Milyenek az ukránok?

Figyelt kérdés
(Annyit tudok,hogy a magyarokkal jóban vannak,vagy legalábbis nem utálnak úgy minket mint pl.:a szlovákok,vagy románok).
2009. jún. 16. 12:11
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
99%

Testhezálló kérdés, lévén van szerencsém félig ukránnak lenni (nem, nemkárpátaljai magyar, hanem "kárpátukrán", vagyis ruszin). :P

Azt vettem észre, hogy az ukránok alapvetően bírják a magyarokat. Nem rajonganak értük, de nem is utálják őket annyira, mint az általad említett népek. Valahogy a két nép elvan egymás mellett, legalábbis Kárpátalján mindenképpen. Nincsenek nemzetiségi viták, villongások, Kárpátalján elképzelhetetlen, hogy magyarverések legyenek, mint pl. a Vajdaságban.

A magyarok, ahogy észrevettem, már másként állnak az ukránokhoz. Egyrészt mert ugye szovjet nép voltak (pedig nem akartak azok lenni, nagyon nem, ugyanolyan gyarmat volt Ukrajna négyszáz évig, mint Magyarország a törökök, illetve Habsburgok alatt). Az ukránokról egy átlag magyarnak leginkább a maffia, a cigicsempészet, a külföldön fillérekért dolgozó ukrán örömlányok és vendégmunkások jutnak eszébe. Nem mondom, hogy ezek nem létező gondok, de legalább akkora sztereotipizálás, mint mikor az osztrákok kiírják a boltok ajtajára, hogy "Magyar, ne lopj!", vagy most a Rózsa-Flores-ügy után, mikor kitalálták Dél-Amerikában, hogy "minden magyar terrorista"... Az ukrán emberek többsége ugyanolyan normális, 21. századi ember, mint a magyarok nagy többsége, csak a szemétjéről többet lehet hallani.


Azt gondolom, még így is az ukránokkal tudtuk eddig legjobban kiépíteni a jószomszédi viszonyt (persze a "sógor" osztrákok mellett), és ez nem lehet véletlen.

2009. jún. 16. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:

Igen,ezt én is így gondoltam,hogy nincs köztük olyan sok alkoholista,meg szemét ember,mint ahogy azt sokan mondják.

Amugy én is csak félig vagyok magyar,féli sváb (német) vagyok...:)

Köszi a választ...:)

2009. jún. 16. 14:00
 3/23 anonim ***** válasza:
31%
Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon bírják a magyarokat. A legtöbb határ menti városban beszélnek az ukránok magyarul, de ha látják, hogy magyar vagy, nehogy azt hidd, hogy hajlandóak veled magyarul beszélni. Rendőr magyar nagyon nem is lehet pl. Hiába ukrán állampolgár. Ha közel, s távol nincs ukrn rendőr, akkor kivezényelnek az ország másik feléből. De ezernyi helyen próbálnak keresztbe tenni a magyaroknak.
2009. jún. 17. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%

Olyanok mint minden más ember, én 2-őt is ismertem, és egymás tökéletes ellentétei voltak, az egyik minta ember volt tényleg mindenféle téren, a másik meg enyhén szólva is "érdekes" XD...de ki lehetett jönni mindkettővel....

Amúgy az igaz, h velük a legjobb a viszonyunk a Kárpát-medencében. A ruszinoknál nagyon elterjedt pl. a Rákóczi-kultusz úgy tudom, meg 1703-11-ben, ill. 1848-49-ben is mellettünk álltak...

2009. júl. 12. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
78%
Én a határátkelőhelynél lakok,gyakran járok Ukránba. Kárpátalján szeretik a magyarokat,de mint mindenütt akad 1-2foggyos ember. Azért is szeretik a magyarokat,mert tömjük a zsebükbe a pénzt. Nem tudom hogy Budapesten mennyire lehet kapni NEXT-et,vagy ukrán vodkát. Itt Szabolcsban nagyon megy. (ukrán cigi nagyon rossz!!!)
2009. nov. 13. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:
köszi..:)
2009. nov. 14. 15:11
 7/23 anonim ***** válasza:
100%
nemtudom, nemcigizek, de az ukrán Bond apu szerint jobb mint a magyar , én ukrán vagyok
2010. jan. 20. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
50%
Egy ukrán képviselő be akarja záratni Kárpátalján a magyar iskolákat!
2010. jan. 20. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
91%
jah, nagyon megy itt most az ukránositás, h ogy rohadjanak meg! dehát a miniszterek mind szemetek ugytudodm magyarországon is
2010. jan. 23. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
84%
ja, csak a sovinizmust hagyjátok! A nemzetiségek közül az ukránok azok akik a legkevesebbet tettek a magyarság ellen!
2010. jan. 23. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!