Ezt kitudnátok bogozni?

Az emberek Izraelhez való hozzáállása a legfurább.

A szélsőjobb egy része nagyon odavan Izraelért egy rész meg nagyon nem.

Amúgy Herzl naplója szerint:

The anti-semites will become our most dependable friends, the anti-semitic countries our allies.

Vagyis:

Az antiszemiták a legmegbízhatóbb barátainkká fognak válni, az antiszemita országok a szövetségeseinkké.

Itt mindkét oldal gondolkodásán fennakadok: olyan embereket tisztelnek olyan dolgokért, amikért a valóságban sosem küzdöttek.

Szerintem nem olvastál semmit a témában, már 1900 előtt megírták, hogy Izrael létrejöttével nem fog megbékülni az antiszemitizmus.

„Furcsa hívem, a pozsonyi antiszemita Simonyi Iván meglátogatott. Hatvanéves, fürge, bőbeszédű ember, aki bámulatba ejtő rokonszenvvel van a zsidók iránt. Beszédében keveredik az értelmes az értelmetlennel: hisz a hazug rituális gyilkosságban, ezzel együtt viszont a legragyogóbb és legmodernebb eszméket is vallja. Szeret engem!” [15] A magyar antiszemiták prominens képviselőjének magatartása némi magyarázatot igényel. Noha az Országos Antiszemita Párt - melynek egyik oszlopos tagja a kezdeményező Istóczy Győző mellett maga Simonyi volt - közéleti szereplése a múlté, a hazai zsidóság még mindig tisztán emlékezhetett arra, hogy a „faji alapú, asszimilációt tagadó honi antiszemitizmus logikai végkövetkeztetését a zsidó kivándorlás, Magyarország „zsidótlanítása” jelenti. A magyar antiszemiták felvetik azt a kérdést - írja egyik tanulmányában Gerő András -, hogy mi legyen a kitaszítandó zsidóság további sorsa. Istóczy Győző a magyar parlament 1878. június 24-i ülésén (...) a kormányt felszólítja: tegyen meg mindent azért, hogy Palesztina zsidó állam legyen, ahová a zsidók kitelepíthetők.” [16]

A századvégi antiszemiták némelyikének vélt vagy valós rokonszenve a cioni gondolat iránt újabb érvként szolgálhatott a cionizmus liberális meg-, illetve elítéléséhez. E kritikai felhang - túl a duo si faciunt idem, non est idem bölcsességén - egy súlyos logikai hibában is szenved; az ok és az okozat végzetesen „összemosódott” egymással (ezzel természetesen nem azt kívánjuk állítani, hogy a cionizmus színrelépésének egyedüli és kizárólagos oka a politikai antiszemitizmus volt).

A bázeli cionista kongresszus után a Budapesti Hírlap Kasszandra-jóslata a cionizmus és az antiszemitizmus összekapcsolásán fáradozik: „Ha azzal kecsegteti magát egyik vezérszónoka a kongresszusnak, hogy a helyreállított zsidóország békéltetője az antisémitizmusnak, akkor igen rossz emberismerő. Mint a szélvihar a tüzi veszedelemben, úgy fog belefujni a mozgalomba az antisémitizmus. Most már hál Isten, van hova: ki kell kergetni mind. Ezt fogják mondani.” („Zsidóország.” Budapesti Hírlap, 1897. szeptember 3.)

„Nem tudjuk még, mi lesz erre a zsidók válasza máshol, de legyen akármi, a mi zsidóink nem lesznek soha sem külön nemzetiség, nem lesznek soha másokká, mint a mik: zsidóhitűek, kik nemzetiségükre nézve magyarok.” A cionizmusnak - írja - „államalkotáshoz jóformán semmije sincsen. Sem a territórium, sem az egységes elem, sem a kellő gyakorlat, sem az élő nyelv, s legkevésbé a hatalom, mely azt megteremthetné. Nincs semmi csak az antiszemitizmus, no meg Herzl meg Nordau. Ha a nagy «purimspiel»-nek vége lesz, jön majd a migrain és a baj csak az, hogy azok fogják elszenvedni, kik nem is «játszottak.»” (Álláspontunk a sionizmussal szemben. Egyenlőség, 1897. szeptember 5.)