Milyen jövő fog várni az európai fiatal értelmiségiekre, egyetemistákra, főiskolásokra?

"Miért szeretnek kijutni? Nem csak az anyagi jólét miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, az ottani civilizációtól sokkal többet lehetne tanulni szakmailag és kulturálisan egyaránt. "

Akkor te még nem sokat voltál kint ezek a trógerek közt.

Kedves kérdező! A lehangoltság oka éppen az, hogy azokat a nagy elszánásokat nem oda fektetik, ahová kell. Mert nem látják, hová kell.

A feltételeket egy jó működéshez, egyszer valakinek meg kell teremteni. A nyugat európai országokban ezt valakik megtették korábban. Eredményeit ők kívánják élvezni. Te mehetsz oda, de tudnod kell, kizárólag agyelszívásra leszel jó. Nem hiszed el. Azok a professzorok (és mások) se hitték el, akiknek az anyanyelve is német volt, akik 20-40 éve tettek le annyit, hogy világhírűek a szakmájukban, és mégis másodrendűek. Hangsúlyozom, jól élnek. De tudják, nem "egyenlők". Ahogy Angliában, Norvégiában és másutt se. De jól élnek.

Itthon senki se akarja megteremteni a feltételeket. Pedig lehet, van rá példa. Múltban és jelenben, még ha elenyésző is. Az első feltétel a tudás. Aztán a következetesség. Az együttműködés. Az ellenértékek megkövetelése. Kikényszerítése. Ehhez időnként a szakmán kívüli dolgokra kell használni mindazt a tudást, átlátóképességet, elemzési adottságot és szervezőkészséget, ami egy igényes pálya kialakításához nélkülözhetetlen. Lehet erre válasz, hogy egyedül nem megy. Nem. És kommunikálni nem tudsz?

Én is csak egyetemista vagyok, tehát ebből a szemszögből nyilatkozok. Gondolom önmegerősítést vársz, én ezzel sajnos nem szolgálhatok. Lehet, hogy 10 év múlva már teljesen másként látom a világot, jelenleg ez a véleményem.

Trump és migráncsok. Momentán csak halvány sejtésünk van csak arról, hogy ezek mit is fognak eredményezni. Lehet, hogy csak légypiszok lesz mindkettő az élet szélvédőjén.

Inkább az az aggasztó számunkra, hogy az egész nyugati világban mi vagyunk az a generáció, akiknek valószínűleg nem lesz jobb élete, mint a szüleiké (anyagi biztonságot tekintve). Ez valóban egy globális, és aktuális probléma.

Még mindig nem világos a kérdés. Hogy mit gondolok arról, hogy minden fiatal ki akar menni külföldre? Az én ismerősi körömben is aktív téma, és bevallom én is szívesen kimegyek/kimennék 3-4 évre kihívásként. Modern világban élünk, élni kell minden lehetőséggel. Viszont alapvetően azt az elvet vallom, hogy "mi lenne, ha mindenki úgy gondolkozna, mint én".

Akinek nehézséget okoz a megélhetés, azt nem lehet elítélni azért, mert kimegy. Azonban azt gondolom, hogy ha én meg tudok itthon jól élni a végzettségemmel és maszekkel, akkor nem kívánom végleg elhagyni a 'süllyedő hajót', mivel morálisan nem tartom ezt helyesnek. Kissé úgy érzem, mintha ezzel csak egy problémát odáznánk el.

Ami tovább árnyalja a képet: Ha a hajón mi vagyunk a zenészek/a személyzet, akkor a kormány képviseli a kapitányt. Amit én az előbb felvázoltam, az csak akkor működik, ha az emberek érzik, hogy az állam valamilyen szinten támogatja őket. A mai közhangulat egyáltalán nem ezt tükrözi. Az állam semmit nem tesz azért, hogy hitelesen játssza a szerepét, és így még a legelszántabb kadétnak is megrendül a bizalma abban, hogy menthető, amit menteni kell. Ezt sajnos nem lehet tagadni. Remélhetőleg ez változni fog a közeljövőben.

Önmagával az itthoni léttel nincsenek (egyelőre) nagy problémáim. Szeretem a magyar humort, látásmódot, az ismerősi körömet. A nyelv is hiányozna, a megszokott környékek, tájak, stb. Nincs is kedvem ahhoz, hogy teljesen újrakezdjek mindent. Egyszerűen ez nem való mindenkinek, és én ezt jól ismerem magamat.

Kicsit egyoldalúnak tűnik a látásmódod. Ha nem értettelek félre, akkor azt vázoltad fel, hogy aki itthon marad, az azt vállalja, hogy egy goromba, borús lepratelepen építi le magát hátralévő éltében. "Kevesebb elismerésért, tiszteletért, szeretetért..." Ennek mégis mi a frász köze van a munka világához? Kint sem feltétlen van tisztelet, ott is van bérfeszültség, társadalmi feszültségek, és ott sem fog senki babusgatni felnőtt külföldiként.