Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Felvettek egyetemre, de mégse...

Felvettek egyetemre, de mégse akarom?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

A helyzet az, hogy felvettek idén egyetemre, egy olyan szakra amire semmiképp sem akarok elmenni. Sajnos hagytam magam rábeszélni, először arra gondoltam, hogy jó lesz, igazából szerettem is azokat a tantárgyakat a középiskolában amik ezen a szakon kellenek majd stb., majd megszokom, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem az én terepem. Egyáltalán nem tudnám elképzelni magam az adott szak diplomájával, vagy hogy esetleg abban helyezkednék el később. Egyszerűen semmi esélyt nem látok rá, hogy szeretném, vagy szívesen csinálnám.

Szóval azon gondolkodom, hogy ezt az évet kihagyom és jövőre újrafelvételizem az álomszakra amit szeretnék. Költségesre felvettek volna idén is az álomszakon, de államira szeretnék, tehát a sorrendmódosítás a jelentkezés hitelesítése után már ezért nem játszott szerepet, mert egyrészt a költségest nem jelöltem be, másrészt az államira az előző évek ponthatárai alapján tudtam jól, hogy nem fognak felvenni, mert elég messze állok tőle.

Szóval igazából az én hibám is volt, hogy nem gondolkodtam előre, másrészt pedig, hogy hagytam magam rábeszélni arra amit nem akarok.

(Tudom lehet olyat, hogy ha jól tanulok és államiról valaki kibukik, akkor megpályázhatom a helyét, de azért ez "lutri" ilyen téren, egyszerűbb ha már eleve államira jutok be).

Ez alatt az egy év alatt fel tudnék készülni arra, hogy újraérettségizzek egy tárgyból emelten, meg a felsőfokú nyelvvizsgára, amikkel már elérném a ponthatárt.

A kérdésem igazából ehhez kapcsolódóan az lenne, hogy ebben az esetben mi a teendőm?

Szimplán csak ne menjek el beiratkozni, vagy kell szólni, hogy nem fogom elkezdeni a tanévet, ezen a szakon és ezen a karon semmiképp?

Jövőre valószínűleg ugyanazon az egyetemen tanulnék tovább, csak ha sikerül persze, akkor teljesen másik karon, szakon. Szóval gondolom így mindenképpen „üres” egy évem lenne nem? Gondolom nem tudom passziváltatni sem, hiszen nem az adott szakon akarok továbbtanulni amire már felvettek, hanem teljesen újracsinálni az egész felvételi eljárást.



2018. júl. 29. 19:58
 1/7 anonim ***** válasza:
96%
nem mész el beiratkozni, és kész. semmi más teendőd nincs
2018. júl. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
95%

Vannak olyan szakok, ahol lehet passziváltatni magad. Ez egyetem és szakfüggő.


Azért volna jó döntés, hogy legalább legyen biztosításod.

2018. júl. 29. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
igen a passziváltatás ezért is jutott eszembe, csak nem tudom, hogy így mennyire lehetséges, ha jövőre egy teljesen másik karon, teljesen másik szakot kezdenék el, nem pedig azt amit passziváltatnék most esetleg.
2018. júl. 29. 20:17
 4/7 anonim ***** válasza:
30%
Szerintem ha aranyos akarsz lenni, akkor telefonálj be a tanulmányi osztályra/titkársága; mindegy, csak valami iskolai, és szólj oda, átgondoltad, és mégsem kezdenéd meg inkább a tanulmányaidat; de pl megteheted azt is, hogy nem iratkozol be. Szerintem egyébként valszeg megnyugtatná a lelkiismeretedet; hogy ha odaszólnál, hogy nem szeretnél beiratkozni, szóval szerintem nyugodtan szólj oda.
2018. júl. 29. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Ezt érzem valahogy tisztának én is, hogy szóljak. Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt a dologgal kapcsolatban, hogy ezzel elvettem esetleg valakinek a helyét, de nem a minimum ponthatáron vagyok szóval nem én voltam a legalacsonyabb ponttal jelentkező egyén akit még felvettek és akinek a pontja eldöntötte az alsó ponthatárt, tehát aki nem került be esetleg az a saját pontja miatt, nem pedig amiatt, hogy én elvettem volna a helyet.
2018. júl. 29. 20:35
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Helyedben elmennék beiratkozni, és passziválnám a félévet.
2018. júl. 30. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
A legtöbb helyen úgy tudom a passziválás legalább egy sikeres félév teljesítése után lehetséges csak, ahol eltér ott jelzik, de az adott egyetem oldalán nem találtam semmit ezzel kapcsolatban.
2018. aug. 1. 00:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!