Melyik a legszebb idézet?

Nos ha verset kérdezel, akkor e kettőt igen szeretem:

Christian Hofmann von Hofmannswaldau két vers (Rónay György, Eörsi István)

A világ

"Mi a világ és híres csillogása?

Mi a világ s minden káprázata?

Hitvány látszat, szűkös keretbe zárva,

futó villámlás sötét éjszaka,

tarka mező, melyet a dudva felver,

kórságokkal zsúfolt szép ispotály,

rabház, amelyben szolga minden ember,

süket sír, melyen alabástrom áll.

Ez az alap, erre építenénk mi,

ez az, mit a test bálványként imád.

Jöjj, lélek, jöjj és tanulj túlra nézni

a körön, mit köréd von a világ.

Hárítsd el kurta pompáját magadtól,

fogadd ürömként az örömeit.

Könnyen fogsz a kapun bejutni akkor,

hol öröklét s szépség ölelkezik."

A szépség mulandósága

"Hideg kezével majd a sápatag halál

Megsimogatja feszes kebledet hanyagul,

Ajkad kedves korállja akkor megfakul,

Vállad forró havára hideg por szitál.

Szemed villámtüze / Karodnak ereje,

Kicsorbul, megpuhul / Ha érintése éri,

Hajad / mely most a színarany színét idézi/

Mint holmi szőrcsomó, ritkul, hull kifele.

A szépformájú láb / mozgásod szendesége

Részint porrá leszen / részint a semmi része/

Nem hódol mennyei pompádnak senki többé.

Mindez és több is ennél elpusztul mindörökre."

Ha filozófiát kérdezel akkor meg ezeket szeretem:

idézetek

"Az érzet nem valami, de azért nem is semmi! ... a semmi megtenné ugyanazt, mint egy olyan valami, amiről semmit sem lehet állítani. Mi csupán a grammatikát vetettük el, amely itt ránk akarja tukmálni magát." Wittgenstein

"Kinél érvényre jut ez az üresség, annál minden cél érvényre jut. Kinél az üresség nem jut érvényre, annál semmi sem jut érvényre."

"Hódolok azon páratlan Buddhának, Aki az ürességet, a függésben való keletkezést És a közbülső utat, Egyazon dolognak nyilvánította." Nagarjuna

Kao-Ce:" Az emberi természet olyan, mint az örvénylő víz. ha kelet felé nyitunk utat számára, keletre folyik; ha nyugat felé nyitunk utat számára; nyugatra folyik. Az ember természete nem különbözteti meg egymástól, a jót és a rosszat, mint ahogy a víz sem tesz különbséget kelet és nyugat között."

Meng-ce:" A víz valóban nem tesz különbséget kelet és nyugat között, de vajon a fent és a lent között sem tesz különbséget? Az ember természete éppen úgy jó, mint ahogy a víz mindig lefelé folyik. Az emberek között éppen úgy nincsen természeténél fogva rossz, mint ahogy nincs olyan víz, amely ne lefelé folyna.

Mármost ha ezt a vizet ütéssel felcsapod, akkor elérheted, hogy a homlokodnál is magasabbra csapjon. Ha pedig folyásában akadályozod és visszaszorítani próbálod, akkor elérheted, hogy elöntse a hegyeket is. De talán a víz természete ilyen? Ez csak az erőszak következménye. Ugyanígy lehet elérni azt is, hogy az ember rossz legyen, ugyanígy megsértve eredeti természetét." Mencius

"Ha harmadmagammal utazom, a másik kettő feltétlenül mesteremmé lesz. Mert én kiválasztom bennük a jót, és követem, ami pedig rossz bennük azt kijavítom magamban." Konfucius

"... Miért kell a királynak haszonról beszélnie? Hiszen az emberség és az igazságosság elve tökéletesen elegendő. Ha a király így beszél - Mivel hajthatnék hasznot az országomnak? - akkor a főminiszterek így beszélnek - Mivel hajthatnék hasznot a családomnak? - az alsóbb hivatalnokok és a közrendűek pedig így - Mivel hajthatnék hasznot saját magamnak? S míg fenn és lenn mindenki a haszonért marakodik, az ország veszedelembe kerül. ..." Mencius

"Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet

Versailles-ig lobogjon az üzenet

Hogy megroppant bár karunk ereje

Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!"

(Reményik)

Álarc

Álarcom mi elrejti sebemet

miatta nem látni sötét lelkemet

fájdalmam helyett mosolyt sugároz

s eltakarja könnyeimet

Hallom a gúnyolódó szavakat

de a megmentőm, az álarcom megvéd

a sírás görbítené lefelé ajkamat

a boldogság nálam már csak vendég

Szorosan átölel a bú, a bánat

de én mégis mindennap "vígan" várlak

vígan, mert rajtam van az álarcom

és noha előtted sokszor megnyílok, te sem láthatod

hogy a fejsze fejemben tán már be is rozsdásodhatott

El vagyok veszve gondolataimban

fáradt szemeimmel látlak magam előtt

mégis veled lennék minden pillanatomban

de sokszor eltakarnak az esőfelhők

Ha nem vagy itt hiába bámulom a plafont

tőle vigaszt nem kapok

ilyenkor magamat azon kapom

hogy vigasztalhatatlan vagyok

Szerző: Vic

Forrás: poet.hu