Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Támogatjátok a Mátrai Erőmű...

Támogatjátok a Mátrai Erőmű és a Dunaferr bezárását vagy meg kellene menteni őket?

Figyelt kérdés

Ez a két üzem Magyarország két legnagyobb környezetszennyezője. Az emelkedő CO2 kvóták (már 50 euró/tonna az EU-ban) miatt ezek már évek óta veszteségesek, nem tarthatók fenn piaci alapon.

Az állam, Magyar Villamos Művek ugyan a Mátrai Erőművet megvette Mészáros Lőrinctől, még pár évig segítik, üzemben tartják, de 2030 után teljesen leáll a szénerőmű és minden bizonnyal a szénbányászat is, ezeknek nincs jövője Magyarországon. Az ellenzéki bírálatok szerint az államnak nem lett volna szabad beszállni, átvenni az üzletet. A telephelynek ugyan lehet némi értéke, talán épül majd oda gázerőmű, hulladékégető, de a váltás után csak pár száz embernek adnának munkát a mostani 5000 helyett (építőipari, vegyipari gyártók is kihasználták az erőművet, keletkező melléktermékeket, hőt, salakot, gipszet). Még a szénnel kevésbé ellenséges Fidesz sem fogja megmenteni a munkahelyeket a jelenlegi tendenciák alapján.


A Dunaferr is már régi berendezésekkel operáló üzem és a szénégetés, kohászat itt is környezetszennyező. A tulaj itt nem Mészáros, de gyanús, ciprusi offshore háttérrel ukrán, orosz oligarchák lehetnek. A Fidesz-kormány itt még nem vállalta, hogy megveszi, átveszi a céget. Annyit segít a kormány, állam, hogy bár a cégnek 20 milliárdos kötelezettsége van, mivel nem rendezte a CO2 kvótákat, de ezt egyelőre még nem kényszeríti ki az állam, halogajta, elnézni, nem indította el a felszámolást. Ez is kényes téma lehet, mivel a cég, telephely legalább 5000 embernek ad munkát. Kormányváltás esetén ez az ügy is problémás lehet a szocialistáknak-zöldeknek, mihez kellene kezdeni. Ha bezárnák, felszámolnák a céget az lenne baj, támadófelület, ha öntenék bele az állami pénzeket, az lenne baj, politikai, jogi vitákat generáló lépés.



2021. máj. 15. 17:48
A kérdező szavazást indított:
Zárják be őket.
Mentsék meg őket.
Ki kell lépni a bárgyú EU-ból, bezzeg Ukrajnában, Oroszországban, Kínában működhetnek a szénerőművek, kohók, aztán meg tőlük vesszük az áramot, acélt.
Nem tudom.
18 szavazat
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

A Mátrai erőművet érdemes addig fenntartani, amíg nem épül azt kiváltó környezetkímélő megoldás. Ilyen téren egyébként jól állunk, Magyarország a legjobbak között van CO mentes energiatermelés szempontjából.


A Dunafert nem érdemes bezárni, ha 5000 embernek ad munkát, esetleg korszerűsíteni kellene, hogy ne legyen környezetszennyező.

2021. máj. 15. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
80%

Két olyan cégről van szó amelyik a környéken élők tömegeinek a megélhetését biztosítja.

A Mátrai Erőműnél pont amiatt történt az állami vásárlás, mert fontos az energiastabilitás miatt hogy legyen jól szabályozható erőművünk amivel az ingadozó áramtermelést ki lehet egyensúlyozni a megújuló energiáknál. Nagy fejlesztéseket végeznek el majd, nyilván kevesebben is fognak majd ott dolgozni, de az erőműre szükség lesz - csak nem szénerőműként, hanem más formában. Más erőművekkel is történt hasonló átalakítás.

A Dunaferr privatizációja pont a gyurcsány kormány idején történt meg 2004-2005-ben. Most isszák ennek a levét, hogy a tulajdonosok összevesztek - az ott élők meg elveszíthetik a munkahelyüket. Ahogyan történt a MALÉV privatizációját követően is.

Az állam nem fog tudni beavatkozni csak úgy ha visszavásárolja a céget, amire kicsi az esély.

2021. máj. 15. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!