Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Igaza volt szerintetek annak...

Igaza volt szerintetek annak az SZDSZ-es zsidónak, aki a 90-es években azt mondta, hogy "Zsidók nélkül itt csak gulyás lenne meg bőgatya!"?

Figyelt kérdés

Mert szerintem igen. Már a középkortól kezdte a zsidók voltak a modernitás motorja a nyugati kultúrában.


Míg a keresztények többsége földműves volt, akik felett hataloméhes földesurak, királyok, és pápák uralkodtak, és a keresztény vallás tiltotta őket a fejlett bankfuncióktól, mint a kamatos kamat és a hitel, valamint egyszerű életre bíztatta őket, meg a pénz gonosz dologként való felfogására, addig a zsidók városokban éltek, kereskedelemből és pénzügyi dolgokból éltek.


A zsidó vallás tanai és az érvényesülési vágy egy antiszemita társadalomban elősegítette a zsidókat abban, hogy szinte mind tudjon olvasni, és hogy milyen fontos a tanulás. A kóserség és egyéb mózesi tisztasági törvények miatt kevesebben is haltak meg pestisben meg hasonló kórokban, annyira, hogy a keresztények úgy gondolták, lepaktáltak a Sátánnal, és az védi meg őket a betegségektől.


Ezer év után már genetikailag kimutatható a fehér zsidók magasabb intelligenciája, amit az ilyen szelekciós nyomások idéztek elő.



A modern korra pedig mondhatjuk, hogy a zsidók találták fel a 20. századot.


Zsidóktól pl. Einstein, Bohr származik a kvantumfizika, amiből később lett atomenergia, tranzisztor, majd számítógépek, Amerikában zsidók voltak az első fehérbőrű jazz-zenészek, zsidóknak hála jött létre a modern filmgyártás Hollywood-ban.


Mindig, amikor megpróbáltak hadakozni a zsidó kultúra ellen pl. Amerikában a déli államok-beli mélykeresztény Redneck-ek, vagy Európában Hitlerék, csak egy ilyen káros, fejlődésképtelen, parasztfetisiszta, tudományellenes pogány-keresztény katyvasz jött ki.


Berlin a 20-as években pl. egy szinten volt New Yorkkal. A 30-as években a nácik kitalálták hogy nem hisznek a kvantumfizikában, mert az "zsidó fizika", nem hisznek a relativitáselméletben, mert az morális relativizmushoz vezet, és helyette pl. a Welteislehre (világjégtan) nevű áltudomány alapján alkotnak meg egy kozmológiát, mert "árja őseink az északi hóban és fagyban váltak erőssé".



Manapság is az látom, Amerikában meg Magyarországon is, hogy a zsidók testesítik meg a modern városi életet, ami a pénzről és a tudományos fejlődésről szól, a gojoknak pedig egy ilyen tanyás, kurultájos, parasztromantikus turulkereszténységre futja ami abszolút zsákutca.



2021. máj. 5. 17:04
A kérdező szavazást indított:
Igen
Nem
23 szavazat
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
63%

tldr;


érdekes?

2021. máj. 5. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
59%
igen
2021. máj. 5. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
64%
Szép volt! Momentumos párttagsági könyvedet hamarosan megkapod.
2021. máj. 5. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
76%
Féligazságok mellett erős általánosításokat tartalmaz az írásod. Annyira kevesen voltak és vannak jelen zsidók az európai társadalmakban, hogy ilyen hatást biztosan nem tudtak volna gyakorolni rá. Emellett ők is elég vegyes népség.
2021. máj. 5. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
75%
Hiányoznának a tudományos / kulturális / polgári életből. (Azt hiszem legjobban a tudományos életből, a büszkén emlegetett feltalálóink és Nobel-díjasaink jelentős része zsidó.) De attól még hülyeség. Magyar magaskultúra létezne zsidók nélkül is, bár Szerb Antal, Radnóti Miklós és Karinthy Frigyes nélkül kétségtelenül szegényebb lenne. Azt a csekély létszámú hagyományos polgárságot pedig a zsidók mellett svábok és pár magyar család is alkotta azért.
2021. máj. 5. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
36%

Amit leírtál az mind szép és jó, de az érem másik oldala kimaradt: bárhol, ahol a világon nagyobb zsidó közösség alakult ki, előbb, vagy utóbb átvették az irányítást a kultúra/szórakoztatóipar, a főbb gazdasági társaságok, politikai pártok és a média felett. Erre a legkézenfekvőbb példa az USA. Nagyrészük évszázadokon keresztül mozgásban volt, nem volt kifejezett hazájuk és sokan közülük akik nem Izraelben élnek nem is tekintenek a lakóhelyükre nemzetként/hazaként, így sokukból eredendően hiányzik a hazaszeretet. Emaitt inkább globalisták és ha kell nem haboznak ártani annak az országnak sem amiben élnek, még akkor sem ha ott születtek, csakhogy érvényesíteni tudják az érdekeiket. Rendkívűl összetartóak, de nehezen fogadnak be maguk közé nem zsidót. Értem én, hogy átlagosan magasabb az intelligenciájuk és rátermettebbek a pénzügyekben, a politikában, diplomáciában, stb, de akkor sem tartom egészségesnek, hogy minden hatalmi forrásra rátelepedjenek, ezzel akár kiszorítva az adott ország népcsoportjainak nagyrészét. A hatalom ilyen mértékű centralizálása egy kisebbség kezében (főleg ha még a patriotizmus is hiányzik) igen veszélyes tud lenni. Nem véletlenül zsidóktól eredt a marxista vörös forradalom a 20. század elején (világ proletárjai egyesüljetek ugyebár), ők már akkor egy nemzetek nélküli világ-kormányról, internacionalizmusról

álmodoztak, a kommunisták között nagyon magas volt az arányuk (80% fölötti, ha jól emlékszem). Meg lehet nézni a mai ténykedéseiket is: Európai Egyesült Államok terve, jegybankok irányítása, politikai pártokban túl-reprezentáltság, világcégek, megabankok tulajdonosai, világszervezetek irányítói (IMF pl.) stb. Mindenhol ott vannak ahol hatalom van, amivel önmagában nem lenne baj, ha nem lennének túl-reprezentálva. A másik dolog ami számomra kifejezetten visszataszító, hogy zsidó személy ellen bárminemű kritikát megfogalmazni nem lehet, politikai öngyilkosság, azonnal rádsütik, hogy antiszemita vagy (akár náci), függetlenül attól, hogy igazad van-e. Kb mintha érinthetetlenek lennének. Arról meg ne is beszéljünk, hogy nincs még egy olyan nemzetség a világon, akik ennyire durván nem teremtő/produktív munkából, hanem a többi emberből élnek meg (hitelek, tőzsde, kereskedés, harácsolás, etc). Tisztelet a kivételnek persze. Itt Magyarországon kevésbé látom a fentebb leírt problémákat, amennyire meg tudom ítélni a hazai zsidó közösség elég jól asszimiládódott, sokan keresztények és van egy egészséges mértékű hazaszeretetük (nem mindenkire igaz persze ez sem), a fenti jelenségeket inkább világ viszonylatban tapasztalom.

2021. máj. 5. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
63%

#6-os és miért baj a szórakoztatóiparban, kultúrában a zsidó dominancia, amikor az ő általuk terjesztett kultúra sokkal menőbb és modernebb?


Pl. a 20-as évek Chicagojában a jazz-t és a hollywood-i filmeket szerették a fiatalok, nempedig a country-t és a templomi előadásokat.

2021. máj. 5. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
83%

Nem politikus mondta, semmi köze nem volt az SzDSz-hez.

Landeszmann György rabbi mondta.

Az Antall-kormány idején történt, szóval fiataloknak már történelmi messzeségben.

Óriási vihart kavart, de én nem hibáztatom őt, mert olvastam az egész interjút. A riporternő a mostani lakájmédia stílusában provokálta őt, és sajnos sikerült is neki. Egy egyházi újság riportere volt, de az újság pont emiatt nem rakta bele egyik számába sem ezt a cikket. Ezután találta meg a Heti Magyarország nevezetű szennylap, amelyik lelkesen leközölte. Gondolom az a hetilap rég megszűnt, mert egy puccsal elfoglalt lap volt (kb. mint az origo vagy a Magyar Nemzet) csak az állami hirdetések tartották el, amik 1994. után nyilván elapadtak. Ugye ismerős ez a finanszírozási mód ma is?

2021. máj. 5. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
96%
Egyébként nem is pontosan idézted, mert azt mondta, hogy ha mindent kivonnánk innen, amit a zsidók alkottak meg, akkor nem maradna más, mint a bőgatya meg a fütyülős barack.
2021. máj. 5. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
23%

Mert igaz, hogy "menőbb és modernebb", de sok esetben silányabb és erkölcstelenebb is. Van erről Henry Fordnak (a Ford alapítója) egy érdekes írása, hogy hogyan züllesztették le a kultúrát a 20-as/30-as években:

[link]

(10-es/11-es fejezet)

Meg is kapta érte rendesen, hogy antiszemita (bár ő valóban jogosan kapta ezt a kritikát, mert ténylegesen utálta őket). Nekem személy szerint nincs bajom sem a jazz-el, sem a zsidó művészetekkel, viszont a hatalom- és pénz-éhségükkel az összes többi felsorolt területen már annál inkább.

2021. máj. 5. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!