Ez szerintetek jó egy pályázatra?

A pályázat lényege, hogy egy állat, vagy növény helyébe kell képzelnünk magunkat, és úgy bemutatni az embereket. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e, szerintem olyan "darabos" :/ Ti mit gondoltok?

Fordított világ

Szemem lassan hozzászokik a reggel fényeihez, szám ásításra nyitom. Komótosan feltápászkodok fektemből, kinyújtóztatom eddig ernyedt végtagjaimat.

A társam, azaz az ember még alszik, nem zavarom hát meg. Még kicsit bágyadtan lemászom az ágyról, a konyha felé veszem az irányt. Az egyik tálkámban tejet találok, buzgón lefetyelni kezdek. Ekkor már éber vagyok, érzékeim kiélesedtek.

Eztán kényelembe helyezem magam az emberem karosszékében, és mosdom.

Három éves hím házimacska vagyok. Azok közé a szerencsés macskák közé tartozom, akiknek van embertársuk, így szeretetet, ételt és hajlékot kapok. Az emberek egyik szokása, hogy különféle hívószavakat használnak egymás megszólítására, szinte mindenkié másmilyen. Az állataiknak is adnak ilyeneket. Bizarr egy szokás, nem? Engem például Volfrámnak neveznek, de néha szólítanak még másnak is, mondjuk Cicusnak. Ez is az emberek következetlenségét bizonyítja. Miért neveznek el Volfrámnak, ha utána Cicusnak, meg minden egyébnek szólítanak?

Az embereknek annyi megmagyarázhatatlan hóbortjuk van. Főképp az én emberemen tudom ezeket megfigyelni, tehát nem állítom, hogy ez lenne a jellemző, de mindenesetre úgy hiszem, szót kell ejtenem a következőkről is.

Amikor fiatal macska voltam, és nem sok mindent tudtam még, az első egyik legmegdöbbentőbb élményem az volt, amikor az emberem valamit a füléhez tartott, és elkezdett beszélni, de nem úgy, mint amikor mormol valamit magának, hanem mintha lenne vele szemben valaki. Azt gondoltam, biztosan elment az eszem, mivel nem láttam senkit. Végül úgy magyaráztam az esetet, hogy hozzám beszélt, csak nem nézett rám. Azóta persze rájöttem - a dolog többször is megismétlődött -, hogy ahhoz a kis tárgyhoz beszél, amit a füléhez emel. Hogy miért, arra sok elméletet találtam ki, de még nem bizonyosodott be egyik sem.

Sokszor embertársam órákig egy valamiképp egybekötött papírköteget bámul, néha a lapokat elmozdítja. A papíron különféle jelek vannak, amiket eddig sehogyan sem tudtam megfejteni, ugyanis az emberem mindig eltartja tőlem, ha közelebbről akarom vizsgálni. Biztosan nem látja tőlem, de igazán engedhetné, hogy egy kicsit én is nézzem.

Aztán ott van még a beszélő, meg a néma doboz. A beszélő doboz értelmét még nagyjából látom. Mozgó képeket mutat, lehetnek tárgyak, állatok, emberek is, vagy akármi, amit el lehet képzelni, még hangjuk is van. Először őszintén szólva halálra rémültem tőle, el sem tudtam képzelni, miért mozognak benne apró lények. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg igazából nincsenek is benne. Majd később arra gondoltam, valamiféle kommunikációra használható eszköz lehet, de akkor nem mutatna mást az embereken kívül. Így hát valószínűleg valami tájékoztató célja van, hogy kétlábú társam tudja, mi történik máshol. Tényleg sokat törtem rajta a fejem, mire rájöttem, de még most sem vagyok egészen biztos benne.

A néma doboz bonyolultabb. Nem csak egy dobozból áll, hanem csatlakozik hozzá többek között egy hosszúkás, lapos tárgy, amin sok gomb van - ezen szeretek lépkedni -, meg egy kicsi, félkörhöz hasonló alakú, társam tenyerébe éppen beleillő eszköz. Ezen a dobozon is képek jelennek meg, de nem mindig mozognak, és nincs mindig hangjuk. Tehát ennek a doboznak is lehet hangja, de általában néma. De nem csak képek jelenhetnek meg rajta, hanem ugyanolyan kis jelek, mint a papírkötegeken, amit már említettem. Tehát ez valami többfunkciós készülék lehet. Szinte hátborzongató, hogy miket ki nem találnak az emberek, de röhejes is egy kicsit, hogy órákig lefoglalja, hogy dobozokat, meg papírkupacokat bámuljon.

Egyébként az emberi faj testfelépítése is páratlan. A két hátsó lábukon járnak, fejlett egyensúlyérzékük van, az biztos. A mellső végtagjaikat pedig bámulatos módon használják. Az ujjaik aránylag is sokkal hosszabbak, mint nekünk, macskáknak, és meg tudják velük fogni a tárgyakat! Ez a képességük igazán lenyűgöző és irigylésre méltó.

Az emberek mellesleg úgy vettem észre, falkaállatok. Legtöbbször nem egyedül élnek, hanem csoportosan, ezek a csoportok pedig egy nagy közösségbe tartoznak.

Valamiért imádnak házi kedvenceket tartani. A kertes házakban például szinte lehetetlen, hogy ne legyen található legalább egy háziállat. Azt hiszem, nem is a hasznunkért tartanak legtöbbünket, hanem - én úgy gondolom - kell valaki, akit feltétel nélkül szerethetnek. Az emberek sokszor hajba kapnak, de az állataikra kevesen haragszanak meg nagyon - hacsak nem törünk össze valami nagyon értékeset. Az állatok többsége egyszerűen nem tud - és nem is áll szándékában - olyan rosszat tenni, ami miatt haragudnának rájuk. Az állatok is viszontszeretik az embereiket minden furcsaságuk ellenére, ha jól bánnak velük. Ez nekik, úgy vélem, támaszt nyújt. Igen, azt hiszem, az emberem szeret engem.

-Hogy, s mint, álomszuszék?

Felnézek, embertársam áll velem szemben. Azt hiszem, elbóbiskolhattam egy kicsit. Szívemben hála. Dorombolni kezdek.

14/L