Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az ellenzék miért kerülgeti a...

Az ellenzék miért kerülgeti a kását, miért nem valja be az igazságot sosem a multal kapcsolatban, ha így is úgy is bukik?

Figyelt kérdés
Ha így is úgy is bukik, akkor bukjanak őszintén. Az ellenzék ellentétesen azzal amit mondanak, vagyis hogy ők véletlenül se gyurcsányisták, Gyurcsány kormány kudarcait azzal magyarázzák meg, hogy hát most ível felfelé a világgazdaság meg Európa akkor nem. És hogy a Fideszesek mindig csak gyurcsányoznak. Igen a Fideszesek akik őszinték és van viszonyítási alapjuk, és tudják hogy aki 8 éven keresztül mind két ciklusát végig hazudta, akkor is mikor lemondott, az most sem mond igazat. A Fideszesek nem a világ gazdasagi válságot hibaztatják az Őszödi beszéd miatt, mert hol volt még az akkor, meg a 9 százalékos államháztartási hiány miatt sem a világgazdaság a hibás. Arról sem a világgazdaság tehet, hogy ez a nemzetközi bűnbanda mindig kevesebbet, és kevesebbet hagyott a családoknál meg az embereknél. Szinte teljesen eltörölték a Fidesz által bevezetett kamatmentes kölcsönt elöször Medgyessy aztán Gyurcsány. Nekem van egy olyan érzésem hogy hasonlóan cselekednék a CSOK-al is. Gyurcsány már hangot is emelt ez ellen a családtámogatási rendszer ellen. Tudjuk mit tenne mert már tapasztaltuk az 1 illetve két gyermekes családoktól elvenné a családi pótlékot, és a családi adókedvezményt. Aztán teljesen eltörölné a CSOK-ot is, hogy legyen az államnak pénze. El lopna egy havi nyugdíjat is, mert hát egyre kevesebb adófizető=vállság kevesebb nyugdíj, és bérek. A cégeket, kis és nagyvállalkozásokat adóztatná meg, hogy biztosan elhadják az ország határt, vagy csődbe menyjenek ez teszi a nagy "igazságos" politila. Ezzel rengeteg munkahelye menne tönkre, egyre több munkanélküli család apa és anya lenne. Nem a gazdag befektetőket kell ezért büntetni, mert így azok járják meg akik kevesebbet fizettek. Ezért jó hogy egységes az adó, mindenkitől ugyanannyi százalékot von le. Nem űzi el azokat, akiket nem szabad. Az emberek zsebébe pont ezért is nem marad kevesebb hanem egyre több. Ezért jó hogy a vállalkozásoknak és multiknak több lépcsőben csökkentik adóját. Ez húzott ki a mocsokból. Csak azt nem értem miért nem lehet ezt beismerni, és miért kell a világgazdaság fellendülésére fogni? Hogy megmaradjon a szavazótábora a SZDSZ porondgyokból álló Momentumnak, vagy hogy megmaradjon a szavazótábora Gyurcsánynak és az ellenzéki perverz összefogásnak, és a fasiszta mini pártoknak?

2019. szept. 25. 17:32
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
83%
Fiatal ellenzékiként engem egyáltalán nem érdekel Gyurcsány. Nekem nagyon, de nagyon, de NAGYON-NAGYON elegem van abból, hogy 10 év gyakorlatilag korlátlan Orbán-diktatúra után arról beszélünk, hogy de mi volt 20 éve. Tökre nem érdekel. De tényleg. Egyáltalán nem érdekel. Egy kicsit sem.
2019. szept. 25. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
3%

Az ellenzéknek ez a legkisebb baja, nincs is már köze hozzá.

Sokkal nagyobb baj, hogy nincs normális ellenzék, hiába van 20+ ellenzéki párt.

Ma kevés épeszű ember megh politikusnak.

2019. szept. 25. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 A kérdező kommentje:

"Fiatal ellenzékiként engem egyáltalán nem érdekel Gyurcsány. Nekem nagyon, de nagyon, de NAGYON-NAGYON elegem van abból, hogy 10 év gyakorlatilag korlátlan Orbán-diktatúra után arról beszélünk, hogy de mi volt 20 éve. Tökre nem érdekel. De tényleg. Egyáltalán nem érdekel. Egy kicsit sem."


Te vagy a tipikus példája azoknak a személyeknek, akiknek semmi tapasztalatuk sincs a politikai életbe még is okoskodnak. Te nem tapasztaltál semmit azokból a nehézségekből, amelyet az elöző tíz év jelentett ezért nincs is viszonyítási alapod. A szociálizmusban se éltél, ezért hiszed azt hogy az a definíciója a diktatúrának, hogy valaki hosszú ideig van hatalmon. Nem véletlen, hogy a Fidesz eddig maradt hatalmon, mert az emberek több mint fele nem kerülgeti a forró kását, és beismeri hogy bizony az elmúlt évek fejlődései hazánkban nem a világgazdaság sikeressége miatt volt, hanem azért mert Orbán került hatalomra.

2019. szept. 25. 18:20
 4/44 A kérdező kommentje:
Ha lenne normalis alternatíva, na akkor lenne egy kis izgalom is talán a légkörben. De ehhez olyan alternatíva kell, aki tényleg méltó alternatíva, és születhet belőle értelmes politikai vita. De ez ezekkel a bohócokkal nem lehetséges.
2019. szept. 25. 18:23
 5/44 anonim ***** válasza:
78%
#3! Kifelejtetted, hogy áldassék a lábanyoma is!!!! (Mégegyszer elö ne forduljon mert nem kapsz akkor egy fillért sem a blabládért!)
2019. szept. 25. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 anonim ***** válasza:
28%

Kérdező úgy látom te nem hiszel abba hogy az ember megváltozhat az idő során.

Ha előkerulne rólad egy intim kép akkor az lenne a jó ha mindenki megvető módon kezelne? Egy egész életre megbelyegezni mást a múlt miatt?

2019. szept. 25. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 anonim ***** válasza:
71%
#3: Ellenzéki vagyok, éltem a szocializmusban pont ezért érzem a diktatúra-bűzt és engem sem érdekel Gyurcsány meg hogy mi volt tizen-akárhány éve. Na erre varrjál gombot!
2019. szept. 25. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 A kérdező kommentje:

"Kérdező úgy látom te nem hiszel abba hogy az ember megváltozhat az idő során."


Igen, de van aki nem változik. Van aki ugyanazt a politikát követné, kevesebbet hagyna a családoknál és az embereknél. Ugyanúgy folytatná mint 8 évig a két ciklusában, mert aki 8 év alatt nem változott, akkor is hazudott amikor lemondott, az változni képtelen. Persze lehet azt mondja néha jó pár feles után hogy megváltozott, aztán még is elfelejti és ugyanazt tenné mint jó pár éve. Sőt fel is magasztalja az akkori politikáját, hogy bezzeg akkor!

2019. szept. 25. 18:34
 9/44 anonim ***** válasza:
85%
Én demokráciában szeretnék élni, nem Európa autoriter segglyukában. Ehhez le kell váltani a Fideszt akár mi is van vagy nincs az ellenzéki oldalon, szarok rá.
2019. szept. 25. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/44 A kérdező kommentje:

"Ellenzéki vagyok, éltem a szocializmusban pont ezért érzem a diktatúra-bűzt és engem sem érdekel Gyurcsány meg hogy mi volt tizen-akárhány éve. Na erre varrjál gombot!"


Látszik is hogy komcsi vagy! "Múltat végképp eltörölni," hogy ne kegyen viszonyítási alap vagy átírni. Viccet félretéve, ha te a komcsi időkben élték volna, akkor nem mondanád hogy diktatúra van. Mondjuk ha az lenne nem is bírnád kimondani, hogy diktatúra van!

2019. szept. 25. 18:37
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!