Mi a véleményetek a Francia Forradalomról?
"Kérjük az utolsó válaszoló érveit!"
Van az a szint, ahol reménytelen ( éppen ezért felesleges) érvelni.
Annak, aki ragaszkodik a "2X2=5" -höz, nem érdemes a differenciálszámításról "érvelni".
Pozitív.
A Francia Forradalom, a jakobinusok által elkövetett borzalmak ellenére nagy előrelépés volt mind Franciaország, mind Európa szemszögéből. Először történt meg, hogy egy abszolutista uralkodót, és magát az egész feudális társadalmat megbuktatott a nép.
Ennek a forradalomnak az eredménye többek között az "Emberi és polgári jogok nyilatkozata" ami megteremtette a modern kontinentális európai demokráciák alapját.
Valamint ez a forradalom vezetett Napóleon hatalomra jutásához is, aki pedig minden más bűne ellenére létrehozta a Code Civil-t az első polgári törvénykönyvet.
A Francia Forradalom volt az európai felvilágosodás kicsúcsosodása, és precedens a későbbi forradalmak például az 1848-as Pesti forradalom számára.
Én utálom, mert gyűlölöm a fejlődést és a középkorba vágyom vissza.
A számítógép és a zinternet is zsidógyíklény összeesküvés eredménye és beszivárognak az elménkbe a sátáni rezgések, de muszáj használnom mindkettőt, mert nem bírok magammal és kezdek én is sátánista lenni, ezért lassan fel fogok akaszkodni, mert az illuminátisátánok mind gonoszak és pusztulniuk kell.
Erről is a liberálisok tehetnek.
Ami nem csoda, mert minden rosszért ők a felelősek.
16-os:
Szövegértés. Én azt írtam, hogy "lásd Széchenyi és a Hitel". Tudod, Széchenyi legismertebb műve, amiben kifejti, hogy a magyar nemesség miért vágta maga alatt a fát hosszútávon, amikor betegesen ragaszkodott az ősiség intézményéhez.
Még a Wikipédián is fent van: [link]
Még a magyar általános iskolai tananyagban is minimum említés szintjén szoktak szót ejteni róla.
Meg amúgy is, hogy a francba lehet "a Hitelt" Hitlernek olvasni? Ha egy emberről lenne szó, akkor miért raktam volna határozott névelőt elé?
Egyébként most nem bántásból mondom ezeket, 16-os. Inkább csak el vagyok keseredve a modern magyarság műveltségének hiányától. Ez nem a te hibád, valószínűleg csak rossz környezetben nevelkedtél és hiányos oktatást nyújtott számodra a társadalom.
Ojjé ezt nagyon benéztem (tényleg: H I T E L)
Hogyaza....kisképernyős... menetközbenolvasós nénikémet!
Vegyük úgy, hogy semmit sem szóltam. ;)
Negatív.
Nem volt olyan jó ez a felvilágosodás, mint ahogy próbálják elhitetni velünk. A konzervativizmus jó eseteben pedig nem maradiságot, hanem fokozatosságot, fontolva haladást jelent (nem rúgúnk fel mindent egyszerre, hirtelen a fejlődés érdekében).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!