Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Nyugaton az emberek mekkora...

Nyugaton az emberek mekkora részét zavarja, hogy kisebbségbe kerülnek a fehérek?

Figyelt kérdés

Persze a politikai korrektség miatt nem szabad ezeket a kérdéseket nyíltan felvetni, de informális közegben bizonyára ott is beszélnek ezekről. Nekem egyik Németországban élő ismerősöm mondta, hogy olyan iskolába járt, ahol a diákok 70%-a bevándorló családokból jött és semmit nem beszélt németül. Amikor egyik tanára azt találta mondani szülői értekezleten, hogy az oktatás színvonala azért romlik folyamatosan, mert azt a németül nem beszélő diákok szintjéhez kell igazítani, akkor nagy botrány lett belőle és kirúgták, pedig nagyon sokan egyetértettek vele.

Ugyanígy ha valaki egy kisebb faluban él, ahol mondjuk csak fehérek vannak, elcsodálkozik mikor bemegy egy nagyvárosba és már csak elvétve találkozik németekkel, franciákkal, britekkel, a többség teljesen más. Az USA-ban is sok fekete polgárjogi aktivista is elmondta, hogy ha észreveszi éjszaka, hogy valaki jön utána az utcán, megfordul és látja fehér, akkor sokkal inkább megnyugszik, mintha fekete lenne. Ott is a fehérek elköltöznek a kertvárosi részekre, a feketék által lakott városnegyedek meg gettósodnak és persze ez hozza magával a rosszabb minőségű iskolákat, egészségügyi ellátást, stb.



nov. 25. 10:25
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
21%

Nagy részét zavarja.

Csak mivel addig nem nyitották ki a szájukat amikor még tehettek volna ők ellene valamit, most meg már hiába szeretnék, már nem tudnak tenni - így marad, hogy magukban gondolják.

Így jár az aki elhiszi a liberális mesét és nem jön rá időben, hogy aki szól nekik hogy ezek ugyanazok a kommunisták akik Európa másik részét már tönkretették egyszer, annak igaza van és nem kellene ezeket a politikusokat engedni az életükről döntéseket hozni.

nov. 25. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
4%
És a németországi ismerősöd hazaköltözött már vagy azért jó ott neki?
nov. 25. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:
Hazaköltözött, de nyilván több oka is volt, nem csak ez.
nov. 25. 10:41
 4/17 anonim ***** válasza:
77%
Azért a csúsztatás erős, ugyanis azokban a nagyvárosokban, ahol a legtöbb a bevándorló, ott is ez max 30-40% és egy jelentős részük kelet-európai. Ergo a fehérek sehol sincsenek kisebbségbe.
nov. 25. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
69%
Én nem tudom, hogy ki, mikor járt utoljára Budapesten, de étterembe ne menjetek, mert 4-ből 3-ba nem volt már magyar nyelvű pincér -frankón-, a villamoson alig hallani magyar szót -frankón- és a metró az úgy néz ki, mintha Németországban lennék, legalábbis külföldi szempontból.
nov. 25. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:

#4

De ha gyerekeket és a fiatalokat nézzük, akkor mindenhol magasabb a bevándorlók aránya.

nov. 25. 10:59
 7/17 anonim ***** válasza:
37%

"a villamoson alig hallani magyar szót -frankón- és a metró az úgy néz ki, mintha Németországban lennék, legalábbis külföldi szempontból."


Ezt turizmusnak hívják.


Sok étterembe nem járok, de eddig csak magyar pincérrel találkoztam.


"étterembe ne menjetek"


Ha nem magyar a pincér, akkor már szarul főznek ott? Vagy mi az összefüggés?

nov. 25. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
17%
Forrás?
nov. 25. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
70%

Én úgy gondolom zavarja, lásd most pl Dublinban is tüntetnek, csak úgymond beletörődtek, mert úgysem tudnak mit tenni a világpolitikával szemben. Illetve ha pedig ezek az emberek csoportba szerveződnek, jön a szélsőjobbozás, nácizás. Annyit tudnak tenni mint ahogy írtad, hogy fehér falvakba, közösségekbe költöznek.

Egyébként itthon ugyanaz a helyzet, csak egyelőre a cigánysággal. Tűrjük őket, menekülünk, költözünk.

(Nem vagyok rasszista)

nov. 25. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
53%

Engem nem zavar, beszélek angolul, de, hogy tudod megkülönböztetni a turizmust a bevándorlástól?

Politikus kell hozzá?

nov. 25. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!