A brit hírszerzés szerint az orosz hadsereg kimerítette az offenzív kapacitását, és várhatóan a közeljövőben felhagy a támadó hadműveletekkel. Mit gondoltok erről?
A brit hírszerzés mai nyilatkozata alapján Oroszország belátta, hogy jelenleg nincsen kapacitása semmiféle manőverharc lebonyolítására, így kénytelen jegelni a további területszerzési kísérleteit. Az orosz vezérkar abban bízik, hogy az orosz katonai és gazdasági tartalékok egy elhúzódó háborúban tovább bírják, mint az ukrán tartalékok, és így egy több éves állóháborúval ki tudják meríteni Ukrajnát.
Nem elképesztően szánalmas ez, hogy a "világ második legerősebb hadserege" képtelen egy nála sokkal kisebb országban, a határtól pár száz kilométerre manőverharcot folytatni?
Forrás: [link]
Ezt úgy bírom, amikor valaki a vágyaiból csinál hírt.
Elképzel egy neki tetsző valóságot, majd hírköntösbe csomagolja.
Magyarul, ha nem létezik a nekünk tetsző hír, legyártjuk egyszerűen.
"Ezek azok a britek, akik fél éve azt állították, hogy elfogyott az oroszok rakétája?"
A brit hírszerzés tavaly azt mondta, hogy 2022 végére az oroszok ki fognak fogyni rakétákból. Tekintve, hogy tavaly November-December környékén volt utoljára komolyabb rakétatámadás Ukrajnában, úgy néz ki, igazuk lett...
Játék a szavakkal. Komolyabb rakétatámás, kevésbé komoly rakéta támadás, ici picit komoly, de azért annyira nem komoly rakéta támadás.
Azán meg súlyos orosz rakétacsapás, 1 halott.
Hagyjuk már a pcsába ezeket a jelzőket.
#14 Kifogytak a rakétákból. Aha. Szerintem az ukránoknak nem ez a tapasztalata.
"15/01/2023
Az orosz rakétatámadásban Dnyipro mellett szombaton többek között délen Odessza, keleten Harkiv, nyugaton Lviv és az ukrán főváros, Kijev is érintett volt. A célpont ismét a polgári infrastruktúra volt."
[link] "
"január 26.
Ukrán tisztviselők csütörtökön közölték, hogy Oroszország rakéta- és önrobbantó dróntámadások hullámát indította Ukrajna ellen. Emiatt országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák."
"2023.02.10.
Helyi idő szerint reggel fél kilenckor egész Ukrajnában megszólaltak a szirénák, Oroszország nagyszabású támadásba kezdett. Robbanások hallatszottak Harkivban, Dnyipropetrovszkban, Zaporizzsjában, majd később a fővárosban is. Az ukrán fegyveres erők főparancsnokának jelentése szerint a Fekete-tenger felől indított rakéták átlépték Moldova és Románia határát is."
"19/02/2023
Tovább folytatódik a masszív orosz offenzíva Ukrajna keleti részében, főként Luhanszk és Harkiv régiókból jelentettek rakétatámadásokat."
"2023.02.21
Orosz rakétacsapások érték Herszont, halálos áldozatok
Herszont Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott beszéde alatt érte a rakétatámadás."
Ma ismét azokkal a rakétákkal lőtték kievet ami nincs is.
Ügyes ez a brit hírszerzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!