Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Vörösmarty Mihály ateista volt?

Vörösmarty Mihály ateista volt?

Figyelt kérdés
Csak mert a Szózatban egy szó sem esik Istenről. Nem, mintha zavarna, mert én sem vagyok a legnagyobb hívő, sőt, nagyon nem, de mégis furcsa ez.
2018. szept. 11. 09:33
 1/3 anonim ***** válasza:

Mert hazaszeretetről szól az igaz, de mégsem himnusz. A himnuszok hasonlítanak az imára, ott az ember az Istenhez szól, a Szózat-ban viszont az ember a többi emberhez szól. Ezért van az, hogy a Himnusz-ban kérés/könyörgés van, a Szózat-ban felszólalás/felszólítás.

Vörösmarty csalódott volt inkább mint ateista, talán ebben a korban az lenne, ki tudja. Csalódott az emberekben és rajtuk keresztül Istenben is. Talán. Szerintem úgy gondolhatta, hogy ha az emberiségért nem is, de a hazájáért még tehet valamit. Pázmán-ban is ilyesmit írt. Az meg hogy mennyire volt csalódott kiderül az Előszó-ból. Az alapján is lehetne mondani, hogy nem igazán hitt egy tökéletes, teremtő Istenben. Csakhát vannak szakaszai az embernek mikor így érez, nem lehet tudni mit gondolna erről mostanában. A Szózat-ban is megjelenik azért egy isteni vezéreltség, csak úgy nevezi, hogy a "sors keze". Lehet szándékosan nem akart Istent használni benne, pedig áldani, verni, vele kapcsolatos szavak voltak mindig. Szóval lehet nem teljesen ateista nézet volt benne, inkább egy tökéletlen Isten képe.

2018. szept. 11. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Én nem értem, mi keresnivalója lenne istennek a Szózatban.
2018. szept. 11. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Mivel nem csak a Szózat az egyetlen költeménye, így elég merész ez a következtetés.

Javaslom, olvasd el Vörösmarty Hymnus című versét is. :))

2018. szept. 11. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!