Lehet azt mondani hogy Adynak léda volt a passzív múzsája és Csinszka az aktív-térnyerő-hódító?! Vagy ez csak urbanlegend?!

Én pont fordítva gondolom, Léda volt az aktív, térnyerő és hódító múzsa.

Ugyan a költő egyik meghatározó kapcsolata sem volt zökkenőmentes, míg Csinszka szerelem nélkül ment feleségül a már befutott férfihoz, akit ismeretlenül idealizált, Léda volt az, aki Adyban már akkor meglátta a tehetséget, amikor még előtte álltak a nagy sikerek. Adél bátorította és támogatta karrierjében, Párizs varázsával együtt pedig írásra ihlette.

Mindketten hamar rájöttek, hogy mást vártak a házasságtól.

"Négyszemközt kérdeztem Bertukát: – Boldog vagy?

A villámgyors válasz, a maga éles megfogalmazásában inkább kiábrándult volt, mint kiábrándító: –Nappal, igen...”

A kapcsolatuk Adyt sem tette boldoggá. A Csucsán töltött négy évet börtönként élte meg, és miközben Csinszka az apja örökségét költötte, ő depresszióban szenvedett és a válást fontolgatta. Franyó Zoltán, Adyék közeli barátja így emlékezik vissza Berta vallomására:

"Odaadó hűséges, alázatos ápolónője is volnék – de más is. Különb, értékesebb lelki társa is.

De nem lehet... nem lehet... Késő! Itt állok a kezdet kezdetén és máris kiábrándultam. Nincsenek már illúzióim...

Bent a szobában mély, boros mámorából hirtelen felriad Ady, beparancsolja Csinszkát, s rekedt hangon utasítást ad neki, azután fogcsikorgató támadásba megy át: Eredj mellőlem, utállak! Ne feküdj rá az életemre, menj el, el kell szabadulnom tőled!”

Ilyen ismeretek birtokában miről beszélünk? Ja, hogy születtek olyan gyönyörű versek, mint pl.:

"Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet"? Ezek a zsenialitásnak köszönhetők és nem Csinszkának. Lehet, ha Erzsónak hívták volna, akkor is ugyanilyen gyönyörű verseket írt volna Ady, mivel ezek már a betegség, az idősödő kor hatására, a vele való foglalkozás iránti köszönetnyilvánításként születtek, de nem a "hódító" múzsa személyének szóltak.