 11. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
az én sulimmal is annak hasonló problémák, persze nem ilyen durvák...én a te helyedben és a jövőm érdekében másik sulit választanék, ezek a s...fejek csak hátráltatnak, és mint tudjuk nem ezek lesznek a diplomás cégvezetők...
2013. okt. 11. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Én is gondoltam rá, csak az a baj, hogy óriási a lemaradásom, hála a jó kis tanáraimnak, akik ha gondolnak egyet, csak úgy kihagynak anyagrészeket a tantárgyból, mert nincs már kedvük azokkal foglalkozni...

Történelemből van talán a legnagyobb lemaradásunk: még mindig a 9. osztályos tankönyvet használjuk, abból is a császárokat kezdtük el most tanulni. Szóval van a 9.-es tankönyvben 40 lecke, abból mi, most 10. osztály októberében tartunk kb. a 27.-nél. Így még inkább nem mernék bevállalni egy másik gimnáziumot.

2013. okt. 11. 19:30
 4/13 A kérdező kommentje:

Közben el kezdtem olvasni az iskolám házirend szerűségét, amiben ez áll:

(...)

1.) A hátrányos megkülönböztetés:

- A gyermek tanuló hátrányos megkülönböztetésének minősül minden olyan közvetlen vagy közvetett,- különbségtétel, kizárás, korlátozás, vagy kedvezés, amelynek célja, vagy következménye a közoktatás terén az egyenlő bánásmód megszüntetése, vagy akadályozása, továbbá a gyermek, tanuló zaklatása.

- Közvetlen hátrányos megkülönböztetés a személy, vagy csoport kizárása az oktatási törvény alapján igénybe vehető bármely szolgáltatásból, jogok gyakorlásából, olyan nevelésre, oktatásra való korlátozás, amely nem felel meg a szakmai szabályoknak és nem biztosítja az általában elvárható felkészülés lehetőségét, illetve a tanulónak jogellenes elkülönítése.

- Zaklatás minden olyan magatartás, késztetés, amelynek célja a gyermek, tanuló megalázása, megfélemlítése, emberi méltóságának megsértése, illetve ilyen hatást kiváltó légkör, környezet kialakítása.

(...)

Iskolánk szelleme azt kívánja, hogy KÜLÖNÖSEN SÚLYOS MEGÍTÉLÉS alá essék:

- tiltott tárgyak behozatala az iskolába

- jogszabály által felsorolt veszélyes eszközök behozatala az iskolába

- másik diák és tanár méltóságának megsértése

(...)

Azért kíváncsi lennék, hogy hol van ilyenkor a "KÜLÖNÖSEN SÚLYOS MEGÍTÉLÉS"?!?!

2013. okt. 11. 19:34
 5/13 piriiiiii ***** válasza:
De, ha itt maradsz továbbra is, akkor amúgy is nagy lemaradásod lesz...
2013. okt. 11. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

Az is igaz.

Az kimaradt a listáról, hogy én szeretnék x tantárgyból érettségizni, tavaly még úgy volt, hogy megpróbálkozom az emelt szinttel, most már örülni fogok az alap érettséginek is belőle. Épp ebből a tantárgyból döntött úgy a tanár, hogy kihagy pár anyagot, mert nem kell az nekünk, nah de most nekem épp ezeket az anyagokat akarta megtanítani heti 2x1500 Ft-ért, ami 3000 Ft lenne hetente. Lényegében akkor nekem azért kellene hozzá mennem különórákra pénzért, hogy megtanítsa azokat, amiket alapból ott, az órán meg kellett volna tanítania. Én meg így mennyek majd tovább a gimnázium után...

2013. okt. 11. 19:47
 7/13 anonim ***** válasza:

Hanyadik osztályba jársz? Borzalmas ezt olvasni. Minél előbb keress másik helyet, addig pedig tanulj könyvből vagy magántanártól. Ha rendesen tanít, az előző tanárod is oké, 1500 annyira nem sok.


Ezt az iskolaváltást hamarabb kellett volna meglépni, és a többiek érdekében örülnék ha az iskola nevét is kiírnád.

2013. okt. 11. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
Hát "ragyogó" -
2013. okt. 12. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

#7-esnek: 10. osztályos vagyok, tudom, hogy nem sok az 1500 Ft, de mások ingyen megtanulják azt, amit nekem pénzért kellene. (Szerintem ezért is felháborító)

Az iskola nevét nem írom ki, de akit érdekel, annak szívesen elküldöm privát üzenetben, hátha ismeri.

2013. okt. 12. 16:58
 10/13 anonim ***** válasza:
Még most azonnal hagyd ott akkor azt a szar. A 10. még nagyon jó akkor nem lesz akkora lemaradásod. Menj át egy korrektebb iskolába és még van simán esélyed egy jó érettségire már ha valóban jó tanuló voltál.
2013. okt. 12. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!