Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Szerintetek milyen ember ez?

Szerintetek milyen ember ez?

Figyelt kérdés

A "kollégám" műveli. Folyton rosszat akar, a többit meg ellenem fordítja több kevesebb sikerrel. Most rám szállt szinte mind. Újabban a munkám után fotókat csinálnak, rajtakaptam az előző esetben őket, amint a konyhában helyszínt állítanak be, mintha én csináltam volna (rájuk is szóltam, hogy mi a f@sz van). Amelyik a főkolompos megfenyegetett telefonon is, erre letiltottam és a f@szbukon is szórakozott (ott is tiltásra raktam). Egyébként se vagyok egy nagy beszédes, főleg nem osztogatok dolgokat, de ez azért már durva. Egyenlőre nem szóltam a feletteseknek,úgy vagyok, ha majd az szól valamiért, akkor összeszedem magam, de mióta kb egy hónapja ezt csinálják nem szóltak a felsőbb körökből. Az a kolléga megfenyegetett azzal, hogy kicsinál és gyűjti a bizonyítékokat ellenem. Ápolóról van szó. Az előző helyemet is ilyen miatt hagytam ott, de ez úttal nem fogok egy ilyen bolond miatt távozni. Az empátiának még nyomai sincsenek benne. Azt mondta nekem, akit szinte az összes beteg kedvel az osztályon, hogy hullapucolónak vagyok csak jó!

Az egész ott kezdődött, hogy elmentem szabadság alatt egy napra a barátaim esküvőjére! Rá kb 1 hónapja karanténba kerültem ezzel a nem is tudom mivel (én az egyik szobában emez meg egy másikban volt). Kértem segítséget a helyi élelmezésvezetőtől, egy mikrót adott kölcsön. Erre ez egy hétre rám jött. Számolta azt is, hogy hány órát beszéltem egy nap a családdal és sokszor átüvöltött, hogy kussoljak el! Én még ekkor is bizalmas voltam és toleráns vele szemben és ekkor jött a zuhany! 18 nap karantén után visszatettem a mikrót a helyére és elhagytam a szobát. Kettő kört mentem busszal, mert a kórház nem hozott haza a szállóra. Örültem, amikor a másik kör után beestem a szobába, erre látom, hogy hívott a f@szbukon és egy üzenetet is küldött:


"Te ..., te a mikrot a konyhabol vitted be en meg 12 napig nem tudtam melegiteni a kajamat es az intezetet okolom? Mekkora neveletlen onzo paraszt vagy te? Ennek következmenyei lesznek azt garantalom!"


Rá néhány napra a telefonomra is írt egy szitkozódó üzenetet és, amikor nem érte el a kellő hatást felhívott, utána fogtam és letiltottam.


Most nem kellett volna elfogadnom a segítséget, hiszen ők adták ide az a sz@ros mikrót!


2020. dec. 17. 07:08
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!