Mi a véleményetek a Szabad-ötletek jegyzéke c. József Attila irományról?

Egyrészt.

Ha jóízűen akarod inni a tejet, ne nézd végig, ahogy a higiéniásan meglehetősen sok kihívással küzdő tanyasi ember lefeji a trágyás istállóban. Gyönyörű művek mögött bizony időnként nem a legfényesebb életeket élő alkotókat találunk. Képzőművészeknél nem is ütközünk meg különösebben, na de a gondolatok, a szavak emberénél?

Másrészt

A szabad ötletekben felbukkanó szavak, kifejezések nyersanyaga riasztó, versbe épülve megragadó. ( Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy zavaros álomból ébredsz, és még nem tudod pontosan mi volt az álom, mi a valóság. Utánad jön néhány kép, néhány kifejezés. Kell néhány másodperc, mire megszabadulsz tőlük. Ha nem szabadulsz, az már szkizofrénia. Lehet játszani vele, megmaradni az álomképzetekben, de veszélyes. Nem tudom J. A.-nál mennyi volt a valós szkizofrénia, és mennyi a menekülés a betegségbe.) Már, ha beépül. Itt most a beépülés előtti szövegeket olvashatjuk.

Harmadrészt.

„Arányosak-e hozzám dolgaim?” – kérdezi valahol emlékeim szerint. (Gyanús, mert a Google nem dobja ki, majd utánanézek. A memóriám csal meg, vagy nem szeretnek szembesülni vele a kutatók?) Tudjuk, hogy jónéhány dologban vállalta túl magát, amikor mindennapi élete értékrendjévé szerette volna tenni alkotásainak értékrendjét. ( Heller Ágnes bővebben járja körül a problémát a Reneszánsz ember-ben.)

Negyedrészt

Amikor erotikáról ír, be kell számítanunk két dolgot. Alex Comfort írja, hogy a tapasztalt hivatásos szexmunkás mindig levon 30%-ot a kliensek vágyaiból. Ha szó szerint veszi vágyfantáziáikat, elveszíti a kuncsaftot. J. A. Ódáját olvasva a testiség olyan szavaival találkozunk, amik versben szépek, de egy valóságos szerelmi helyzetben igen zavaróak lehetnének. (Pl.: belek alagútjain haladó anyag.)

Ötödrészt.

Erotikáról írni lehetetlen vállalkozás. Az író nem teheti meg azt, amit a fotós, képzőművész megtehet, hogy az erotikus élmény közben szemünkre ereszkedő fátyol mögé rejti a témát. Legalább is én még nem találkoztam ilyen szöveggel.

Meg még lenne pár rész, de a végére ugranék: szabad-e egy ilyen embertől verseket olvasnunk gyerekeinknek? Megmutassuk-e nekik a szabad ötleteket. Igen, és ne!

Nem egyértelmű, hogy orvosi utasításra írta volna. Ezt Németh Andor feltételezte. Amikor Gyömrői Editet később megkérdezték, azt felelte: „Nemcsak hogy nem

én írattam, de nem is tudtam róla, soha nem is láttam. Én nem tudom, hogy más

pszichoterápisták csinálják-e, én soha nem csinálom. Ha én dolgozom egy beteggel,

akkor nem azt akarom tudni, amit ő tud és tudva gondol, hanem amit nem akar

tudni. És akkor én arra figyelek, hogy mi jön keresztül a sorok között. Tehát nem

bátorítom arra, hogy megkomponálja a gondolatait. írni pedig nem lehet úgy, hogy

az ember nem fogalmaz. Irodalmárok szerint a szövegen érződik bizonyos szerkesztettség, talán még dolgozott volna rajta, de lehet, hogy csak életrajzi dokumentumként hagyta meg. Azt azért vitatnám, hogy akárki tudnak ilyet írni, bár az azóta eltelt évek, az új internetes kommunikácós csatornák felszabadító hatására talán ebben tévedek. Azért egy cáfolatnak örülnék.