Mennyire volt gyakori a Második Világháború idején, hogy egy honvéd rohamsisakját átlőtték?

Egy valami bizonyos. Hogy a használt acél semmiképpen nem volt rósz minőségű. Meg az is, hogy második világháború, és nem Második Világháború.

Egyébként meg azt mondják a történészek, hogy a katonák meglepően gyakran lőttek szándékosan mellé. Nem meglepő, hiszen a legtöbb kényszerből volt katona. Miért ölje meg azt, akit nem is ismer, nem tudja miféle, nem is haragszik rá.

A fejlövés sem volt túl gyakori, és ha mégis ott találta el az illetőt, nem a sisakra ment a találat.

Roncsoló hatása a különféle lövedékeknek nagyon eltérő, de a sisak alig nyújtott védelmet bármelyik ellen is.

A karabélylőszer közelről a vasúti sínt átüti, a puskalőszer meg pláne. Úgyhogy a sima hengerelt acéllemezből készült rohambilin úgy megy át a skuló - főleg kis távolságból 2-300 méteren belül - hogy a túloldalt jön ki.

Nem is ez a fő funkciója hogy a fejlövést megfogja, hanem hogy a kisebb repeszeknek ellenálljon valamennyire, tompítsa/elnyelje a becsapódási energiáját. Egy repeszdarab a lábon, karon - igen kellemetlen, egy repeszdarab ami megrepeszti a koponyacsontot 60-70%-os halál.

Fejlövés nem olyan gyakori - nem oda céloznak, hanem mellkasra, a sziluett közepére (2-3-400 méterről egy emberi alak - pláne ha mozog - már csak sziluett). Ettől még biztos előfordult hogy 1-1 lövedék a sisakot érte.

A rohamsisakokat eleve nem arra tervezték, hogy megfogják a lövedéket. De - ahogy valaki fentebb írta - a becsapódás szögétől függött hogy a lövedék átüti a lemezt, vagy lepattan róla.

Meg kell jegyezni, hogy ebből a szempontból a német és magyar rohamsisakot igen gyengén szerepeltek. Nemhiába akarták a németek lecserélni stallhelmet.