Hogy is van ez? (bővebben lent)

Én tökéletesen egyetértek Veled. Én remek (4es,5ös) tanuló voltam világéletemben, mégis voltam idegbeteg tanárok által verve, átkozva, szinte minden formában gyalázva, rendszeresen leordítva kisgyermekként!!! És nem mertem a szüleimnek szólni, mert magam körül azt láttam, hogy ezzel csak rontottam volna a helyzetemen. Mondjuk a szüleim se álltak volna mellettem, de ez egy másik dolog. A lényeg, hogy igen, az ilyen pedagógusokat sorba kéne állítani és lelőni. Nem szabad diákok közé engedni az ilyet! A felnőttség küszöbén kellett megküzdenem a világ, az élet iránti bizalmatlanságommal! Máig üldöznek a démonok, hogy mindenkiről, akivel csak találkozok, az az első érzetem, hogy biztosan bántani akar és fizikai erőszakkal rámkényszeríteni a saját kívánságát!

Semmit sem változtam, a múltam szereplői nem rontottak a lelkiismeretességemen, hiába próbáltak a földbe döngölni. Vezető vagyok... a mostani környezetemben felnéznek rám, örülnek nekem és nem felejtik el újra és újra kifejezni hálájukat azért, hogy ismernek, hogy segítek nekik, hogy kiállok mellettük a bajban. Nálam nagyobb ellenfelekkel szállok szembe és védelmezek nálam kisebbeket... Hatalmas felelősséget hordok a vállamon és élvezettel, az emberek iránti szeretettel viselem. És még hatalmasabb az, amit mindezért tőlük visszakapok. De néha még mindig előfordul, hogy hirtelen úgy érzem, a világ brutálisan nagyra nő körülöttem és a fáktól az embereken át a házfalakig minden egyszerre üvölt velem, hogy lehetek ilyen semmirekellő... Még mindig előfordul, hogy kihúzzák alólam a talajt az emlékeim. Még mindig előfordul, hogy látom magam körül az arcokat, a szájakat és hallom a gyalázkodást. Érzem a kezek és a padló ütését a testemen. És érzem azt a gyűlöletet, amit mostmár nem kéne. És ha legközelebb találkozok ezekkel a tanárokkal, nem fogom elmulasztani felemelni a középsőujjamat.

Az idegbeteg tanárokat ki kéne zárni, hallottam valami ilyet hogy tökönrúgta a gyereket vagy mi volt, ez tényleg durva,

DE: a pofon, dühöngőbe zárás, akár a megrúgás (ha pl seggberúgja a kis szemtelent), nevelő hatásúak.

Ezt saját magamról tudom, hogy engem gyerekkoromban csak a pofon meg a megráncigálás, meg a büntetés térített észhez. Szartam rá hogyha valamelyik felnőtt elkezdett okoskodni, hogy logikusan elmagyarázza hogy mi van. Szerencsére abban az időben a tanárok még bármit megtehettek, amitől megtanultuk hol a helyünk. Ha én 5 évesen tudtam volna hogy a tanárnak semmi hatalma sincs felettem mert "személyiségi jogaim" vannak, a képükbe röhögtem volna.

Jaés, ha egy tanár megvert (jogosan), akkor eszembe nem jutott a szüleimnek elpanaszolni, mert szégyelltem magam.

Volt olyan is persze hogy jogtalanul vert meg, azt el is mondtam a szülőknek, de persze nem lett belőle ügy (és nem is akartam hogy az legyen), mert semmi komoly kárt nem tett bennem.

A szülő meg ne védje a gyerekét, hanem nevelje, és akkor nem lesz oka a tanárnak seggberúgni a kis "áldozatot".