Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Művészetek » Mozgássérültként, hogy lekösse...

Mozgássérültként, hogy lekössem az agyam érdemes novella irást megpróbálni?

Figyelt kérdés

Dióhéjban 38 éves leszek sajnos nyitottgerinces komoly mozgássérült motoros székkel a lakásba elvagyok, udvarra kimenni szoktam, de utcára nem oda csak segítséggel tudok, néha vagyok házon kívül is, de ez nyáron van csak kb 2-3 alkalom. (mert anyáéknak is van dolguk, nem mindig van kirándulni menni idő , vagy az időjárás stb, ) Tehát az időm nagy részében gépezrk tv- vagy gépen angol tanulás ilyesmi. Az elmém teljesen normális . (ez gondolom látszik a hsz-eimen ,verseimen keresztül is...) . Mivel szellemileg ép vagyok az agyam néha elég pörgős, a versirás egy időre leköt, pl most 1-1 haiku kiötlése után agyilag is elfáradok, de ez van hogy 5-10 perc alatt megvan 1 haiku, meghát nyilván egyszer csak kifogyok a téma ötletből is, ugyan ez igaz a versekre is (rendes vers), ott is a negyedik után kifogytam hónapokig az ötetből.


Szerintetek a novella mint müfaj alkalmas lenne arra, hogy egy kis időre elfoglaljam vele az agyam (és magam)? Tetszik a haiku is szó sincs róla, hogy meguntam de pl egy három órás baseball tv meccs alatt irtam kb 4-et... Tehát ez hamar megvan, nem igen köt le.


Érdemes megpróbálni a novellát? köszi, (régen általános iskolába imádtam az olyan irodalmi órákat ahol rövid fogalmazást, történeteket kellett irni, sose tudott "lelőni" a tanárnéni, mert csak irtam irtam aztán 45 perc után ő meg szólt, hogy ennyi volt.)


2022. szept. 25. 16:37
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
82%

Ha örömet okoz neked, hajrá! :)


Feltöltöd a Wattpadra, beszélgethetsz róla hasonló emberekkel, olvashatsz hasonló írásokat, stb. stb.


[link]

2022. szept. 25. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
82%
Èrdemes, vagy bármi mást csinálni, ami érdekel, és ami leköt valamennyire. Írhatsz, festhetsz, rajzolhatsz, zenélhetsz, barkácsolhatsz, akár tanulhatsz is (pl. nyelveket vagy bármi mást) mindegy, hogy mit csinálsz, csak neked legyen érdekes. Az nem igazán fontos, hogy tényleg jó legyen az eredmény - idövel egyre jobb lesz úgyis -, csak az számít, hogy elfoglald magad olyamivel amihet kedved van.
2022. szept. 25. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
1-2 köszi 2-es tanulok angolt, ded abba elég hamar elfárad az agyam. De tanulok nyelvet.
2022. szept. 25. 16:57
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

A lényeg, hogy olyasmiket csinálj, ami örömet okoz.

Emellett, ha képzed magad, az sok újabb lehetöséget nyit meg elötted.

Sok sikert és örömet kívánok!

2022. szept. 25. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
köszi
2022. szept. 26. 10:25
 6/11 anonim ***** válasza:
Persze.
2022. okt. 2. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Persze! Én nyomdai szövegszerkesztővel meg is szerkeszteném, kép illusztrációkat is társítanék hozzá.


Azt nem értem, hogy miért nem visznek ki naponta 1-1 órára sétakocsizni, szükséged van a levegőre, a napfényre, a tágabb tér élményre. Az állandó bezártság nagyon rosszat tesz az idegrendszernek, depressziót okozhat.


Ne azért tevékenykedj, hogy elüsd az időt, elfoglald magad, hanem azért, hogy teljes életet élj.

A nyelvtanulás kiváló, de a helyedben célokat tűznék ki: pl. fordítóként, szakfordítóként akár munkát is kaphatsz.

Ez irányú képzésen is részt vehetsz.

Vagy akár jogot is tanulhatsz, s mint jogász, a szakmában is tudnál működni.


Székhez vagy kötve, de szellemileg tiszta, ép, mint bárki korodbeli.


A sétát meg követeld ki magadnak minden napra 1 órát.

Élményekre is szükséged van, jogod is. Akár egy színház, kiállítás, bármilyen tágabb közösségi program.


Kreatív vagy, önállóan közlekedni nem tudsz, de van két kezed, értelmed, adottságaid. Ne törődj bele a tévé előtt ülésbe, az ingerszegény mindennapokba.

Sok sikert kívánok neked.

2022. okt. 3. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Köszi ,


(Azt azért hozzá tenném, hogy 1 mozgássérült nem azért él sokszor ingerszegény életet mert nem törődnrk vele, hanem mert nehezen mozgatható, a szülők is dolgoznak és még sok más, de ez nem ez a fórumtéma, én még szerencsés vagyok, udvarozhatok stb van aki a szobáját nem tudja elhagyni, itt a gyk-n anno irt nekem egy "ilyen" is) de ez tényleg nem ez a fórum, csak irtam, hogy ez nem igy müködik ahogy irtad, és ezt minden rossz nélkül tettem, csak ismerek tényleg súlyos rokkantakat is. A jó Tanácsokat köszi ;)

2022. okt. 3. 10:18
 9/11 A kérdező kommentje:
Ezt akkor most minden kedves olvasónak inkább leirom, angolul tanulok, stb, tehát nem arról van szó, hogy üresjáratba nézek ki a fejemből egésznap, de ha mÁr fáradt az agyam, off járatnak az "irogatások" pont jók. Csak ezt inkább megirtam :).
2022. okt. 3. 10:29
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Csak gratutlálni tudok neked, hogy annak ellenére, hogy hátrányos a helyzeted, nem hagyod el magad, hanem teszel valamit.

Meg az is jó, hogy kreatív elfoglaltságot is keresel, az nagyon hasznos dolog!

Minden jót!

2022. okt. 3. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!