Fideszesek nektek mennyország volt ez a 12 év?
Mi SOKKAL jobban élünk. Sokkal. Gyakorlatilag minden intézkedés kedvezett nekünk és a környezetünknek. Vannak köztük egyéni vállalkozók, kis cég tulaj, sima alkalmazott stb.
Egy kicsit több környezetvédelmet lehetne tolni, kevesebb focit és a sok lezüllött emberke miatt nem kellene minden gyereket szivatni a kötelező ovival meg a magántanulóság ellehetetlenítésével (bár ha nem lenne gyerekem biztos nem bacna így a szemem..) aztán nem is panaszkodnék. Lölőé egy rakás dolog? Ezek a dolgok valakihez kerültek volna ugyanúgy, ő legalább nem külföldi, ami tetszik, nem tetszik, jobb.
ma 15:46
Én meg azt szeretném tudni, hogy te mivel magyarázod azt, hogy amíg nem volt NER-ünk/Orbánunk addig a harmadát se tudtuk felmutatni a velünk egyszerre 2004-ben csatlakozott országok növekedésének, míg azóta meg már kicsit átlag fölött is teljesítünk.
Az hogy habzó szájjal bélyegeztek meg mindenkit akinek köze van a kormányhoz még nem jelenti azt, hogy az illető személy hatással is lehetne az ország irányítására.
Az meg külön vicces, hogy pl. Mészáros egyszer oligarcha (olyan személy aki döntő befolyást gyakorol a hatalomra és a döntéshozatalra) máskor meg egy utolsó stróman a szemetekben.
El kéne már dönteni, hogy mondjuk Mészáros oligarcha aki dróton rángatja Orbánt vagy épp stróman akit Orbán rángat dróton és emellett illene ki is tartani.
#13
Éppen azért tettem fel a kérdést, mert szerintem sokkal több a baloldali, akik a rendszerváltás után "elprivatizálták" az országot. (Bocsi.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!