Sztálin és a kommunisták antiszemitizmusa miért nem olyan közismert, mint Hitleréké?

A II. világháború során megnyilvánuló zsidógyűlöletről mindenkinek rögtön a hitleri nácizmus jut eszébe, pedig a kommunista Szovjetunióban, főleg Sztálin idejében, szintén tapasztalható volt ez a jelenség. A hadi események átmenetileg ugyan elterelték a kommunista diktátor figyelmét a zsidókról, de a háború befejezése után a szovjet birodalom régi-új ellenségét látva bennük, részletes tervet dolgozott ki a likvidálásukra. Sztálin személyes gyűlöletének hátterében az állhatott, hogy annak idején a bolsevik pártban betöltött vezető szerepért folytatott küzdelmében döntően zsidó riválisai voltak. A 40-es évek végére már a zsidóság diszkriminálásának szinte minden klasszikus eszközét életbe léptették: betiltották az anyanyelvű könyvkiadásukat, maximálták a felsőoktatásban résztvevők számát (helyenként teljes kitiltásban volt részük), iskoláikat, zsinagógáikat, színházaikat bezáratták, többségüket kizárták a pártból, 48-ban pedig sor került az első szovjet antiszemita kampányra, melynek során megölették a Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét és kivégeztették a zsidó irodalmi élet elitjét.

Az antiszemitizmus Sztálin magánéletét is elérte, antiszemitizmusa miatt vitette el Gulágokra lányának, Szvetlanának mindkét zsidó származású férjét.

A sztálini zsidóüldözés az 1953-ban, zsidó származású orvosok ellen indított koncepciós perben és az azt követő előre eltervezett intézkedésekben csúcsosodott volna ki. A vád szerint magas rangú kommunistákat kezelő zsidó orvosok (Kogan, Feldman, Grinstein, Etinger) merénylet készülnek elkövetni betegeik ellen, továbbá Amerika irányításával a Szovjetunió elpusztítására törekszenek. Az orvosokat letartóztatták, közülük volt, aki már a börtönben zajló kínzások következtében meghalt. Eközben Sztálin előre elkészítette az események forgatókönyvét. A terv szerint a vádlottak halálos ítéletét nyilvános akasztásokon hajtották volna végre, amelyet a „spontán" népharag országos szintű megnyilvánulásai kísértek volna. Ennek nyomán Sztálin levelet kapott volna közismert zsidó vezetőktől, akik maguk kérik a zsidóság kitelepítését a további erőszakhullám miatt. A diktátor megfogalmaztatott egy röpiratot is „Miért kell kitelepíteni a zsidókat az ország ipari körzeteiből?" címmel, amiben az állt, hogy a zsidók „természetükből eredően" mindig a nép és a szocializmus ellenségei voltak és a 20-as, 30-as években is zsidókból állt a kommunista párt fő ellenzéke. Ezt egymillió példányban előre kinyomtatva őrizték az akció tervezett napjára. További előkészületek gyanánt listákat írattak össze a zsidó és félzsidó lakosságról és megszervezték a marhavagonokban történő deportálásukat is. Még különböző vonatszerencsétlenségekről is előre gondoskodtak, hogy a kitelepítetteknek csak egy része jusson el azokba a koncentrációs táborszerű lágerekbe, amiknek a felépítésére még januárban utasítást adtak.

A deportálásokat február második felére tervezték, de az összeírás időbeli csúszása miatt a gyújtópontként szolgáló orvos-per időpontját március 5-7-re tűzték ki, a kivégzéseket pedig 11-12-re időzítették. Sztálin március 5-i váratlan halálának köszönhetően azonban az egész terv meghiúsult. Berija orvos-perekről készült feljegyzéseiben tagadta Sztálin antiszemita tervét és bűnbankként Rjumint nevezte meg, ám hamarosan mindketten a hatalom utódlásáért vívott harc áldozataivá váltak, az X-nap dokumentumai pedig túlélték őket és napvilágra kerültek.