Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » 500 ezer gyermek halála -...

500 ezer gyermek halála - Megérte?

Figyelt kérdés

Madlene Albright szerint, aki az USA külügyminisztere volt, igen. (Élőben, TV-n mondta az Iraki háború során).


Az USA szétbombázta az infrastruktúrát, a víztisztítórendszert, majd embargót hirdetett, hogy ne lehessen újjá építeni... És embargót a gyógyszerekre is, nehogy vegyi fegyvert csináljon Szaddam.


Az eredmény: rettenetesen sok halott a fertőző víz és a gyógyszerhiány miatt.

De, lényeg az, hogy megérte.


És most Irakban az ISIS toboroz embereket a "fejlett" civilizáció ellen.


Pedig volt már ilyen.


Az első világháború után a németeket vették blokád alá, de még a kecskéket is elvitték "jóvátétel" fejében, hogy a Brit parlamentben elmondhassák :

Már szinte életképtelen magzatok fejlődnek a német anyák méhében... 900 ezer ember halt éhen.

És a 30-as évekre felnőtt a generáció, aki túlélte, de végignézte apja, anyja, testvére kínhalálát...

És tudta, hogy ez egy alaposan végiggondolt politika része volt. És tudta, hogy kik akarták őt halálra éheztetni.

Mi meg játszuk a meglepődöttet, hogy megválasztották Hitlert...


És mi megint játszuk a hülyét, hogy milyen aggresszív vallás az Iszlám...

Ott van egy hatalmas tömeg, akit kizsigereltek, megaláztak, foszforbombával meg fáradt uránnal akartak eltakarítani, és mi most arról értekezünk, hogy mennyire harcias az Iszlám.

Felnőtt egy generáció, aki túlélte családja, környezete pusztulását, és TUDJA, hogy kik követték el ezeket ellene.


Meg kellene megint kérdezni Madlene Albrghtot:

Még mindig úgy gondolja, hogy megérte ?


Vagy mégsőtpláne?

Végre beérett a termés, amit már a németeknél is gyönyörűen learattak?



2016. ápr. 1. 10:54
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
24%
Most akkor nem értem, hogy tulajdonképpen mi a baj?
2016. ápr. 1. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
55%

Pssszt!!!

Erről nem szabad beszélni, csak arról hogy Orbán Viktor meg Orbán meg Viktor.

Meg a zorbán! 4!4!4!

2016. ápr. 1. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
71%
A második válaszoló téved. Elég annyival kiegészíteni, hogy Orbán hibája és csak a mérték a vita tárgya, mindjárt kérdésképes.
2016. ápr. 1. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

#1


Annyi, hogy saját sírásóinkat termeljük ki ezzel a politikával


100 éve a németeket éheztette halálra a győztes társaság, ezzel megágyazott a nácizmusnak, most az arabokat bombázta vissza a kőkorba, alázta porrá, és hívta életre a radikális Iszlámot... és ráadásul még meg is hívja őket Európába...

2016. ápr. 1. 12:00
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Az Iraki-Amerikai háborút az iszlám hozta létre. Úgy gondolták Szaddamék, hogy az olajért ők több pénzt érdemelnek, de úgy, hogy a különbözetet az USA fizesse meg.

Az meg nevetség számba megy, ha valaki azt hinné, hogy az a többletpénz az amúgy a háború előtt is kőkorszaki szinten élő tömegekhez eljutna.


A világ az első olajválságok óta annyit fejlődött, hogy megéri az északi-tenger fenekéről norvégokkal kitermeltetni az olajat. Ők meg nem tudnak élhető társadalmat építeni belőle amikor csak kitör a földből...


Rossz ajtón kopogtatsz kérdező.


Az első világháborúval meg senki nem járt jól. Ha nem a németek, akkor az angolok éheztek volna, és akkor az angolok választanak egy Hitlert. (de egyébként az olaszok is választottak maguknak egyet, akik amúgy a győztes oldalon álltak).

Kik követték el ezeket az emberek ellen? A kicsinyes politikai harcok meg az ideológiák.

2016. ápr. 1. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
9%
Ki éheztette halálra a németeket???? Erről a 900000 éhenhalt németről mutatnál valamilyen hiteles forrást?
2016. ápr. 1. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
94%

#4


Eltaposhatnák az iszlám államot kb. 1 hónap alatt de nem akarják....


Elgondolkodtató!

2016. ápr. 1. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%
Arra emlékszünk mi volt Vietnámban? (és Afganisztánban) Egy fanatizált gerilla hadviselés ellen nem sokat ér a technológiai és a létszámi fölény, és különösen problémás, hogyha az USA sarkán mindenféle emberjogi mókusok állnak, mikor lehet már megint civil áldozatot mártírrá avatni.
2016. ápr. 1. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

#6 Tessék egy link:


[link]


Rövidítve egy könyv tartalma...


Gondolom megérted, haogy a győztesek, akik a történelmet írják, nem teszik az ablakba a kínos dolgokat. Ezért lesz nehéz "hivatalos" forrásokat találni, de szerencsére vanak akik összeszedik a morzsákat és összerakják a kincstáritól eltérő képet is.

De a tények attól még tények.

2016. ápr. 1. 13:18
 10/21 anonim ***** válasza:
22%
A könyv a háború borzalmairól ír, te pedig arról írsz, hogy mi volt utána. Akkor ez most mi?
2016. ápr. 1. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!