Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A második hullám elején Orbán...

A második hullám elején Orbán azt mondta, hogy a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri, ezek a sorok mostanra a feledés homályába merültek?

Figyelt kérdés

Az elmúlt 24 órában 90 ember hunyt el, figyelemmel az eddigi tendenciákra ez a szám hamarosan elérheti a 100-at is. Miközben két hét alatt megduplázódott a kórházban ápolt fertőzöttek száma is, ami azt jelenti, hogy hamarosan meg fognak telni a kórházak (Miskolcon már megtörtént). A tesztek száma pedig hiába nő, még mindig nagyon kevés, hiszen napok óta 20% felett a találati arány, miközben 5% esetén lehetne hiteles képet kapni a vírus terjedéséről.


Mindeközben ott tartunk, hogy a csípőkopás és egy rossz fog is krónikus betegségnek számít, és úgy kezelik ezeket az embereket, mintha eleve nem lett volna hátra sok idejük.


Már rég be kellett volna zárni a középiskolákat és a felsőoktatási intézményeket, edzőtermeket, mozikat és színházakat, az éttermeknek pedig csak elvitelre kéne ételt kínálnia, erre egyedül a szórakozóhelyeket zárták be és olyan idősávban rendelték el a kijárási tilalmat, aminek konkrétan semmi értelme. Tulajdonképpen hetek óta csak látszatintézkedésekről beszélhetünk, mint amilyen az éttermi maszkviselés is volt.


A vállalkozásokat és a munka nélkül maradtakat pedig támogatásokkal kéne átsegíteni járványon, nem újabb CSOK és stadion kell, meg kupolaépítés (igen, erről is döntöttek az elmúlt napokban :D).


A rendkívüli jogrend pedig egyáltalán nem indokolt, Szlovákiában enélkül is képesek levezényelni a lakosság tesztelését, és a legtöbb Európai országban sem volt erre szükség a védekezéshez. Itt ráadásul 2/3 mellett mondhatni olyan intézkedést hozhat a kormány, amilyet akar. Szóval itt legfeljebb megint arról lehet szó, hogy néhány kínos ügyet (pl. SZFE) a szokásosnál gyorsabban tudjanak elsimítani.


Szóval mi lesz, megvárjuk amíg összeomlik az egészségügy, majd jön a teljes leállás és azzal a gazdaság bedőlése?


Így is sikerült a járvány alatt "Európa-bajnok" inflációt elérni és történelmi mélypontra juttatni a forintot.



2020. nov. 4. 19:41
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
45%
A hatalma megtartása mindennél fontosabb! Mondani meg sok mindent lehet. Ezek meg nesze semmi, fogd meg jól látszatintézkedések.
2020. nov. 5. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
20%
Egyébként minek bújtok a kovid téma mögé ha a cél csak a napi kormánygyűlölködés kiírása magatokból...
2020. nov. 6. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
62%

Egyetertek a kerdezovel!

Felelotlen a kormany!

Majd egyszerre allit le mindent,ha mar fokozatosan nem tette.


A fityeszes hozzaszoloknak pedig tisztelet! Menjetek Roszkere nehogy bejojjon egy bevandorlo! A virushoz nem ertetek ahogy a Vitya se

2020. nov. 8. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!