Meddig tart még ez a hülyéskedés a Brexittel? Folyamatosan voltak időpontok, fenyegetőztek, hogy megállapodás nélkül is kilépnek és még mindig EU tagok. Nem érzik, hogy hülyét csinálnak magukból? Már a harmadik miniszterelnök van a népszavazás óta.
09:40: hát akkor itt az ideje, hogy következetes legyen, és meghaljon.
Hiányozni senkinek sem fog.
A parlament azért nem tudja eldönteni mi legyen, mert pártérdekeket néznek és semmibe veszik a szavazóikat. A 2017-es választáson mind a Konzervatív Párt, mind a Munkáspárt programjában az volt az álláspont, hogy elfogadják a népszavazás eredményét. Ha csak ezt a 2 pártot nézzük, nagyon simán meglenne a többség, a kétharmad is a parlamentben minden döntéshez. Csakhogy továbbra is folyik az egyezkedés a pontos részleteket illetően.
Ez még nem jelenti azt hogy új népszavazás kellene, hiszen volt már egy, aminek az eredménye adott. Ha egy második szavazáson győzne a bentmaradás, akkor pár évvel utána megint lenne egy harmadik szavazás? És akkor ha ott megint a kilépés lenne többségben akkor megint elkezdik a tárgyalásokat a nulláról? Esetleg egy teljesen más kormánnyal már? Bolondság.
Remélhetőleg mostmár mielőbb megoldódik ez a dolog. Ha tényleg lesz most egy választás, az jó eséllyel megerősíti (visszaállítja) a konzervatív többséget, sőt a Brexit Párt is kb. 10% körüli helyekre számíthatna. Amivel gyakorlatilag biztosan le lehetne rendezni ezt a kilépést, ami már nagyon időszerű, mindenkinek rohadtul elege van már ebből az egészből. Ideje lezárni ezt a témát.
"Az Eu-nak ez azèrt jó, mert addig a Brittek fizetnek, amíg bent vannak."
Tévedés. Pontosítani szeretnék. Utána is fizetni fognak, mert az EUs költségvetési időszak végéig ezt bevállalták még no deal Brexit esetére is. Ez pedig 2020 végéig tart. (Pont az eredetileg tervezett átmeneti időszak végéig, s ez nem véletlen.) Ha ma kiléptek volna, akkor is fizetniük kéne jövő év végéig. Ha január 31-én kilépnek, akkor is fizetniük kell 2020 végéig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!