Napóleonnak lehetett volna hinni, hogy függetleníti Magyarországot a Habsburg Bir. -tól és mindentől?

Van egy tippem, hogy a töritanár 50 feletti/körüli.

Az a baj, hogy úgy képzeljük el a magyar történelem 1526-1918-ig terjedő időszakát, mintha itt a hatalmas elnyomás miatt az egész ország gyűlölte volna a Habsburgokat, és ez a majd 400 év egy folyamatos magyar-Habsburg harc. Ez egyszerűen nem igaz, a Habsburg ellenes felkelések szinte mindig a főnemesség kis részének véleményét képviselték (a trónfosztásokat még kevesebben támogatták) a parasztság pedig mint politikai tényező nem nagyon játszhatott szerepet, főleg hogy ők 1848-ig a Habsburgokban védelmezőiket látták.

Az, hogy Napóleon ajánlatát nem fogadták el, egyszerű az oka: akik Mo-on a politikát "csinálták" hűek voltak a dinasztiához és el sem tudtak képzelni egy olyan világot - még a XX század elején is- ahol nem a Habsburg-Lotharingiai házból kerül ki a magyar uralkodó.

Emellett Napóleont nem szerették, az európai rend felforgatójának tartották, ráadásul ismerték Napóleon természetét, mennyire lehet az ilyet komolyan venni és tudták, hogy ez francia protektorátust jelentene(Napóleon így tekintett egész Európára).

És még egy fontos tényező: tudták, hogy jobb Ausztriával, mint nélküle, mert Magyarország esetleg könnyen Lengyelország sorsára juthat, ami az orosz megerősödés miatt korántsem tűnt olyan lehetetlennek a későbbiekben sem.

Lényeges különbség a Napoleon "felszabadította" egyéb országok és a magyarok kérdése között, hogy míg a legtöbb meghódított európai országban Napoleon saját rokonát, de legalábbis mindenképpen egy hozzá közelállót, ültetett a trónra, Magyarország számára Eszterházy Miklóst javasolta királynak (!), azaz teljes mértékben támogatta még egy új magyar dinasztia megalapítását is. Ebből és egyébként a nemességhez intézett kiáltványából is egyértelműen kitűnik, hogy tisztelte a magyarokat, jól ismerte a történelmünket, segítő kezet kívánt nyújtani felénk. Ezt az is jól bizonyítja, hogy végül a vesztes győri csatát követően, sem később nem vonult francia Buda-Pest felé... Ha annyira féltek a magyarok esetleg a francia visszaéléstől, hát teljesen megalapozatlan volt a félelmük.

Az pedig roppant elvakultságra, a józan ész teljes hiányára vall, hogy a magyar nemesség egyáltalán csak feltételezte, hogy Napoleon elveszíti az osztrákokkal szemben a csatát. Már Győr előtt nyilvánvaló volt, hogy az osztrákok elbuktak...

Tévedés történik: a magyar nemesség egyszerűen féltette a Habsburgok adta vagyonát, ilyen egyszerű. Annyira nem érdekelte őket a magyar föld felszabadítása, hogy, bár tudták, hogy az analfabetizmus óriási a magyar polgárság, parasztság körében, egyetlen nemes sem szónokolt, a napoleoni kiáltvány alig-alig került ismertetésre országszerte. A legtöbb ember nem is tudott az ajánlatról, mivel a nemesség titokban tartotta azt, félve a nép akaratától.

Ha pedig mégis az osztrák bosszútól féltek, miért nem fordultak Napoleonhoz azok bukása után a magyarok? Féltek a változástól... az osztrák uralkodó jelentette a hatalmukat.

A változás szükségességére, Napoleon jó meglátásra bizonyosságot jelent egyébként a 1848 és '49, amelyben immáron minden népréteg részt vett. A különbség csak annyi, hogy ekkor már Kossuth Lajos, Széchenyi és hasonló önzetlen magyar nemesek (és nem nemesek) kerültek az ország élére.

" ma 15:51"

Napóleon egy diktátor volt, azoknak pedig nem szabad elhinni egy szavát sem. Napóleon ugyanúgy hízelgett az olaszoknak is, aztán kirabolta Itáliát. Halottak jelezték mindenhol, hogy merre járt.

Ja a lengyeleket nem is mondtam, ugyanúgy elhúzta előttük a mézes madzagot.

Kb. ugyanazt a szerepet szánta nekünk is. Kijátszani a cár és a császár ellen. Annyira hagyni megerősödni, hogy nyugtalaníthassuk őket, de eszünk ágába se jusson, hogy bekavarjunk az ő francia hegemóniáról szőtt álmaiba. Akikkel ő tárgyalt, vagy ígért valamit, nem egyenrangú feleknek tartotta őket, hanem eszközöknek, csatlósoknak. Ő Európát akarta. Szerinted miért ültetett minden kis monarchia élére egy rokont vagy egy régi bajtársat? Nem ugyanez a diktátorok módszere? Uralkodni akart rajtuk is, azt akarta hogy úgy táncoljanak ahogy ő fütyül. Egy ilyen embernek te hittél volna? Igazán sajnállak. Szerencsére a magyar arisztokrácia rendelkezett olyan műveltséggel és tapasztalattal, hogy tudta, egy ilyen embernek azt se szabad elhinni, amit kérdez. Ezek között élen járt az említett Esterházy Miklós herceg. A főuraink dinasztiahűségét nem rendíthette meg egy jöttment forradalmár.

Széchenyit és Kossuthot meg szerintem nem kéne ugyanazon témakörben, egymás mellett említeni, mert bár a céljuk ugyanaz volt, az elképzelt útban (aminek a végeredménye is teljesen más) annyira különböztek, hogy visszatekintve inkább ellenfelek, mint barátok (ami így is volt).

Ja, és nem "osztrák uralkodó", hanem magyar király. ;)

Márpedig Széchenyit és Kossuthot egymás mellett nagyon is meg lehet említeni. Mert bár alapvetően voltak nézeteltéréseik, mind a ketten a nemzeti felvirágozásért, a függetlenségért harcoltak.

Az OSZTRÁK URALKODÓKAT pedig egyáltalán nem érdekelte a magyar helyzet szinte soha. IV. Károly Horthy idején vissza akart térni a magyar trónra (merthogy az osztrákra nem engedték fel a fenekét többé), nem érdekelve az, hogy ez milyen következményeket szül a nemzetközi színpadon, csak azzal a céllal, hogy ismét korona legyen a fején, s őt szólítság felségnek. Ha olyan jó volt a magyar nép helyzete Napoleon idején, hogy még csak arra sem vették a fáradságot a nemesek, hogy beavassák annak rendje és módja szerint a magyar közembereket is Napoleon ajánlatába, akkor miért tört ki a forradalom 40 évvel később szerinted? Igenis már Napoleon idején el kellett volna szakadni az osztrákoktól!

Egyébként a napoleoni diktatúráról pedig csak ennyit: a Száz Nap alkalmával a nép őrjöngve fogadta őt, az általad egyszerűen diktátornak leminősített embert. Gyakorlatilag visszasétált Párizsba... szerinted azért, mert olyan jó volt az elbai hónapok során ismét az abszolutista Bourbonok alatt, akik pontosan ugyanolyan "jogon" ültek a trónon, mint I. Ferenc? Ugyan már! Ott hibázol, hogy egyszerű diktátornak nevezed Napoleont, ezzel hozva egy szintre a már diktátor szimbólumokká vált Sztálinnal meg Hitlerrel őt... nagy hiba!

Ja és még egy adat: I. Ferenc, akikhez a magyar nemesség annyira ragaszkodott, a kor egyetlen uralkodója volt, aki soha (!) nem élt a kegyelmezés jogával... rendes fickó lehetett.

"Ha olyan jó volt a magyar nép helyzete Napoleon idején, hogy még csak arra sem vették a fáradságot a nemesek, hogy beavassák annak rendje és módja szerint a magyar közembereket"

Mondd már el légyszíves, hogy úgy általában, Európában hol történt olyan a hosszú 19. század kezdetén - vagy az egész korszak alatt - hogy beavatták a közvéleményt és kikérték a véleményét a döntés előtt? Egy országot nem fogsz tudni mondani. Magyarországon abszolutizmus volt és 1809-ben még a magyar nemesség is abszolutizmusban gondolkodott.

Azzal meg mit akarsz igazolni, hogy a nép visszavárta Napóleont? Hitlert is éltette a német nép és Sztálint is megsiratták az oroszok. Napóleon nem volt hozzájuk hasonló, mert nem akart kiirtani népeket vagy milliókat halálra dolgoztatni, de minden tekintetben a klasszikus diktátor típus. Ráadásul cinkos "királygyilkosságban is" , mert Enghien hercegének bestiális módon történt meggyilkolása az ő nevéhez fűződött.

A franciáknak elegük volt a háborúból és mikor Napóleont száműzték megkönnyebbültek. Ám amikor szembesültek vele, hogy vége a nagy Franciaországnak, a hegemóniának és elbukott a forradalmuk, akkor visszasírták. Nincs ebben semmi különös. A francia nacionalizmus ma is bálványozza. De nekünk magyaroknak csak kárt okozott volna és mégnagyobb kárt, ha behódolunk - mert a "függetlenség" ezt jelentette volna - előtte. El lehet képzelni akkor milyen megtorlás jött volna, miután Napóleon elbukott.

IV. Károlyt szokás a sárba tiporni, pedig ennek az országnak egyik legszeretetreméltóbb uralkodója volt és az ország tragédiája, hogy ő nem térhetett vissza, helyette a balfék Horthy kontárkodott. IV. Károly nem a hatalomért jött vissza, hanem mert szerette Magyarországot és úgy gondolta, hogy a zűrzavaros időszak után végre helyre állhat a rend és az ország visszatér eredeti államformájához. Ő kötelességének érezte, hogy uralkodjon, mert így nevelték. Nem pedig hatalomvágyból, mint Horthy.

Széchenyi és Kossuth esetében leírtad ugyanazt amit én. Te is meg én is szeretnénk Magyarország felvirágzását, de mondjuk te ezt úgy képzeled el, hogy fokozatos reformokkal egy stabil gazdasággal, válalkozószellemű emberekkel megszilárdítani a rendszert, én meg úgy, hogy az egész mostani rendszert gyújtsuk fel, állítsuk feje tetejére az országot és akkor kezdjünk építkezni, akkor mi egy hajóban evezünk? Szerintem nem.

Azt meg nem tudom honnan veszed, hogy I. Ferenc senkinek sem kegyelmezett. A "jakobinusok" elítélésekor többeknek megkegyelmezett, pl. egyik híres költőnknek Verseghy Ferencnek.

A (Capeting)Bourbonok pedig ugyanolyan szilárd jogalappal voltak Franciaország királyai, mint a Habsburg-Lotharingiaiak Magyarországon.

Csak ennyit mondanék még: kérlek, hogy olvass el néhány könyvet Napoleonról (és Horthyt sem kéne ennyire elhanyagolni!) és az akkori politikai helyzetről, s ne általános valamint középiskolai tanulmányaidra hagyatkozz, amelyek elvakítanak annak rendje és módja szerint.

Egyébként nem csak a francia nép, de (talán az egyház és a visszaállított inkvizíció által megvezetett és felbőszített spanyolokon kívül) minden meghódított (nem leigázott!) nép örömmel fogadta mind Napoleont, mind a reformait. Ahová Napoleon betette a lábát, azonnal elindultak a polgári megújulásnak azon folyamatai, amelyek Magyarországon például csak a kiegyezést követően; ez nem elvakult állítás, ez tény!

Nem értem, miért kell védeni egy rendszert, ahol ragaszkodtak az abszolutizmushoz a nemesek... Ha semmi gond azzal, hogy a magyar nemesség úgy cselekedett, ahogy, csak mert mindenki más is így csinálta (tehát ez valamiféle divat?), akkor elismerem, jól döntöttek a nemeseink... Na de az a gond, hogy tévedés, hogy ez mindenütt így volt!