Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A politikusok nem értékelik...

A politikusok nem értékelik túl a média szerepét a választási eredmények alakításában?

Figyelt kérdés

Orbánnak is meggyőződése, hogy a 2002-es választást azért vesztették el, mert túlságosan nagy balliberális médiafölény volt az országban, ezért 2010 után ennek megfordítására helyeztek nagy hangsúlyt, mivel szerintük ez alapvető fontosságú a győzelemhez.


A balliberális pártok, Jobbik is főként arra panaszkodtak, hogy azért veszítettek 2018-ban, mert nem kaptak megfelelő teret a médiában, egyenlőtlen volt a küzdelem.


Ugyanakkor ha megnézzük, látható, hogy az USA-ban is 80%-ban baloldali, szociális, liberális uralom van a médiában, hagyományos és internetes, közösségi médiaszolgáltatóknál, ennek ellenére Trump győzni tudott 2016-ban. A következő években is az újságírók, médiacégek, szolgáltatók 80%-a Trump ellen hangolt, tevékenykedett, a demokratákat támogatták, ennek ellenére nagyon szoros választási küzdelem volt. Csak néhány százezer szavazaton múlott, hogy Biden kerekedett felül.



2020. nov. 15. 17:04
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem. Nagyon fontos a média, amelyik félnek nagyobb rész van belőle a kezében, annál jobban tudja bővíteni a nyáját.
2020. nov. 15. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
52%
Most ott tartunk hogy a média 90%át a kormány szabályozza és a maradék 10%ot el lehetetlenití. Ezért nyerhettek legutóbb a választásokba. Tökéletes példa volt rá hogy a migránsok jönnek így úgy, aztán mikorra lejárt a szavazás azok a hirdetések eltüntek mint a kámpfor. Félelem keltéssel nyertek részbe és falvak megzsarolásával. Ezek után mondják hogy nem élümk kommunizmusba.. csak itt nem biztositanak munkát az embereknek...
2020. nov. 15. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
56%
#2 Minden kommunizmus diktatúra, de nem minden diktatúra kommunizmus.....
2020. nov. 15. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
27%
3as. Jogos de lassan a civilruhás és autós rendőrőkkel... majdnem kommunizmus felé haladunkxd
2020. nov. 15. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
#4 Olyan a fasizmusban is volt....
2020. nov. 15. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
5ös engem nemnyugtat meg hogy nem az aranyközép utón vagyunk.
2020. nov. 15. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

A média döntő lehet. Például a CIA szervezte puccs sikere 1954-ben Guatamalában főként annak volt köszönhető, hogy májusban elindítottak egy rádiót, melyen propagandát sugároztak. Ma már egyetlen TV/rádióadó talán nem lehet ilyen döntő fontosságú, de a médiának még manapság is óriási jelentősége van a közvélemény, politika alakításában, csak szétaprózottabb a piac. Az internetes média, majd a közösségi oldalak tartalomszolgáltatási szerepe is felértékelődött.


Például a Jobbik előretörése a 2000-es évek végén, a fiatalok vonzása is nagy mértékben köszönhető egyetlen kis internetes weboldalnak is, melyet rendszeresen próbáltak betiltani, blokkolni. A kis pártok leginkább csak az internetes felületen tudják rendszeresen elérni a polgárokat, de ez is nagyban befolyásolhat választási eredményeket.

2020. nov. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
87%

Nem.Hiszen ezeket az embereket nem ismerik személyesen a szavazók.

Csak azt látják belőlük amit a média mutat.

2020. nov. 15. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj, hogy valóban megmutatkozik az, hogy ahun a mani, ott a hatalom...
2020. nov. 15. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Mivel a médiából értesülsz róla, hogy mi van a világban és ez alapján hozod meg a döntéseket, ezért nagyon fontos.


Pl. Látjuk, hogy pl.vannak akik úgy gondolják, hogy a migránsok terroristák, míg vannak, akik szerint megmentésre váró rendes emberek.


Miért alakulhat ki ennyire eltérő kép az emberekben?


Magyarországon az emberek többsége nem találkozott egy migránssal sem, de aki találkozott is, ő sem ismer általában 30-40 embernél többet.


Honnan tudod, hogy milyenek? A médiából. Aki folyamatosan arról lát cikkeket, hogy a migránsok bűncselekményeket követnek el, az meg akar szabadulni tőlük. Aki folyamatosan arról lát híreket, hogy a befogadó országokban az emberek milyen rosszul bánnak a migránsokkal, az a rasszista befogadókat fogja elítélni.


Továbbmegyek. Ha az első találkozás előtt tudod, hogy a migráns akivel beszélni fogsz, egy bunkó barom, akkor ő is így fog reagálni. Ha kedves vagy hozzá, akkor vagy kedves ő is és rendes lesz, vagy baleknak néz és el fogja játszani, hogy rendes.


Így folymatosan mindenki egyre inkább bebástyázza magát a sajât frontvonalai mögé és a másik érveit meg sem fogja hallani. Minél több emberhez jut el a te igazságod, annál többen támogatnak.


Sajnos az emberek többsége nem elég tanult ahhoz, hogy meg tudja állapítani, hogy két orvos/közgazdász/lakatos stb. közül ki mond igazat. Ráadásul nagyon leegyszerűsítve vitatkozunk a problémákról.


Pl. Beengedjük a migránsokat vs. ne engedjük be őket. Pedig mindkét megoldást lehet jól és rettenetesen is csinálni, de ezekről nem beszélünk...

2020. nov. 15. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!