Sokat vesztett a világ a szovjetunió szétesésével?

#2

Nem tudom, miféle diktátori önkényről van szó-hacsak nem az igazságtalan békediktátumokra célzol. Azzal meg hiába jössz, tettek pozitív gesztusokat, rendszerük alapból emberellenes volt, nem véletlenül kerültek a történelem süllyesztőjébe.

3-as nemcsak a békediktátum, de az utána történt dolgok is, a ruhr-válság, gyarmati atrocitások, Gandhi mozgalma és egyebek. Meg szerinted a demokrácia nem lehet önkény? Demokratikus uton jutott el Hitler is az önkényuralomig, akkor nem nevezhetjük a demokráciát jónak manapság, túl öreg lett, nem újitották meg hogy megakadályozzák azt hogy jöjjenek olyanok akik kijátszák ennek a gyengeségeit, jó példa az amerikai választás, nem volt még olyan választás ezelött hogy az adott jelölteket a népszerűtlenség szerint értékelték. Neg megjelentek a hibrik demokratikus rendszerek, mely demokratikus, de kormánypárti befolyás leválthatatlanná teszi nagy eséllyel a pártot.

Én mindkét rendszerbe látom a hibát, olyan nincs hogy valami amiatt legyen rossz mert demokratikus vagy önkényuralmi, a döntések határozzák annak eredményességét és az országért tett jótékony hatásokat, én azt mondom lehet a diktatúra jó, demokrácia rossz, de fordítva is, hiába nézzük a demokrácia se olyan demokrácia szerintem mint amiről álmodoztak, kialakult az a helyzet hogy a gazdasági elit rángatja a legtöbb helyen a politikai elitet, még Trumpot is támogatták, vagyis innestől szerintem nem beszélhetünk demokráciáról, mert ha valakit támogatnak akkor egyértelmű hogy valami elvárnak cserébe, de ez szembe megy a demokratikus elvekkel, amik nincsenek kimondva.

'Demokratikus uton jutott el Hitler is az önkényuralomig,'

Ez tévedés..inkább a német politikai elit ostobaságának tudható be, nem pedig szabad választások eredménye.

'Minden történelmi kézikönyvből tájékozódhatunk a német náci párt választási eredményeiről. 1924 májusában a szavazatok 6,6 %-át, ez év decemberében 3 %-át, 1928 májusában pedig 2,3 %-át szerezték meg. Ez elenyészően kevés, és arra utal, hogy egy gazdasági és politikai válságtól mentes Németországban Hitlernek semmi esélye nem lett volna arra, hogy hatalomra jusson. A nácik támogatói köre csak a gazdasági világválság hatására növekedett meg: az 1930-as választáson a szavazatok 18,3 %-át, 1932 júliusában pedig már 37,4 %-át kapták meg. Csakhogy pár hónap múlva máris csökkenni kezdett a támogatottságuk: 1932 szeptemberében már csak a szavazatok 33,1 %-át tudták megszerezni. (Ormos Mária: Németország története a 20. században. Bp.2008. Rubicon-Ház Bt. 161.o.) A válságból előbb-utóbb kilábaló Németországban ez az arány minden bizonnyal tovább csökkent volna.

Csakhogy a német belpolitikában 1932-re patthelyzet alakult ki, s rendkívül nehéznek bizonyult a kormányt támogató parlamenti többség létrehozása. A német politikai elit egyes konzervatív vezető személyiségei pedig elszámították magukat: azt hitték, ha a csökkenő, de még jelentős támogatottságú Hitlert beemelik a hatalomba, képesek lesznek őt féken tartva létrehozni a hazafias erők szilárd kormányzatát. Ahogy Franz von Papen megfogalmazta: "Nincs veszély. Felbéreltük őt a mi színdarabunkhoz." (Joachim C. Fest: Hitler. Harmondsworth, 1974, Penguin. 366. o.) Ezért neveztették ki Hindenburg köztársasági elnökkel 1933. január 30-án kancellárrá a náci párt vezetőjét. Csakhogy ugyanúgy alábecsülték őt, mint ekkoriban mindenki. Hogy továbbra is Joachim C. Festet idézzük: "Hitler maga kétségkívül átlátott e stratégián. Azt az ellenlépést tervezte, hogy úgy választásokat fog követelni. Egy soha nem látott választási győzelemmel kívánt kitörni abból a ládából, amelyet Papen kovácsolt össze, és a népszavazás egyetértésével akarta megtagadni a bábukancellár szerepét. Ígéretek semmiképpen sem jelenthettek számára akadályt."

Végül a Reichstag három héttel későbbi felgyújtása könnyítette meg a dolgát: erre hivatkozva fogadtatta el a felhatalmazási törvényt, hirdete ki a rendkívüli állapotot, számolhatta fel a parlamentarizmust és a személyes szabadságjogokat. Csakhogy még a terror gépezetének megindulása után, 1933. március 5-én megtartott választásokon is a náci pártnak csak a szavazatok 43,9 %-át sikerült megszereznie! "Mindent összevéve az utolsó német választásokon a felnőtt lakosság azzal búcsúzott el a véleménynyilvánítás jogától, hogy 56,1 %-ában nem a nemzetiszocialistákra és nem Hitlerre szavazott" (Ormos Mária: Hitler. Bp. 1993, T-Twins. 203. o.)'

Ez lemaradt:

In: Újabb 100 történelmi tévhit, 313-14.o.