Novella vélemények?

(Kb. hét éve írogatok ezt, azt, ami csak kipattan a fejemből. Ihlet mindig volt, de érdekel, hogy elég olvasóbarát, stílusos-e ez a szösszenetem, hogy a többi részével kiegészülve megjelentethessem, vagy maradjak az otthoni, saját kedvemre történő alkotásnál.)

1.

Haladó ingázók közé-

Amikor a melósok még csak a kesztyűiket húzzák egy jó kis ébresztő kopácsolás előtt, ami végigzúgja majd az utcát, és ezzel egyidejűleg megrázza minden hóvirág hajtását a közelben, mint pici, tavaszi hírnököket, akkor szállt fel a Kék ember a buszra.

Kabátja elég viseletesen ingadozott, a kanyarokban, és fáradalomban szintén ingadozó testén. Beimbolygott hát hétköznapi miliőjébe, ahol a már megszokott üres képek fogadták, akik, mint a radar pásztázzák a levegőt, de nem látnak semmit, vagy bámulják az elsuhanó dolgokat az ablakon át. A kedvencei voltak, akik alszanak, őket lehet nézegetni úgy, mint a ruhákban pózoló kirakati bábokat. Orrot fújt, amíg elfoglalta megszokott állóhelyét valahol a busz közepén, arccal az ajtónak. Felnézett a kijelzőre, amin öt óra negyven perc ragyogott sárgászöld színben.

A busz megindult, és a messze földről híres magyar utak kráterein, (aminél hírhedtebb talán a román, és ukrán) döcögött, mintegy bekapcsolva a masszírozóülés funkciót. Az utasok kedvükre hallgathatták e mellé az ingyenes indusztriális, csörömpölő zenét, amit a szintén hírhedt útburkolati munkások szolgáltattak, akikről azt kell tudni, hogy mint egy dzsessz zenekarban az egyik szólózik valamilyen hangszeren, ez esetben eszközön, addig a többiek csak nézik, olykor odaszólnak valamit, vagy kopácsolnak egy keveset kísérőalap gyanánt.

Hát ezen a reggelen történt, hogy egy busz öt óra negyven perckor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében karambolozott az elé szabálytalanul bekanyarodó kisbusszal, amiben később illegális fegyverszállítmányt találtak a rendőrök, és öt ember életét vesztette. Kettő a kisbuszban (a rendőrök szerint feltehetőleg összesen ketten voltak a gépjárműben), három pedig a nagybuszban.

Még szerencse, hogy csak a rádióból halljuk mindezt, mert ilyen nem fordulhat elő se velünk, sem a Kék emberrel, akit még be se mutattam rendesen. Pláne most nem történhet meg, mert nagy leadandó munkát visz a táskájában, aminek elkészítéséért heteken át fáradozott.

Tudni kell róla, hogy ez a munka volt beszédének, és gondolatainak központjában, ha kérdezték bármiről, csak ezt tudta felhozni témaként a boltban, az utcán, az edzőteremben, a saját házukban, egyszóval mindenhol. Ha a Mari néni oda állt mellé a boltban, és megkérdezte, hogy „Édesapád kijött már a kórházból?”, akkor is azt felelte, hogy „Honnan tudjam, nincs szabadnapom ilyesmivel foglalkozni.” Bele sem gondolva, hogy tudott édesapja kijöveteléről, egyszerűen csak nem szerette az érdeklődő idegeneket. Tehát így nagy szorgosságában, de bánatában, mert tudta, hogy életének szép emlékeit preparálta ki ebbe a papírcsomagba „Munkám 01.” címszóval, utazott munkahelye felé.

Gondosan leltározott az emberek közt, hogy ki van fenn ilyenkor azokból, akikkel általában egy időben jár. Számba vette a mély szemgödrűt, akinek két sötét üregéből csak szeme fehérje csillant ki, a szőke férfit, aki bár kopaszodott elölről, de hosszúra hagyta a haját, és mint egy hullámos paplan hullt rá gömbölyű, sima homlokára,

a rókaprémes idős dámát, a kócos szakállú fiatalembert, aki alig lehetett több mint húsz, de két kisgyerekkel járt mindig a városba. Lemaradt az utolsó kettő jellegzetes karakter: a seftes, aki bár korán utazott, de sose volt álmos, mindig beszélt, egész úton képes volt magyarázni a világ dolgairól, és hol olasz bőröndöket, hol orosz vodkát, svájci sajtokat cipelt hóna alatt. Ő egy világlátott ember lehetett, aki már lassan négy éve ilyen korán utazott, és sose törte meg eme reggeli programját holmi hirtelen kirándulással mondjuk Ausztriába, vagy Svédországba, hát ez az a nap volt, amikor feltehetőleg ez is megtörtént. A másik jellegzetes karakter, egy tizennyolc év körüli lány, akiben két dolog volt a legtitokzatosabb, hogy amíg mindenkinek hallotta már Kék emberünk a nevét, neki sose, (pedig ha valakiét érdemes lenne megjegyeznie, akkor az ő lenne). A másik titokzatossága pedig, hogy ha iskolás, akkor miért jár ennyire korán, vagy dolgozik esetleg? Az biztos, hogy valahol a kettő közt lebegett életkorára tippelve. Valahogy világított a környezetből, mert mindig állt, ha mások ültek, de mindig ült, ha mások álltak. Rikítottak a fekete kabátja alól itt, ott kibújó ruhadarabjai színükkel, és haja is színes volt, szemben a feketével, csontfehérré fakult szőkével, átlagos barnával. Bár kora reggelente ő is borzasztóan szürke, és álmos különlegességei ellenére, mert rátelepszik a korai ingázás minden ember lelkére. Ezzel a meggyötört, fiatalos derűjével vált igazán szimpatikussá a Kék embernek.