A régu Leopard 1 kb. egyenértékű a régi T-72-vel?

A Leopárd 1-es az kortársaival szemben, az M60-as Patton, a T-55-ös, és a Chieftain, egy szándékosan papírpáncélzatú harckocsi, a 20 milis gépágyú lövedéket kellett bírnia, de az 57 milis gpu könyörtelenül beszakította. Nemhogy a 100 milis teljes űrméretű páncéltörő lövedék, 2,500 méterről.

A T-72-es az meg a T-64A-val versengő harckocsi, a teknőfront az ugyanaz, a központi tervező iroda, a NII Sztali miatt, az alvázban, felfüggesztésben, és autotöltőben különböznek.

A T-72-es és a T-64A az 80 - 105 - 20-as felépítésű teknővel bírnak, acél - textolit - acél, 68 fokon döntött, a 105 milis nyíllövedékeket simán megfogja, egy 500 méterig.

Nyugatról az M60-as Patton-ben van érdemi modernizációs potenciál, a Leopárd 1-es tévút volt.

A T-64A és a T-72-es védettségét elsődlegesen a kumulatív lőszerek ellen fejlesztették, mert a régi, hagyományos, páncéltörő gránátok ellen még a T-55-ös páncélzata is megfelelő volt.

A textolit réteg a kumulatív lőszerek miatt került bele, mert a plazmaforróságú rézsugár nem szereti a műanyagokat, amik elpárologtatják az energiáját.

[link]

[link]

[link]

A T-72-est 1973-ban vitték sorozatgyártásba, és került is ki az egységekhez, Oroszországban, de a hivatalos bemutatása a Vörös-téren csak 1979-ben volt.

[link]

A Varsói Szerződés és Irak azok eredeti szovjet T-72-eseket kaptak, és még a gyártástechnológiát is megosztották, csak 14 éves lemaradással. A lengyelek és csehszkók gyártották is, az irakiaknak viszont nem volt idejük rá, mert egyik háborúból a másikba ugrottak.

1988-ban ért véget az Irak - Iráni háború, 1990-ben Kuwait lerohanása, és 1991 januárjától a Sivatagi Vihar.

Az irakiak annyit tudtak, hogy 8 darab T-55-öst pótpáncéloztak, de nem gyártották sorozatban Bábel Oroszlánját.

1980 - 88 között folyt az Irak - Iráni háború, 1982-re szállították le az oroszok a T-72-eseket, 1,038-at kaptak az irakiak, a háború további 6 éve alatt mindössze 60 példány lett veszteség.

Ellenben az irániak azok 700 Chieftain-t vesztettek a 900-ból, és 300 M60-as Patton-t a 450-ből.

Az Öbölháborúban a brit harckocsizók abszolút nem találkoztak T-72-esekkel, és az amerikaiaknak 150 T-72-es lett áldozatuk, kilövés / javítani nem érdemes, de még a hadizsákmányt is beleszámolják, a zsákmányolt iraki T-72-es a Tengerészgyalogság nyugdíjazott M60-as Patton-jével ment múzeumba, egymás mellé.

[link]

A T-72-es sok változatot ért meg, a T-72-es Urál és a T-72A azok jól, ésszerűen tervezett harckocsik, a T-72B az viszont az a változat, ami ugyan orosz tulajdonú, de valóságosan kispórolták belőle a kompozitot. Megkérdőjelezhető tesztek szerint, elsődlegesen az ERA kazettákra alapozva viseli a nyíllövedékeket, de a páncéltörő rakéták sorozatban lángba borítják.

Ezek a harckocsik 1973 - 1994 között jók voltak. De a tandemes páncéltörő rakéták szárba szökkenésével öregek lettek.

Összegezve, mezei RPG-7-es ellen jó a T-72-es mindmáig. A Kornet / TOW-2-es és társai amik veszélyesek, végzetesek.

Az oroszok ott rontották el, hogy a szovjet korszakban fejlesztettek működő aktív védelmet, meg hőképet is, és tudnak is gyártani ilyeneket, de azokat pont Indiának, Algériának, Egyiptomnak, Kuwaitnak árulják, otthonra meg jó lesz a tyúkketreces T-72-es.

A (irányított) páncéltörő rakéta a 30,000 $-os árával a filléres kategória, nem kerül 1 millió dollárba, mint maga az aktív védelem.

Az RPG-29-es Vampir és a Kornet azok nagyipari mennyiségben sorozatgyártottak, elterjedtek, és kipróbáltak.

A Challenger 2-es teknőfrontja 80 / 100 mili homogén acél, ERA kazetta megy rá, de az RPG-29-es átüti, a sofőr eszméletét veszti, súlyosan sérül, mozgásképtelen a gép, és a szikrázás miatt kevés hiányzik, hogy lángba boruljon.

A Challenger a torony alatt, a teknő közepén tárolja a lőszere egy részét.

[link]

Az Abrams az már normális kompozit, de a tandemes páncéltörő rakéták mindenre veszélyesek, 2006-ban az amerikai Abrams-et szemből beütötte, 2 halott, 1 súlyosan sérült, a sofőr sértetlen, és a gép javítható, az ilyenek miatt megy is rá az aktív védelem.