Vélemények erről a versről? Eléggé kezdő vagyok, harmadik versem!

Fertői hajnal

Viharos szárnycsapások, fekete madarak

Mint bús, sötét árnyak, úgy suhannak.

A fertő tükrén halvány csillagok

Csillognak, mint kis, magányos pontok.

Oly nyugodt az este, bár ne múlna el!

Bús, sötét, komor, szorongatom ezt a percet.

De mégis várom a hajnalt, az első napsugarat,

Hogy a vörös fény megvilágítsa angyal-arcodat.

Elbújik a hold, elfutnak a csillagok.

Bőregér száll messze, messze

Vissza se néz, nem tudja mi történt.

Nem látta a gyönyörű napfelkeltét.

Vörös dalra kelt a napkorong,

Percekig, mint narancs gyémánt, ragyogott.

Majd lassan a Fertő habjaira lépett,

Óvatosan járt, nehogy megbotoljon tükrében.

A pázsitra toppant selyem-ruhában,

Feléd kúszott, és puha kezével simogatott lágyan.

Langyos szellő engem ébresztett,

nem más volt, mint kellemes lélegzeted.

Fülemhez hajolt a "szél", és zeneként súgta;

"Figyeld ezt a csodát" - ujjad a tavat mutatta.

Máris fordultam, szemem belekönnyezett, állam leesett,

Ahogy megláttam, amit a nap teremtett.

A tó tükrén sárga foltként ragyogott a nap,

A langyos őszi szél hajunkba gyengén kap.

Lassan bólogató vén tölgyfa tövében testeinkre

Fényt szórt a nap csillogó reggele.