Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Egyéb kérdések » Miért ilyen bunkók a magyar...

Miért ilyen bunkók a magyar emberek?

Figyelt kérdés

Azt vettem észre, hogy a magyar emberek, főleg a Magyarországon élők igencsak bunkó módon viselkednek egymással, és az idegenekkel is. (pl. Mennyetek el székelyföldre, majd utána Budapestre, meg fogjátok érteni, hogy miről beszélek.)

(Az ide írt kérdésekre is, hiába adom meg a választ, van aki leáll veszekedni, pedig nem is érti, hogy miről van szó. Sőt, még le is pontozzák a válaszom...

Vagy pedig a közlekedés. Voltam egyszer Bukaresten, és eltévedvén, olyan helyzetbe kerültem, hogy az egyirányú utcában tolatnom kellett (2 sávos volt), ekkor senki sem dudált, szépen kihúztak a másik sávra, megálltak, látták, hogy csak egy eltévedt turista vagyok. De voltam Budapesten is (Budapestet sem ismerem), egy még ennél szabályosabb manőverem volt, át akartam térni egyik sávról a másikra (igaz kicsit későn), és nem tudtam, mivel jött egy másik gépjármű, dudálva, mivel neki muszáj a városban 100km/h-val közlekednie...

Vagy pedig, megkérdeztem Budapesten, hogy hol találom ezt meg amazt, és csak az 5ödik ember volt hajlandó egyáltalán a szemembe nézni. Bukaresten megkérdeztem valakitől valami hasonlót, nem tudta megmondani, de mentem még kb.100 métert, ez után utánam szólt, hogy eszébe jutott.

Példának írhattam volna Bukarest helyett Párizst, vagy Bécset is, mindkét helyen az emberek többsége kedves...)


Csak azt szeretném megtudni, hogy miért van ez?


2010. jún. 30. 22:03
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
37%
Ne menj olyan országba, ahol szerinted bunkók az emberek. Ennyire egyszerű. Én sem megyek Romániába emiatt.
2010. jún. 30. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
97%
azért bunkók az emberek mert csövesség van itthon,és ez kihat az életükre,a mindennapi gondok,az hogy 70 ezerért güriznek amikor az albérletük többe kerül.ezért.
2010. jún. 30. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
82%

egy egy eseteből nem lehet általánosítani


Menj el falura Magyarországon, nagyon kedvesek az emberek.

2010. jún. 30. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
82%

Romániába kedvesek...


Mindig azzal magyarázzák,hogy a magyar népnek ennyi gondja van.Dolgozunk,mint a gép és semmi látszata.Megkeseredettek,boldogtalanok az emberek.Elég melankolikus nép vagyunk.

2010. jún. 30. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
97%

Én kisvárosba élek és mindig útbaigazítom az eltévetteket.

Nálunk kedvesek az emberek....A nagyvárosokba olyan maguknak valók az emberek.

2010. jún. 30. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
96%
Én nem tapasztalom ezt pedig debreceni vagyok. Aki tud az általában segít, de amúgy biztos az általad felsorolt városokban, sőt minden városban vannak ilyen paraszt emberek, csak épp Magyarországon több. De itt sem mindenki ilyen, sztem helytől függ.
2010. júl. 1. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
94%
Nem tudom,de nekem mások a tapasztalataim....ha eltévedek és kérdezem merre van ez- az általában normáliasan utbaigazítanak.
2010. júl. 1. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
91%
Mert a magyarok nagy resze pesszimista, megkeseredett. En kulfoldon elek, mar tobb orszagban eltem, de annyi megkeseredett emberrel nem talalkoztam, mint Mo-n. Vannak mindenhol bunko emberek, de Mo-n szerintem tobb van. Itt nem ertek rossz tapasztalatok szinte soha, pedig mar evek ota nem elek Mo-n. Ha visszamegyek, mindig van valami beszolas es az ilyeneket mar jobban kiszurom, mint az ott elok, mivel mar elszoktam attol a lekezelo stilustol, es lattam, hogy ezt nemcsak igy lehet csinalni.
2010. júl. 1. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
63%
Mert bunkók a magyarok! Nincs meg semmire az eszük csak a rasszistaságra! ez az igazság! nem érdekelnek a válaszok..
2010. júl. 2. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
57%
"nem érdekelnek a válaszok" .. ezt pont azért írtad oda, mert te is tudod h. KI-ASZOTT HÜLYESÉG AMIT ÍRTÁL.. te sem gondolod komolyan, hogy SEMMIHEZ nincs meg az eszük,, hogy lehet ekkora hülyeséget írni ?! :) rasszizmussal kapcsolatban meg annyit, hogy a c*gányokat mindenhol utálják, nem csak Mo-n. ( és akkor most gyere a négerekkel meg a kínaiakkal, igen, van aki őket is utálja, de nem ez a többség)
2010. júl. 4. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!