Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Mennyiben egyezel az iráni...

Mennyiben egyezel az iráni államfő nyugati ifjúsághoz címzett üzenetével?

Figyelt kérdés

Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője nyílt levelet fogalmazott meg a nyugati ifjúsághoz, melyben felhívást intéz a nyugati fiatalokhoz, hogy fektessék le egy a helyes megértésen, egymás kultúrájának mély ismeretén alapuló korrekt és méltányos együttműködés alapjait az iszlám világgal, ennek során pedig a múlt szörnyű tapasztalataiból levont tanulságokat is vegyék figyelembe. A kapcsolatok új alapokra helyezéséhez azonban világosan kell látni, hogy a nyugati kultúra jelenleg milyen szerepet tölt be a más kultúrákkal folytatott interakciókban.


Irán legfelsőbb vezetője kitért arra, hogy a Párizsban történt elvakult terrortámadás többszörös kárt okozott a muszlim-keresztény kapcsolatok tekintetében. A nyugati világban a terrortámadások miatt nő az iszlámmal mint vallással szembeni ellenérzés, az ajatollah emiatt hangsúlyozta, hogy a világ muszlim hitű emberei is iszonyattal teli megvetéssel fordulnak a Párizsban történtekhez hasonló gonosztettek elkövetői és felelősei felé. Hamenei ajatollah ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a nyugati ifjúság köreiben a párizsi merénylet által okozott elbizonytalanodás és szorongás nagyban különbözik attól a fájdalomtól, amelyet Irak, Jemen, Szíria és Afganisztán lakosai tapasztalnak évek óta, hiszen “először is, az iszlám világ területileg nagyobb kiterjedésben, áldozatok számában nagyságrenddel több, és időben jóval hosszabb periódus óta van kitéve a terrornak és brutalitásnak. Másodszorra pedig, sajnálatos módon ezt az erőszakhullámot bizonyos nagyhatalmak támogatják.”


Az ajatollah az Európát ért támadásokat párhuzamba állította az izrael-palesztin konfliktussal is. “Miközben Európa lakói most pár napig otthonaikba menekülnek, és nem mennek ki a nyilvános terekre, a palesztin családok évtizedek óta még saját otthonaikban sincsenek biztonságban a cionista rezsim pusztító halálgépezetétől. Az izraeli rezsim kegyetlen brutalitása a palesztinok ellen páratlan.” Hamenei ajatollah felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy “míg a nyugat politikáját kettős mérce jellemzi, melynek egyik megnyilvánulása a jó és rossz terroristák megkülönböztetése, addig az erőszak gyökereit nem érdemes máshol keresni” (mint a nyugati országok külpolitikájában). Az ajatollah szerint ez a kettős mérce arra szolgál, hogy “a nyugati kultúra más népekre erőszakolja rá magát”. Emiatt kijelenthető, hogy


“az agresszió és a morális szabadosság váltak a nyugati kultúra fő elemeivé.”


A kettős mérce felemlegetése, és a nyílt levél közzétételének időpontja nem véletlen. Irán közel három évtizede nyújt menedéket a szomszédos Afganisztánt érintő sorozatos bel- és külpolitikai okok előidézte háborúkból menekülő afgánoknak. Az iráni területen tartózkodó menekültek száma a fent említett időszakra levetítve átlag évi 2 millió fő körül mozog. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR ) iráni képviseletének vezetője azonban egy a napokban kiadott nyilatkozatában világszinten egyedülállónak minősítette Irán a menekültek egészségbiztosításának megszervezése terén alkalmazott intézkedéseit, és nyilatkozatában a menekültek életkörülményeikkel kapcsolatos, oktatási, és egészségügyi ellátásukhoz kötődő rendszerek körülményeit Iránban a legjobb kategóriába sorolta. Ezen körülmények megteremtését és fenntartását az évi átlag kétmillió menekült számára Irán már közel harminc éve kizárólag saját erőforrásból biztosítja, mert a nyugati politikai elit érdekérvényesítési képessége a nemzetközi szervezeti struktúrában – így az UNHCR vonatkozásában is – ebben az időszakban maximalizálódott, és a nyugati vezetés által szankciók alá vont Irán a menekültek ellátásában semmilyen nemzetközi vonatkozású segítséget nem kapott. Ennek ellenére az iráni vezetés olyan példaértékű menekültügyi struktúrát épített ki – teljesen önerőből -, melyet az ENSZ illetékes hivatala is a legpozitívabb jelzőkkel értékel.


Ezzel összefüggésben érdemes egy a menekültek létszámában mostanára hasonló szintet elért, önmagát “befogadó országként” jellemző, szintén közel-keleti, még regionális hatalmi pontként jegyzett állam, Törökország menekültpolitikájával kapcsolatban is szemügyre venni a témát. Míg a számszerűen csupán egy éve a milliós szint felettire emelkedő szíriai menekültcsoportoknak Törökország nemhogy az alapvető egészségügyi-oktatási körülményeket nem képes biztosítani, de a török vezetés a menekültkérdésben az anyagi zsarolási potenciált látja az Európai Unióval szemben. Ennek kézzelfogható bizonyítéka a nemrég lezajlott EU-Törökország találkozó, ahol Törökországnak 3,2 milliárd eurónyi pénzügyi támogatásról, az ország EU-s vízumkötelességének eltörléséről, és EU-csatlakozásának felgyorsításáról hoztak döntést a felek, cserébe azért, hogy Törökország visszatartsa a menekültáradatot. A megállapodással a nyugati világ valójában saját, más országokra gyakorolt agressziójának következményei alól mentesíti magát, miközben a nyugati társadalom nem hajlandó levonni azt a tanulságot, hogy a más kultúrák, más politikai rendszerek erőszakos megváltoztatására tett kísérlet ilyen eredményhez vezet (migrációs válság). A nyugati fiatalok felelőssége, hogy levonják ezt a tanulságot, és egy a politikában bekövetkező újabb generációváltással országaik külpolitikáját olyan irányba tereljék, ami elutasítja úgy az intervencionalista politikát, mint a nyugati kultúra feljebbvalóságának gondolatát.



2015. dec. 9. 23:41
 1/7 anonim ***** válasza:
76%
Nagyrészt igaza van. Viszont Európa lejtmenetben van a pokol felé és erről a migránsok tehetnek a legkevésbé. Az elmúlt száz év szociális rendszeren keresztül megvalósított társadalmi kontraszelekciója lassan meghozza gyümölcsét és így minden eddiginél sötétebb proli rétegek terjednek mindenfelé. Proli lakossággal pedig a demokrácia az öngyilkosság csúcsgépezetévé válik.
2015. dec. 10. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Hameini irasa egy politikai, agitacios pamflet a nyugat ellen es Iran - nem a muzulman vallas! - mellett.

Ugyanaz az erteke, mint a kommunista es naci pamfleteknek. Vagyis homokszoras a szemekbe.


Na, az meg kulon tema, hogy itt mi az ordognek ismertet valaki egy Iran-melletti, europa ellenes pamfletet.

2015. dec. 10. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
60%

"Másodszorra pedig, sajnálatos módon ezt az erőszakhullámot bizonyos nagyhatalmak támogatják.” "


Jaj de jot rohogtem itt :)


Akkor mi a xart keres a Hezbollah Libanonban, Sziriaban, Jemenben?

2015. dec. 10. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

„Jaj de jot rohogtem itt :)


Akkor mi a xart keres a Hezbollah Libanonban, Sziriaban, Jemenben?”


Mondjuk harcol az ISIS ellen? Vagy ma már ez is terrorizmus?


https://www.youtube.com/watch?v=LvoiSugw7T4

https://www.youtube.com/watch?v=3OE74DktSZ0

(szegény dzsihadisták... ez a gonosz hezbollah kíméletlenül végez velük)

2015. dec. 10. 12:45
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Libanonban?


Iran ugyanugy keveri a xart lokalis nagyhatalomkent, ahogy azok akiket ezzel vadol. Semmivel sem jarul hozza a szenvedes csokkentesehez, sot kifejezetten noveli azt. Alszent es hazug nyilatkozat volt. (ha egyaltalan megtortent, es nem a kurucinfo talalta ki)

2015. dec. 10. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Álszent és undorító nyilatkozat.

Irán ugyanolyan nagy sz@rkeverő regionális nagyhatalomként. Támogatják a Hezbollahot Libanonban, támogatják erősen a Hammaszt Gázában, támogatják a síita erőket Szíriában, Irakban és Jemenben. Irán mindenhez hozzájárul, csak a békéhez, a békés együttéléshez nem.

Semmit nem teszi Irán azért, hogy javuljon a helyzet. Az országot is erőszakkal tartják egyben, mert csak az azeriek 25%-ot tesznek ki Irán összlakosságából.


Szóval ez az üzenet csak egy Irán párti "propaganda", már ha lehet ezt annak nevezni.

2015. dec. 11. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Igen megtörtént :)


Hamenei ajatollah második levele a nyugati országokban élő fiataloknak:


„A kegyes és könyörületes Isten nevében.


A nyugati országokban élő fiatalok közösségének


A keserű események, amelyeket az elvakult terrorizmus idézett elő Franciaországban, arra ösztönöztek, hogy ismét párbeszédet kezdeményezzek veletek, fiatalokkal. Szomorúvá tesz, hogy ilyen események határozzák meg a beszélgetéseink témáját. A valóság azonban az, hogy ha a fájdalmas kérdések nem teremtenek teret a megoldás keresése számára és nem mozdítják elő a közös gondolkodást, az okozott kár kétszeres lesz.


Bárki szenvedjen is a világ bármely pontján, az mindenképpen szomorúságot okoz a hozzá közel állóknak. Egy olyan gyerek látványa, aki drágái szeme láttára veszti életét, az anya, akinek családi boldogsága gyászba fordul, a férj, aki társa élettelen testét sietve arrébb viszi, vagy az, aki mindezt nézi és nem tudja, hogy a következő pillanatban élete színpadán legördül az utolsó függöny – ezek olyan képek, amelyeknél elkerülhetetlen, hogy felkavarják az emberi érzéseket és érzelmeket.


Bárkit, akiben van szeretet és emberség, az ilyen képek látványa felkavar és megrendít, történjen ez Franciaországban, vagy Palesztinában, Irakban, Libanonban, illetve Szíriában. Biztos, hogy a másfél milliárdnyi muzulmán is így érez, és e katasztrófák okozóira és felelőseire gyűlölettel és megvetéssel tekint. A gond azonban akkor van, ha a ma szenvedése nem válik egy jobb és biztonságosabb jövő megteremtésének a kiindulópontjává, mert úgy csak a keserű és hiábavaló emlékeket gyarapítja. Hiszek abban, hogy csakis ti, fiatalok, akik tanultok a ma csapásaiból, ti lesztek képesek arra, hogy új utakon induljatok el a jövő megteremtésében és gátat szabjatok a tévelygéseknek, amelyek a nyugatot a jelenlegi helyzetbe juttatták.


Igaz az, hogy a terrorizmus ma közös gond nekünk és nektek is. Tudnotok kell azonban, hogy az a bizonytalanság és szorongás, amit a legutóbbi történések kapcsán megtapasztaltatok, két lényeges dologban eltér attól a szenvedéstől, amelyet Irak, Jemen, Szíria és Afganisztán népe hosszú évek óta el kell viseljen. Az első az, hogy az iszlám világa szélesebb dimenzióban, kiterjedtebb méretekben és lényegesen hosszabb ideje áldozata már a félelemkeltésnek és az erőszaknak. A második pedig az, hogy ez az erőszak különféle utakon és hatékony módokon sajnos minden esetben támogatást kapott egyes nagyhatalmak részéről.


Napjainkban kevesen vannak, akik ne tudnának az Amerikai Egyesült Államok szerepéről az Al-Kaida, a tálibok és ezek baljóslatú utódainak létrehozásában, megerősítésében és felfegyverzésében. E közvetlen támogatáson túl, a takfiri terrorizmus egyértelmű és közismert szponzorai a legelmaradottabb politikai berendezkedésük ellenére mindvégig a nyugat szövetségeseinek köréhez tartoztak, miközben a térség dinamikus demokráciáiból fakadó haladó és ragyogó eszméket könyörtelenül eltiporták. A nyugat kettős mércéje az iszlám világának ébredési mozgalmával szemben beszédes példáját jelenti a nyugati politika ellentmondásosságának.


Az ellentmondás másik arca Izrael állami szintű terrorizmusának a támogatásában érzékelhető. Palesztina elnyomott népe több mint hatvan éve a terrorizmus legrosszabb formáját kell, hogy megtapasztalja. Európa népe most néhány napra visszahúzódott otthonai védelmébe és kerüli a zsúfolt, nagy létszámú helyszíneket, központokat, a palesztin családok viszont évtizedek óta már az otthonaikban sincsenek biztonságban a cionista rezsim gyilkoló és romboló gépezetétől. Milyen olyan erőszak van ma, napjainkban, amely a bántalmazások brutalitásának tekintetében összevethető lenne a cionista rezsim telepépítéseivel?


Ez a rezsim úgy rombolja le nap mint nap a palesztinok otthonait és pusztítja el kertjeiket és szántóföldjeiket, esélyt sem adva ingóságaik kimenekítésére, vagy a mezőgazdasági termények betakarítására, hogy soha nem érte komoly és hatékony bírálat nagy befolyású szövetségesei, vagy legalább a látszólag független nemzetközi szervezetek részéről. Mindez általában asszonyok és gyerekek rémült tekintete és könnyes szemei előtt történik, akik tanúi családtagjaik összeverésének, és esetenként elhurcolásának a rettenetes kínzókamrákba. A mai világban ismerünk olyan brutális bántalmazást, amely ilyen mértékű, ennyire kiterjedt és hosszan tartó lenne? Amikor közelről lelőnek egy hölgyet csak azért, mert tiltakozott egy, a fogáig felfegyverzett katonával szemben – ha ez nem terrorizmus, akkor micsoda? Ezt a barbarizmust, csak mert egy megszálló hatalom katonai hadereje által történik, már nem kell szélsőségességként megbélyegezni? Vagy lehet, hogy csupán azért, mert ezeket a képsorokat immár hatvan éve folyamatosan látjuk a televízió képernyőjén, már nem kell, hogy megmozgassák a lelkiismeretünket?


Az elmúlt években a haderők felvonulása az iszlám világában, amely önmagában is számtalan áldozattal járt, a nyugat gondolkodásának egy újabb ellentmondása. A megszállás célpontjaivá vált országok az emberi veszteségeken kívül elvesztették gazdasági és ipari infrastruktúrájukat is. A növekedés és fejlődés felé való haladásuk leállt, vagy megrekedt, sok esetben több évtizednyit visszaesett. Mindezzel együtt arcátlanul az az elvárás velük szemben, hogy ne tekintsenek magukra elnyomottként. Hogyan lehet egy országot romba dönteni, városait, falvait porrá zúzni, és aztán azt mondani nekik, hogy kérem, ne tartsák magukat erőszak áldozatának! Ahelyett, hogy az értetlenséget, vagy e katasztrófák elfelejtését várnák el, nem lenne jobb egy becsületes bocsánatkérés? Az a szenvedés, amit az iszlám világa az agresszorok kétszínűsége és képmutatása miatt megélt, semmivel sem kisebb az anyagi veszteségeknél.


Drága fiatalok! Az a reményem, hogy ti a jelenben vagy a jövőben megváltoztatjátok ezt a képmutatással szennyezett gondolkodásmódot, a mentalitást, mely mestere a távlati célok elrejtésének és az alattomos szándékok elkendőzésének. Nézetem szerint a biztonság és a békesség megteremtésének első lépését ennek az erőszakot szülő eszmeiségnek a kiigazítása jelenti. Egészen addig, amíg kettős mérce uralkodik a nyugat politikájában, és amíg a nagyhatalmú támogatók nézeteiben a terrorizmus jóra és rosszra bontódik, amíg a kormányok érdekei előnyt élveznek az emberi és erkölcsi értékekkel szemben, az erőszak gyökereit nem valahol másutt kellene keresgélnünk.


Sajnálatos módon ezek a gyökerek a hosszú évek során lépésről lépésre, mélyen átszőtték a nyugat kulturális politikáját, és egy puha és csendes inváziót vittek végbe. A világ számos országa büszkén tekint a saját hazai, nemzeti kultúrájára, a kultúrára, amely a növekedés és a születés időszakában az emberi közösséget évszázadokon keresztül megfelelő módon táplálta. Az iszlám világa sem kivétel ebben. A jelen korban azonban a nyugati világ fejlett eszközeit kihasználva azt erőlteti, hogy a világ kultúrája egyformává, hozzá hasonlóvá váljon.


Én a nyugati kultúra ráerőltetését más nemzetekre és az önálló kultúrák lealacsonyítását egy csendes és nagyon kártékony erőszakként ítélem meg. Az ősi kultúrák megalázása és a legtiszteletreméltóbb vonatkozásaival szembeni megvetés akkor történik, amikor a helyettesítő kultúra semmilyen szempontból sem rendelkezik a képességgel, hogy ezek helyére lépjen. Példaképpen, az „erőszakosság” és az „erkölcsi szabadosság” két eleme, amelyek sajnálatos módon a nyugati kultúra alap összetevőivé váltak, e kultúra elfogadottságát és helyzetét már a forrásánál lerombolják. A kérdés tehát az, amennyiben mi nem akarunk magunknak egy konfliktusokat gerjesztő, vulgáris és az értelemtől távol álló kultúrát, akkor mi bűnösök vagyunk? Ha útját álljuk a pusztítás áradatának, amely bizonyos művészethez hasonló termékek formájában a fiataljaink felé hömpölyög, vétkezünk? Nem tagadom a kulturális kötelékek jelentőségét és értékét. Mindig, amikor ezek a kötelékek természetes módon és a fogadó társadalom iránti tiszteletben alakulnak ki, növekedést, felemelkedést és bőséget ajándékoznak. És fordítva, az összeegyeztethetetlen, kikényszerített kötelékek sikertelennek és károsnak bizonyulnak.


A legnagyobb sajnálatunkra azt kell mondanunk, hogy az olyan megátalkodott csoportosulások, mint a Daes, az importált kultúrákkal való ilyesféle sikertelen összekapcsolódások szülöttei. Ha a gond valóban a meggyőződésben lenne, akkor a gyarmatosítás előtti korszakban is látnunk kellett volna ilyen jelenségeket az iszlám világában. De a történelem ennek az ellentétét igazolja. A félreérthetetlen történelmi dokumentumok világosan megmutatják, a gyarmatosítás és egy szélsőséges és megvetett eszme összeolvadása egy beduin törzs lelkében hogyan vetette el a radikalizmus magját ebben a térségben. Hogyan lenne másként lehetséges, hogy a világ egyik legerkölcsösebb és legemberibb vallásos iskolájából, mely alaptételének tartja, hogy egy ember életének elvétele egyenlő az egész emberiség meggyilkolásával, egy olyan szenny jöjjön elő, mint a Daes?


Másrészről meg kell kérdeznünk, miért van az, hogy akik Európában születtek és abban a környezetben történt a lelki és szellemi fejlődésük, egy ilyen csoport vonzásába kerülnek? Hihető az, hogy egy-két háborús övezetbe tett látogatás után egyesek hirtelen annyira szélsőségessé válnak, hogy honfitársaikra golyózáport zúdítanak? Biztosan nem feledhető annak hatása, amikor egy életen át egészségtelen kultúrát kell fogyasztani egy szennyezett és erőszakot gerjesztő környezetben. Társadalmi elemzést kell végezni ezen a területen, egy elemzést, amely a társadalom nyílt és rejtett szennyeződését feltárja. Lehet, az a mély gyűlölet, amely az ipari és gazdasági fellendülés alatt az egyenlőtlenségek és esetenként a törvényi és adminisztratív diszkrimináció hatására a nyugati társadalmak széles köreiben elültetődött, bosszúszomjas haragot termett, amely időről időre beteges módon felüti a fejét.


Bárhogyan is, ti vagytok azok, akiknek fel kell fejtenetek társadalmatok felszíni rétegeit, hogy megtaláljátok és kioldozzátok a kialakult csomókat és haragot. A szakadást nem elmélyíteni kell, hanem helyrehozni. A terrorizmussal való küzdelemben a legnagyobb hiba az elhamarkodott válasz, amely a meglévő repedéseket megnöveli. Minden kapkodó, elsietett lépés, amely az Európában és Amerikában élő több millió fős tevékeny és felelősségteljes muzulmán közösséget elszigeteli, bennük félelmet és szorongást gerjeszt, és a korábbiakhoz képest még inkább megfosztja őket elemi jogaiktól és a társadalom színteréről eltávolítja őket, nem csak a gondokat nem oldja meg, hanem a távolságot is elmélyíti, és fokozza a zavar mértékét. A felszínes és reaktív intézkedések, különösen, ha törvényi erővel is rendelkeznek, azon túl, hogy a meglévő szembenállás fokozása révén szélessé tárják az utat a jövőbeli válságok számára, mást nem fognak eredményezni. A hozzánk eljutott hírek szerint egyes európai országokban olyan szabályokat léptettek életbe, amelyek a polgárokat muzulmánellenes kémekké teszik. Az ilyen magatartás kegyetlen, és mindnyájan tudjuk, hogy a kegyetlenségnek akarva-akaratlanul az a tulajdonsága, hogy a visszájára fordul.


Ezen túl, a muzulmánokhoz nem méltó ez a méltatlan hozzáállás. A nyugati világ évszázadok óta jól ismeri a muzulmánokat. Azon a napon, amikor nyugatiak az iszlám földjén vendégeskedtek és szállásadóik gazdagsága megragadta a tekintetüket, vagy máskor, amikor a házigazdák ők voltak és hasznosították a muzulmánok munkásságát és gondolatait, általánosságban nem láthattak mást, mint jó szándékot és megértést.


Én tehát azt kérem tőletek, fiataloktól, hogy a helyes megismerés alapján és a dolgok mélyére látva, a borzalmas tapasztalatokból tanulva fektessétek le a helyes és tiszteletteljes közös cselekvés alapjait az iszlám világával. Ebben az esetben a nem túl távoli jövőben megláthatjuk, hogy az építmény, amit sokszoros szilárd alapokra helyeztetek, a megbízhatóság és a bizalom védőárnyékát veti építői feje fölé, a biztonság és a békés nyugalom melegét árasztja feléjük, és a szebb jövőbe vetett remény fénye sugározhat a világegyetemre.”


Szejjed Ali Hoszajni Hamenei ajatollah 2015. november. 29.

2015. dec. 11. 22:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!