Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » A "nyugat" miért utasította...

A "nyugat" miért utasította el az Oroszok közeledését? Az USA miatt?

Figyelt kérdés

Mikor 2000-ben hatalomra került, teljesen Nyugatbarát politikát folytatott Putyin. Akkoriban még arról is szó volt, hogy Oroszország NATO-tag akar lenni, az akkori NATO-főtitkár arról is beszélt már, hogy Putyin egyenesen sértésnek vette hogy Oroszországot nem hívták meg a NATO-ba. Sőt Putyin még egy ilyen kijelentést is tett: "nehéz elképzelnie országát Európától és a civilizált világtól elszigetelten". Viszont


Hiába akart Putyin európai Oroszországot, Európa határozottan nem kért belőlük. Remek példa erre a NATO, amihez közeledni akart Putyin, de elutasították, az utóbbi időben már szinte provokálták is. De Ukrajna is remek példa rá, hiába támogatta szinte egész Európa Ukrajnát katonailag és gazdaságilag is, nem Putyin volt az, aki ezért szankciókat vezetett be Európával szemben, hanem pont az európai országok kaptak a lehetőségen, és vezettek be most már több ezer szankciót.


Hiába akart Putyin közeledni Európához, ha egyszer senki nem akarta elfogadni Oroszország közeledését. Így meg ne lepődjön meg senki, ha Oroszország végül a keleti diktatúrák fele fordul...


Az USA miatt lehet? Az Orosz erőforrások az európai infrastruktúrával egyesülve legyőzhették volna az USA hegemóniát, amit az amcsik féltékenyen néztek?



2023. febr. 11. 11:20
A kérdező szavazást indított:
igen
talán
Nem.
24 szavazat
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
73%
Szép tündérmese, kár, hogy a fele sem igaz...
2023. febr. 11. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
67%

Valószínűleg egyik fél sem hitt benne igazán.

Aztán megvoltak a stratégiai érdekellentétek is.


Kicsit olyan ez, mint Törökország és az EU, NATO.


De egyébként a Kína-Oroszország barátsággal kapcsolatban is felmerülhetnek kételyek hasonló okok miatt. Ott is jöhet még szembefordulás.

2023. febr. 11. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
31%

A tanulság, hogy hiába értesz egyet 99%-ban a liberálisokkal, ők gyűlölni fognak és utálni, amiért nem 100%-ban értesz egyet velük. Tehát hasonlóak mint a Jehova tanúi.

Így a legkifizetődőbb már a kezdetektől fogva 0%-ban egyetérteni velük. Így nem kell lemondj magadról sem, illetve semmiben sem fognak jobban gyűlölni mintha 99 lennél.

Ezért pl én is a kezdetektől fogva Ukrajna ellen voltak és semmilyen toleranciát nem fogadok el az lmbtq stb szemben. Mert látod, hogy azok akik milliárdokat szórnak ukránokra meg maximálisan támogatják őket, csak épp pont nem akarnak 13 ezer tankot küldeni (hanem "csak" ötvenet) azokat is gyűlölik a liberálisok. Tehát ha már mindenféleképpen gyűlölni fognak, akkor tényleg jobb már a kezdetektől fogva nulla fillért adni Ukrajnának. Ha pedig sivalkodnak meg hisztiznek, akkor még inkább odapörkölnék nekik egy kicsit (mint ahogy ők csinálták a kárpátaljai magyarokkal) had lássák, hogy nem a farok csóválja a kutyát.

2023. febr. 11. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
54%
Mindenki tudja, hogy az nato es az eu, az usa markában van,épp úgy mint zelenszky,így amit a nagytestvér mond, ők azt szépen végre is hajtják.Ezért is sodródott bele az unió egy olyan háborúba amihez semmi köze nincs, mert ukrajna se nem nato se nem unió tag, ennek ellenere úgy bánnak vele, mert az usanak így jó...Usa kilóra megveszi, eladósítja ukrajnát es fellendül a fegyvergyartása is.Az uniós országok meg szopnak mint a torkosborz.
2023. febr. 11. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
72%

A fenéket közeledett Putyin Nyugat felé. Konkrétan egy olyan alapelv sem működött már akkor sem Oroszországban, mely kellett volna ahhoz, hogy először az Unióhoz csatlakozhasson, majd a NATO-hoz. Ahhoz egy teljes rezsimváltás kellett volna, mint anno Németországban. Érdekes módon a németeknek sikerült meggyőzniük a környező országokat a II. világháború után, mivel ők TÉNYLEGESEN akarták. Nem úgy mint az oroszok, akik szimplán csak kényszerből engedték el a poszt szovjet országokat, már akkor is tudni lehetett, hogy az első adandó alkalommal megpróbálják visszaszerezni az összeset.

Ahelyett, hogy itt magyarázol arról, hogy szegény Putyint kiközösítették inkább áldd a nevét a NATO-nak, amiért végül elutasították. Ha felvették volna a NATO-ba már rég a föld alatt lennénk mindannyian az atomháború miatt. Az oroszok csatlakozása konkrétan kétfelé osztotta volna a teljes NATO-t, mely az alakulat feloszlatásához vezetett volna.

2023. febr. 15. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
73%

“Hiába akart Putyin európai Oroszországot, Európa határozottan nem kért belőlük.”


Tényleg? A fideszes moszkovita influenszerektől meg állandóan azt hallani, hogy az EU és Oroszország közötti együttműködés olyan kiváló volt, hogy ez szúrta az USA (mögötti háttérhatalom) szemét, és az ukrajnai invázió kiprovokálásával ezt a virágzó együttműködést akarta felrobbantani. Most akkor virágzott eddig az együttműködés Moszkvával vagy sem?


Ami meg a NATO-csatlakozást illeti, közismert a Robertson-féle anekdota, ami valószínűleg igaz is, de ez inkább csak egy vicces probokacio volt Putyin részéről.


Eszerint Putyin megkérdezte Robertson NATO-főtitkárt 2000-ben, hogy


- mikor fogtok már meghívni a NATO-ba?


- erre Robertson allitolag azt mondta, hogy “nos, mi nem hívunk meg senkit a NATO-ba, hanem ők kérelmezik a csatlakozásást”.


Mire Putyin: “jó-jó, de mi nem fogunk sorban állni egy csomó országgal, ami nem számít” (Well, we’re not standing in line with a lot of countries that don’t matter.”).


Nagyon aspergeresnek kell lenni ahhoz, hogy valami ebből ne érezze ki, hogy Putyin csak csipkelődött, provokált. Vagy beadott hivatalos csatlakozási kérelmet Oroszország bármikor is? Ha igen, akkor én kérek elnézést.

2023. jún. 10. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
59%
Te az elején Orbán is nem nyugat barát volt és miután ki épiete a diktaturáját nyugat ellenes lett.Amikor a szovijet unio széteset mert nem volt pénz semmire csak rá fizetés volt.Egy gyenge csóro országnak volt más lehetösége a nyugatal való haverkodáson kivül?Azért észak koreába is elöb atomo bombát épitetek ami az ürböl is célba talál és utána fenyegetöztek a világal.
2023. jún. 30. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%

Tudod hogy mi volt Putyin munkája azelőtt, hogy elnök lett volna?

Ha igen, akkor szerinted azt a munkát végezhette egy naiv, optimista, a nyugatnak tüncikésen benyaló ember?

Vagy a másik oldalról megközelítve: szerinted a nyugatnak mégis mi oka lett volna bízni egy ilyen emberben?


Nagyon le kéne amúgy állni az ilyen agysorvaszto marvel szuperhősfilmek nézésével, ha te komolyan besz0pod hogy Putyin egy nyílt szívű idealistaként került elnökségre, és a nyugati országok alaptalan előítéletessége miatt sötétedett be a szíve :((

Hiaba, így születnek a meg nem értett gonosztevők: alapból jók, de addig rúgnak beléjük a TÉNYLEG gonosz emberek, amíg tönkre nem teszik őket. :(


A valóságban Putyint beengedni a NATOba kb olyan lett volna, mint John Wayne Gacey-t meghívni a gyereked szülinapjára, hogy legyen ő a bohóc. Hát persze hogy Gacey szeretne eljönni a pulyád zsúrjára, és szomorú lesz, ha nem hívod meg, de azért krokodil könnyek ide vagy oda, csak érdemes számításba venni, hogy hogy hány fiatalt ölt meg Gacey a múltban, nem?

2023. júl. 13. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
37%

#8


Ez szép és jó. De vajon az amerikaiak hány országot rohantak már le?

Nem is kell messzire menni, '99-ben az egyik szomszédunkat bombázták le, mert az visszautasította a NATO-ba való belépést

2023. júl. 13. 05:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
36%

9:


Ezt a logikát sosem értettem: ha az USA vagy az asszír birodalom lerohant országokat, akkor hadd lehessen már szegény oroszoknak is!


Miért örülnél te, nem is olyan régen orosz megszállás alatt állt ország lakója annak, ha Oroszország is elkezdene nagyfiút játszani? Még ha orosz lennél, érteném a kettős mércét emlegető logikádat. De magyarként miért fáj neked annyira, ha az oroszok nem tudják korlátlanul kiélni imperialista vágyaikat?

2023. júl. 13. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!