Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » A szerbek, ukránok vajon...

A szerbek, ukránok vajon megbánták, hogy elutasították a NATO, illetve Oroszország követeléseit és inkább a háborút választották, vagy ez volt a helyes, jó döntés? Ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Gondolok itt az előzményekre, rambouilleti megállapodásra, melyben a NATO fogalmazta meg követeléseit a szerbekkel szemben, illetve a minszki megállapodás, mely a donbaszi válságot kívánta rendezni elsősorban Oroszország igényeinek megfelelően, de említhető az orosz külügyminisztérium 2021 decemberi ultimátuma is, mely megtiltaná Ukrajna NATO csatlakozását.


Ezek a diplomáciai kísérletek nem vezettek sikerre.


A szerbek, ukránok ugyan elmondhatják magukról, hogy büszke, harcos nemzet, akik nem hunyászkodnak meg, nem engednek a fenyegetőzésnek, zsarolásnak, kiállnak magukért, de kérdés, hogy ez megéri-e.


1999 márciusában a NATO megindította a légi háborút Szerbia ellen, a bombázásokkal kétezer emberrel (kb. 500 civil) végezve és kb. 30 milliárd dolláros anyagi kárt okozva.

2022 februárjában pedig Oroszország indított inváziót Ukrajna ellen, amely már eddig is 40 ezer ukrán halálát okozta (kb. 10 ezer civil) és a közvetlen anyagi kár eléri a 100 milliárd dollárt.


Szerbia szempontjából azt is fontos figyelembe venni, hogy elveszítették a háborút, hiába álltak bele, küzdöttek 78 napon át, míg Ukrajna esetében nem látni, hogy mi lesz a vége, mögéjük beállt a NATO, így lehet okuk az optimizmusra, elkerülhetőnek tűnik a vereség, viszont a hosszú háború sok szenvedéssel, pusztulással jár számukra.



2022. dec. 29. 19:11
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
12%
Mindig a háború a helyes út. A diplomácia még sohasem csökkentette a túlnépesedést. Soha és sehol sem.
2022. dec. 29. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
40%
Az ukránok egy része biztosan. Olyan mértékben rombolódott le az országuk, hogy ők már biztos, hogy vesztesnek számítanak, akármi is lesz később. Amúgy Ursula 100 ezres ukrán veszteségről beszélt, és a kijevi rezsim uralta területen már csak kb 20 millióan maradhattak. (Kevesebb mint az elméleti lakosság fele.) Ha így számolunk, Ukrajna embervesztesége a végén elérheti vagy meghaladhatja a 20 millió főt (meghal vagy végleg elhagyja Ukrajnát)
2022. dec. 29. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:

Oroszország és Ukrajna is kb. 100 ezer katonát veszített a háborúban becslések szerint, ezek 1/3-a lehet halott, 2/3-a sebesült.

Ha valaki megsebesült, de pár hónap múlva visszakerül a frontra, azt nem tudom hogyan számolják.


Az ENSZ szerint Ukrajnában 2022-ben 6 ezer civil halottja volt a háborúnak, de ez csak a bizonyított, lehet sok eltűnt is, ezért írtam 10 ezret.


Az anyagi kárnál a 100 milliárd dollár pedig csak a közvetlen anyagi kár. Ha hozzávesszük a háború okozta gazdasági károkat, visszaesést, később felmerülő költségeket, akkor ennek legalább ötszöröse az összeg.

2022. dec. 29. 19:44
 4/16 anonim ***** válasza:
52%

Na, még egy orosz csicska kérdező. Akkor tisztázzunk valamit, nagyon egyszerű lesz, de ha kéred, akkor valaki biztosan megfogja a kezedet, miközben olvasod: nem Ukrajna választotta a háborút, hanem Oroszország. Oroszország volt a támadó fél, az agresszor, gyakorlatilag semmiféle ultimátumot nem adott, szimplán hadüzenet nélkül támadott, 2014 óta HARMADSZORRA. Konkrétan az ukrán államiság a tét. Mégis mi a fészkes f..szt kellene ezen az ukránoknak mérlegelnie?

Két választási lehetőségük volt:

- Lehajolnak a szappanért és újabb évtizedekre a rothadó, hanyatló, széteső orosz fasiszta diktatúra csicskái lesznek.

- Harcolnak és megtartják az államiságukat.

Az utóbbit választották és már szinte biztosan kijelenthetjük hogy nyertek, mert meg fog maradni egy szabad Ukrajna. Most már csak az a kérdés, hogy buknak-e pár megyét, vagy sem.

2022. dec. 29. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 Jeffrey Spender ***** válasza:
0%

#4


Te hányszor írogatod le ezt a propagandát ?

2022. dec. 29. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
62%
Légyszives, írd már le nekem, hogy melyik része propaganda a válaszomnak és hol írtam még ezt le. Nagyon érdekelne. Mi a propaganda és nem valóság az állításaimban? Az, hogy Oroszország támadott? Az, hogy nem volt orosz hadüzenet? Az, hogy 2014 óta ez a harmadik támadásuk? Vagy az, hogy Oroszország egy lecsúszó, fasiszta diktatúra? Főleg úgy érdekelne az egész, hogy a leírtak szinte mindegyikével egyetértesz te is, de neked van egy fixa ideád, mely szerint Ukrajna nem érdemli meg a létezést, mert te bal lábbal keltél fel és egyéb érved nincs. :)
2022. dec. 29. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 Jeffrey Spender ***** válasza:
0%

2014 és 2022 az kettő alkalom, nem pedig három, számolni sem tudsz.


Oroszország akkor lenne lecsúszó, ha sorra lenne az etnikai, demográfiai lejtmenet, és mindenhol egymás után, még a színorosz területeken is Uráli / Szibériai / stb Köztársaságok ellen hadakoznának.


Az orosz fasizmust nem tudom mire vélni. Az oroszok azok a cári autoriterségbe időutazást, vagy már a Cári Oroszország is egy fasiszta államalakulat volt ?


Ukrajna létjogosultságát azért kérdőjelezem meg, mert a történelemben sokáig nem ismertek olyant, hogy ukrán nép, 100 év is kell a néppé váláshoz, nem 28, akkor nincs önálló nyelvük, nincs kultúrájuk, helyettük törnek zúznak, és egy hiperkorrupt, és működésképtelen államot sikerült összehozniuk, mindegy, hogy oroszpárti, vagy nyugatpárti oligarcháik vannak épp kormányon.

2022. dec. 29. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 Jeffrey Spender ***** válasza:
33%

Ukrajnának sem alakultak jól a dolgok.


30 év is történelem, szigorúan véve.


Azért nem nevezném sikersztorinak az oroszok nélküli Ukrajnát, miután kaptak ajándékba egy Franciaország méretű mezőgazdasági, nehézipari, energetikai, és hadiiparral bíró országot, sikerült kb mindent elsikkasztani, ellopni, elkótyavetyélni, a népet nyomorba dönteni, nagyjából megszüntetni az államiságot, a közigazgatást, majd taktikusan dörgölőzni az EU-val és NATO-val, és eladni a népnek, hogy nyugodtan lehet követelőzni, üzengetni, jön a nyugati demokrácia, jólét, piacgazdaság, szétkapják Oroszországot, és újonnan Magyarországot a történelmi bűneikért, és az élet szép lesz.


Nos, nem pont úgy alakult, de ilyen a történelem, majd megszokják.



Egy korrupt, és nacionalista szeméthalom lett Ukrajna, még Oroszországnál is rosszabb, mint amilyennek őket lefestitek.

2022. dec. 29. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
70%

"2014 és 2022 az kettő alkalom, nem pedig három, számolni sem tudsz."


2014-ben egyszer a Krímet szállták meg, egyszer pedig a keleti két megyét részben. Aztán 2022. Ez szerintem három. De ezt már megbeszéltük többször, mint ahogy a melléknevek helyesírását is hetekig vertem a fejedbe, de lassan már tényleg sikerül megtanulnod.

2022. dec. 29. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:

#4

Részben igazad van. Oroszország már évek óta hangoztatja az aggodalmait, követeléseit, amivel lehetett volna foglalkozni, ha megvan a nyitottság a konfliktus enyhítésére, elkerülésére, de ez hiányzott.

Nem volt olyan egyértelmű kijelentés Oroszország részéről, mint ahogy az USA csinálta Szerbiával, hogy ha nem teszitek meg ezt és azt, akkor bombázni, támadni fogunk titeket, de a határ mentén felsorakoztatott orosz hadsereg jelentett egy ilyen nyomást, hogy valós kockázata van a háborúnak, Ukrajna és szövetségese, Washington mégsem tett semmit a háború elkerülése érdekében, azon kívül, hogy elmondták az oroszoknak, hogy nem engednek nekik és figyelmeztették őket a súlyos következményekre a háború kitörése esetén. Az lehet, hogy ha engednek az ukránok, akkor Putyin újabb követelésekkel áll elő. De a választás lehetősége megvolt. Ugyanúgy Oroszországnak is lett volna más választása. Ez a háború nem volt elkerülhetetlen, ahogy szerintem az 1999-es NATO-Jugoszlávia háború is elkerülhető lett volna, ha a szemben álló felek máshogy állnak hozzá a konfliktushoz, vitás kérdésekhez.

2022. dec. 29. 23:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!